Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Első vendégünk Tóth Barnabás volt, akit olyan filmek rendezőjeként ismerhetünk, mint az Újratervezés, a Susotázs, az Akik maradtak, vagy a Mesterjátszma. A Friss Hús fesztiválon láttuk a legújabb rövidfilmjét, a (terep)SZEMLE 3.-at, amely egy 22 éve készülő trilógia harmadik része. 

Következő vendégünk Kiss Judit Ágnes költő, író és tanár, aki vers- és prózamondást is tanít. Hamarosan itt az Olvasás világnapja, ebből az alkalomból kérdezzük élményeiről, az olvasás öröméről és hiányáról, diákjai tapasztalatairól és a fantázia szerepéről.

A folytatásban vendégünk volt Hermann Zsuzsa, Heller Ágnes lánya, aki egy Facebook-bejegyzésével sokak figyelmét felkeltette. Ebben édesanyja hagyatékáról írt – arról, hogyan talált otthonra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, és hogyan született meg ott a Budapesti Iskola külön olvasóterme. 

Végül egy igazi klasszikusról volt szó, ugyanis a Cirko Film forgalmazásában, újra látható Sally Potter Orlando című filmje, a fiatal Tilda Swinton főszereplésével. A film1992-es bemutatója óta alapvető hivatkozási pont a filmművészetben, sőt, a divatban is. Arról, hogy miért hat ma is ennyire frissen ez a 33 éves film, Gyenge Zsolt filmkritikust, a MOME tanárát kérdeztük, ezúttal telefonon.

2025. szeptember 05. Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2025. szeptember 05., péntek 10:05)
93:22
00:00
Műsorvezetők: Murányi Tünde, Kálid Artúr Szerkesztők: Gyürke Kata