„Köszönjük
Reggeli gyors

O1G - Az ellenállás jelképe

28/12/2018 13:13

| Szerző: Klubrádió

Ez már az egész rezsimmel szembeni ellenállás, a tüntetők egyre kevésbé tisztelik a tekintélyt, lázadóbbak, fiatalosabbak, mint a korábban tiltakozók.

2018. december 28. Mikecz Dániel a Republikon Intézet elemzője a tüntetésekről
00:00
00:00

Fontos, hogy az ellenállásnak legyenek jelképei, ilyen az O1G szimbólum. Ironikus, humoros, egyszerű, könnyen felfesthető, felrajzolható és nem köthető egyetlen politikai ideológiához – mondta el a Reggeli Gyorsban Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemezője, az utóbbi hetek tüntetéseit elemezve. Azt is jelenti, hogy a tiltakozók már nem fogadják el a tekintélyt, nem csak a miniszterelnök, vagy az államfő személyes tekintélyét, de a hivatalukét sem.

A tiltakozó akciók tanulságairól a mozgalomkutató úgy beszélt: a pártok parlamenti akciója volt a szikra, ez jelezte, hogy a szabályok már nem érvényesek. Az utcán is látták, hogy nem kell betartani a normákat, persze ebben a rendőri erőszak is szerepet játszott.

Az elégedetlenség már olyan szintet ért el, hogy kialakult az egész rezsimmel szembeni ellenállás, a civil szervezetek együtt tiltakoznak a pártokkal.

A közeljövőt nézve Mikecz Dániel úgy látja, a közelgő EP-választás, illetve az előválasztások újabb tüntetéseket generálhatnak, hiszen a demonstrációk jó alkalmat adnak az ellenzékiség átéléséhez. A tüntetők pedig többnyire aktív ellenzéki szavazók.

Az interjút Pálinkás Szűcs Róbert és Pikó András készítette, Ön a felső ikonra kattintva hallgathatja meg. FOTÓ: MTI, Balogh Zoltán