„Klubrádió

Miért és hogyan improvizáljunk? Egyáltalán mi az improvizáció? Játék, életszemlélet, spontaneitás? És mi kell hozzá? Mire jó?

Várady Zsuzsi, a Momentán Társulat alapító tagja volt a vendégünk, aki oktatja is az improvizációs technikákat, ebből írta doktori értekezését, sőt, egy saját módszert is kifejlesztett a forgatókönyv-fejlesztésben és a forgatókönyvíró-képzésben felhasználható improvizációs technikákról.

Hallottak már az Egy sima, egy fordított közösségről? A különlegesen-különleges, azaz a fogyatékkal élő gyerekek szociális inklúziójáért dolgozó szülők és szakemberek csoportjáról? A vendégünk Török Flóra volt, akivel az egyesület munkájáról, a szemléletformálás lehetőségeiről, a sima és a fordított gyerekek találkozásáról, az együtt töltött idő értékéről beszélgettünk

A klasszikusok újratöltve rovatunkban ezúttal egy kortárs-klasszikus költő, író, drámaíró,  Erdős Virág volt a vendégünk, akinek a számára a játékosság és az improvizációs készség szinte munkaeszköz, legalábbis a versei erre utalnak. Szerencsére nincs ezzel egyedül a magyar irodalomban, erről és sok minden másról is beszélgettünk vele, sőt egy közös produkcióra is készültünk.

Végül Kiss Péter Petrusz, az egykori Budapesti El Camino Klub vezetője érkezett a stúdióba, akivel a gyaloglás misztériumáról beszélgettünk. Nem véletlen, hogy rá esett a választásunk, ugyanis Tünde jónéhány évvel ezelőtt végig járta a híres zarándokutat. A felkészülés fázisairól, a gyalogláshoz kötődő élményekről, sőt a gyaloglás kultúrtörténetéről is beszéltünk. 

2024. január 26. Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. január 26., péntek 10:05)
91:40
00:00
Műsorvezetők: Murányi Tünde, Kálid Artúr Szerkesztők: Gyürke Kata