„Klubrádió

Csűrös Karola 85 évesen ment el, az otthonában aludt el örökre. Lélekben fiatal volt, vágyott vissza a színpadra, mindig mondogatta, még megy a szövegtanulás, jó lenne még egy kicsit játszani, de a férje halála, a hiánya már nem engedte dolgozni. Horváth Ádám elvitte magával a színésznő mosolyát, élet- és munkakedvét. Most már együtt vannak, örökre.

Göndör László író, rendező, színész, 35 éves alkotó 32 napra beköltözött a 97 éves nagymamájához a világjárvány kellős közepén. Vágyott a nagymama elkezdett, de be nem fejezett történeteire. A holokauszttörténeteket az idős asszony fantasztikus nyelvezettel, pikírt humorral, lehengerlő intellektussal mesélte, az unoka pedig nem csak hallgatta, de videóra is rögzítette ezeket. 

Dr. Matos László a Semmelweis Egyetem Pető Karának docense, pedagógusként, a mozgássérült gyermekek ismerőjeként, nagyon szeretett volna egy CP-s (tudományos nevén, csecsemőkori, gyermekkori agyi eredetű bénulásos) diákot felnőtté válása után a zenei pályán látni. Ahogy azt is örömmel vállalná, ha felkérnék Verdi Requiemjének dirigálására is.

A Filozófia Világnapja alkalmából – ami 120 éves múltra tekint vissza – a rendszerváltáskor újraalakult Magyar Filozófiai Társaság 2017-ben alapította életműdíját, mellyel jelentős filozófusi életműveket ismer el. A díjat idén Tamás Gáspár Miklósnak és Steiger Kornélnak ítélték

Tóth József festőművész sokat tud a transzplantáltak életéről, küzdelméről. Feleségével, Börcsök Enikővel, aki maga is kétszer volt vesetranszplantált, aktívan vettek részt a Transzplantációs Alapítvány munkájában, segítették őket. A színésznő halála után Józsi tovább folytatja ezt az önkéntes munkát, most egy képzőművészeti aukcióra ajánlotta fel egy festményét. 

Felcsúti Péter, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke jó pár éve, ha nem évtizede, már csak azért dolgozik, hogy a hátrányos helyzetű embereknek segítsen. A KIÚT program, amelyikek alapítója, a legszegényebbeknek létrehozott foglalkoztatási program, Magyarország észak-keleti településein a mélyszegénységben élőknek segítenek most éppen abban, hogy regisztrált őstermelővé vagy családi vállalkozóvá váljanak, és így munkájukból legyenek képesek megélni. Programjukat a Világbank jó gyakorlatként ajánlja. 

 

 

 

 

 

 

2021. november 27. Klubdélelőtt (2021. november 27., szombat 09:00)
161:49
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa