„A mozi nem luxus” – mondja Dér Zsolt, mai első vendégünk, aki már jó ideje a függetlenek útját járja. A Junior Prima díjas színészt egyre többféle szerepben láthatjuk, színészként és rendezőként is, és ő az egyik alapítója a Mindenki mozija elnevezésű közösségi kezdeményezésnek. Erről a sokféle útról kérdeztük.
Ezt követően két olyan vendég érkezett hozzánk, akiknek sokat köszönhetünk, ha a kortárs magyar színházművészetről beszélünk – főleg, ha az épp New Yorkban történik. Boros Anna színész, a Hungary L!ve Fesztivál megálmodója, és Kovács Brigitta kulturális menedzser, producer, kart karba öltve dolgoznak azon, hogy minden összeálljon szeptember elejére, amikor New Yorkban elkezdődik a 3. Hungary L!ve – erről meséltek nekünk.
A folytatásban Láng Annamáriát vártuk a stúdióba. A nagyszerű színésznő immár a hetedik évadát kezdi ősszel a bécsi Burgtheater társulatában. Németül játszik, és otthonosan mozog Európa egyik legnagyobb presztízsű színházában. Pályájáról, kedvenc előadásairól és rendezőiről, és természetesen a művészi bátorságról beszélgettünk vele.
Következő témánk egy igazi nyári klasszikus: a Cirko-Gejzír mozi Szánsájn Fesztiválja. Ez az a sorozat, ahol fröccs, szörp, hűvös mozitermek és remek filmek várják a közönséget. Kultkedvencek és Arany Pálma-győztesek kerülnek újra vászonra, minden, amire évközben talán nem jutott idő, most bepótolható – mi pedig Kovács Gellért kollégánkat kérdeztük arról, hogy mit is érdemes megnézni a Szánsájn vetítésein.
