„Zajlik

Belakták a menekültek a Migration Aid szállóját

26/03/2022 15:30

| Szerző: Klubrádió

Negyedik hete folytatódik Oroszország háborúja Ukrajna ellen, továbbra is naponta ezrek menekülnek Magyarországra a harcok elől. abadidejüket, pénzüket, egészségüket nem kímélve igyekeznek támogatni a bajba jutott menekülőknek. Ilyen hely a Migration Aid menekültszállója is, egy biztos pont a nagy bizonytalanságban, ami most ezeket az embereket körülveszi.

A Madridi utcai menekültszálló második hete fogadja az Ukrajnából érkezőket. Üzemeltetője az a Migration Aid nevű civil szervezet, amelynek tagjai a 2015-ös menekültválságban is tevékenyen részt vettek, és rengeteg rászorulón segítenek most is. Először, több civil szervezettel együtt, a Nyugati- és a Keleti pályaudvaron is fogadó sátrakat állítottak fel. Közben 1 hónapra kibéreltek egy munkásszállót, hogy megnyithassák Budapest első menekültszállóját. A döntést rövid távon is igazolta az élet, hiszen a kormány bezáratta a pályaudvari civil fogadó központokat, és most már a BOK Sportcsarnokba érkeznek azok, akik Ukrajnából menekülnek. Igaz, ott is nagyrészt ugyanúgy a civil szervezetek segítségét veszik igénybe.

 
Fotó: Matolcsi Zita
 

Az egyszerűen csak „Madridi utcainak” nevezett Migration Aid szállón éjt nappallá téve dolgoznak a lelkes önkéntesek. Az 5 emeletes épületben 64 szoba és összesen 300 férőhely várja a menekülteket. Az első napokban el kellett indítani a fűtést és fel kellett szerelni az alapvetően szükséges eszközökkel a szállót. Volt, aki matracokat hozott, sokan pedig ruhákat, tisztálkodási szereket, de kartonszámra érkeztek a magánemberek által felajánlott élelmiszerek is. A menekülőket a pályaudvarokról az önkéntes sofőrök és kollégáik szállítottak a biztonságot jelentő kis „szigetre”. Az első napokban olyan hírek is érkeztek, hogy taxis „hiénák” próbálták lehúzni a menekülteket, akár a határon, akár a pályaudvarok környékén, ezért is volt fontos az önkéntes szállítók felajánlása.

 

A szálló előzetes regisztrációt követően alapvetően azok számára nyújt pihenésre lehetőséget, akik legfeljebb három nap után tovább akarnak indulni – az ő végcéljuk jellemzően valamely nyugati ország. A legtöbb a csonka család, az édesanyák a gyermekeikkel menekülnek Magyarországra, míg a katonakorú férfiak otthon maradtak – harcolni.  A kisebb gyermekek gyorsabban alkalmazkodnak az új helyzethez. Számukra kialakítottak külön gyermeksarkot, ahol önfeledten és főleg nyugodt körülmények között játszhatnak.

 

A budapesti szálló teljes kapacitással üzemel, gyakori a teltház. Ekkor sincs baj, mert a Migration Aidnek nagyon sokan ajánlanak fel ingyenesen magánlakást, vagy egy-egy szabad szobát a menekültek ideiglenes elhelyezésére.

A Migraiton Aid önkéntesei mindenütt ott vannak a szállón, ahol segíteni kell. Némelyek tolmácsolnak, mások a szobákat takarítják, hogy az újonnan érkezők rögtön elfoglalhassák azokat. Önkéntes szerelők is megjelennek, akik rögtön megjavítják, ha valami elromlik.

 

A Madridi utcai szállón egészségügyi központot is kialakítottak, saját személyzettel, orvossal, covid-tesztelési lehetőséggel. És jöttek pszichológusok, akik szükség esetén igyekeznek segítséget nyújtani az átélt traumák feldolgozásában.

A szállón a legtöbben ukrán- vagy orosz anyanyelvűek, a kárpátaljai magyarok jobban boldogulnak családi kapcsolatok és a rokonok segítsége révén. A konfliktuszónákból menekülők többsége szeretne továbbutazni, a végcél vagy Nyugat-Európa vagy valamelyik szomszédos, de szláv nyelvű ország, ahol jobban megértethetik magukat, mint a nagyon idegen magyar nyelven.

 

Vannak, akik a konfliktus gyors befejezésében reménykednek, számukra Győrben nyitott a Migration Aid egy másik, hatvanszemélyes szállót. Az ideérkezők – egyebek mellett – étkezést, ruhákat, higiéniai termékeket, és azonnali jogi segítséget is kaphatnak. A budapestihez hasonlóan itt is kialakítottak egy közös étkezőhelyiséget, és mosási lehetőség is rendelkezésre áll.

A Migration Aid munkájához bárki csatlakozhat önkéntesként, ehhez mindössze a Facebookon kell regisztrálni pontosan megjelölve, hogy ingyenes szállással, tolmácsolással, fuvarral vagy egyéb módon kívánják segíteni az Ukrajnából menekülőket.

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fotók: Matolcsi Zita