„Klubrádió

A Jászai Mari-díjas színésznő Venczel Vera, az Egri Csillagok Vicuskája, hosszú betegség után 75 évesen az otthonában örökre elaludt. Egy korábbi beszélgetéssel búcsúztunk tőle, emlékeztünk rá.

Szűcs Péter, a nagy világutazó, újságíró, egykori főszerkesztő, tanult mestersége kertész, kihasználva a járvány miatti bezártságot, nekilátott és megírta élete első regényét, a címe Dharma - Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig.  

Vásáry Tamás világhírű karmesterrel és zongoraművésszel az ugyancsak világhírű zongoraművészre, Cziffra Györgyre emlékeztünk, aki most lenne 100 éves.
 
Kovács János karmester a magyar zenei élet megkerülhetetlen művésze már több mint negyven éve. Egy interjúban, persze szerénységből, a következőket mondta: „A karmesterség egy szélhámosság, nem kell hozzá egyéb, csak megnyerő fellépés, jó koreográfia, és meggyőzőnek tűnő instrukciók sora, és különösebb képzettség nélkül kész a karrier.” Hetvenedik születésnapján köszöntöttük.
 
Talyigás Katalin szociológus néhány évvel ezelőtt megkapta az Év Szociális Szakma Érdekvédelméért díjat. Megérdemelte, mert amit évtizedek óta az idősekért tesz, példaértékű. Volt honnan hoznia az érzékenységét, igazi világpolgár, La Pazban született, élt New Yorkban, Budapesten – ezt a nemzetközi szemléletet igyekezett meghonosítani Magyarországon a szociális szférában.
 
Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek. Történelmi távlatban még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. A hetvenes, nyolcvanas években a szocialista táborban mi voltunk a legvidámabb barakk. Az akkori pártvezetés mindent megtett annak a látszatnak fenntartásáért, hogy Magyarországon jól élnek az emberek. Meg is lett a böjtje: az ország teljesen eladósodott, amiről persze a hétköznapi ember semmit sem tudott. Aztán a nyolcvanas évek második felében felgyorsultak az események: összeomlott a pártállam, forradalom tört ki Romániában, leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok, az "ideiglenesen" itt állomásozó szovjet csapatok elhagyták az országot és megtörtént a rendszerváltás. Szalay Zoltán fotóalbumához Parti Nagy Lajos írta a szöveget, a kötetet szerkesztője pedig László Ágnes, akivel a Klubdélelőttben beszélgettünk a kiadványról.
 
 

 

 

 

 
2021. október 30. Klubdélelőtt (2021. október 30., szombat 09:00)
157:21
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa