„Klubrádió

A Hackesche Höfe a Hackescher Markt mellett található Berlin központjában. A nyolc összefüggő udvarból álló komplexumot Sylvester Ádámmal jártuk be.

Hürrem szultána fürdője, vagyis hamamija, Isztambul egyik ma is működő női tisztálkodó helye. Kovács Krisztina szakújságíró ott járt. És nem csak az épület csodáiról, hanem az ott zajló terápiás fürdő élményeiről is beszámolt.

A megújult, egyébként kiemelt műemléki védelem alatt álló Krausz Palota az Andrássy út egyik ékköve. A BORD Építész Stúdió még rátett néhány lapáttal és a szobrokkal, Lotz Károly freskóival, sgrafitto díszítésű belső homlokzatával pompázó épületből egy reprezentatív irodaházat varázsolt – A projektvezető építész Zih Kata és a vezető tervező Bordás Péter tartott épületmustrát nekünk.

De utcamustra is lesz – Torma Tamás a Magyar utcáról beszélt, ami ugyan kicsi, de nagyon erős – gazdag történelme van.

Elmegyünk a Halászbástyára is, amiről Kelecsényi Kristóf mindent elmondott, amit még nem tudtunk róla.

Kozár Alexandra pedig a mesevilágba röpít, a dániai Odensében lévő Andersen Múzeum varázslatos épületéről mesélt.

2023. május 20. Utcafront (2023. május 20., szombat 17:00)
48:13
00:00
Műsorvezetők: Rózsa Péter Szerkesztők: Árva Brigitta