„Köszönjük

Júniustól új helyen üzemel az Artemisszió Alapítvány által működtetett Mira Ház, amelynek célja, hogy befogadó teret teremtsen Budapesten élő külföldieknek, menekülteknek és helyieknek a találkozásra és az egymástól tanulásra. A házban számos ingyenes közösségi, integrációs, valamint oktatási program zajlik. A fővárosba érkező menekültek számára sokszor a Mira közösség az egyetlen híd, ami összeköti őket a szélesebb magyarországi társadalommal. Az alapítvány most közösségi adománygyűjtő kampányt indított. Kisgyura Eszter program menedzsert, a Mira Ház vezetőjét kérdeztük.

A szkizofréniát a rokkantsághoz vezető 20 leggyakoribb ok között tartják számon, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül 24 millió ember lehet érintett. A Semmelweis Egyetemen most egy világviszonylatban is egyedülálló, virtuális valóság alapú terápiát tesztelnek, mellyel a szkizofrén betegek kommunikációs- és érzelem-észlelési készségét fejlesztik. A betegséggel küzdők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a gyógyszeres kezelés után visszailleszkedjenek a társadalomba. Ebben a rehabilitációs folyamatban tud segíteni az új eljárás, melyet az egyetem szakemberei dolgoztak ki. Vendégünk Dr. Simon Lajos egyetemi docens, az intézmény Virtuális Valóság és Emóció kutatócsoportjának vezetője.

 

2023. augusztus 12. Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)
23:19
00:00
Műsorvezetők: Bíró Bori Szerkesztők: Bíró Bori