„1%
Megbeszéljük...

Ez már visszafordíthatatlan?

20/12/2018 16:13

| Szerző: Klubrádió

Olyan közéleti megatrend zajlik, amelynek hatásai már kikerülhetetlenek, ember által közvetlenül alig befolyásolhatók – mondta Herényi Károly volt MDF-es országgyűlési képviselő az Orbán-rezsim elleni demonstrációsorozat várható kifutásáról. A politikus a Megbeszéljük című műsorban mondta el, mit gondol a társadalmi közhangulat változásairól, ami homlokegyenest szemben állt más hozzászólók véleményével.

Máskor is felvetődő, és talán sok ellenzéki szavazó számára is dilemmát okozó kérdést hozott elő a Megbeszéljük című betelefonálós műsor egyik hozzászólója.

Játszunk el a gondolattal – mondta –, hogy van olyan tökös a magyar, mint a francia, és utcára megy százezer ember tiltakozni a kormány ellen, aztán megbukik az Orbán-kabinet. Ha ez megtörténne, az a legnagyobb tragédia lenne, mert tudomásul kell venni, hogy a Fidesz az egyetlen kormányképes erő, szemben a mindenre alkalmatlan ellenzékkel, amely nem lenne képes kormányt alakítani, még miniszterelnököt sem tudna jelölni. Utóbbiak győzelme tehát olyan káoszt okozna, ami mindenre hatással lenne, megérezne a gazdaság is, és bedőlne a forint – tette hozzá a betelefonáló, aki hangsúlyozta, nem Fidesz-szavazó, soha nem szavazna erre a pártra. Mint megjegyezte, két miniszterelnököt kedvelt, Antall Józsefet és bajnai Gordont.

Az ellenzékről mondott határozott kritika után Bolgár György műsorvezető egy másik nézőpontra, illetve egy kormányváltásról szóló másik lehetséges forgatókönyvre is felhívta a hallgatók figyelmét. Tegyük fel tehát, hogy az ellenzék valamilyen módon megbuktatja az Orbán-kormányt, majd felkéri Bajnai Gordont, hogy átmeneti időre, egy következő, esetleg rendkívüli választásig vegye át az ország vezetését. Bajnai egyszer már, 2009, 2010-ben sikeresen menedzselt válságot, és valószínű össze tudná hozni az jelenleg ellenzéki pártokat azon az alapon, hogy megszervez egy tisztességes választást, addig pedig karban tartja az országot, nem hagyja, hogy a gazdaságban bármilyen negatív folyamat elszabaduljon.

A kérdés más is hozzászólt, Herényi Károly volt országgyűlési képviselő. Az egykori MDF frakcióvezetője szerint nem igaz, hogy a Fideszen kívül ne lenne kormányzásra alkalmas erő Magyarországon. „Ennyire hülyének nézzük a saját népünket? Nincs annyi tehetséges emberünk, aki képes lenne egy ilyen káoszon is, amit a Fidesz teremtett, felülkerekedni? Biztos, hogy van!” – mondta.

Herényi Károly arról is beszélt, szerinte most egy olyan megatrend zajlik, ami többé-kevésbé visszafordíthatatlan, emberek által már nagyon kevéssé befolyásolható folyamat. Ugyanez volt 1989-ben. Ha valaki akkor, december azt mondja, hogy az MDF alig négy hónap múlva kormányt alakít, azt mondta volna neki, irány a bolondok háza, mert ennek az év végén még semmi reális esélye nem látszott. Aztán a népakarat mégis más felé vitte az országot, és ehhez hasonlót érez most is – mondta.

A Megbeszéljük december 19-ei, szerdai adásában folytatott vita és esélylatolgatás ezzel nem ért véget, a további érveket és ellenérveket a műsor cikk elején kattintható hangfelvételéből ismerheti meg!