„Klubrádió

Vendégeink, témáink:

 

- Keveházi Gábor, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus jó ideje eltűnt, nem táncol, nem koreografál, itthon, mert itthon nincs rá igény. Nem úgy külföldön, ott ki se lát a munkából. Egy kis múltidéző: 36 évesen lett először az Operaház balett-együttesének igazgatója, egyetlen magyarként a Párizsi Táncakadémia Nizsinszkij-díjasa, fellépett a japán császár előtt, táncolt a holland királynőnek, a monacói hercegnének, Grace Kellynek.

- A Kékszakállú herceg reménnyel telve fogadja várában a fiatal és törékeny Juditot, akiben erősebb a kíváncsiság a szeretetnél, miközben a herceg a nőiességet, a gondoskodást várná el tőle. Judit mindent tudni akar a herceg múltjáról, de túl messzire megy és így szomorú vége lesz a történetnek... Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben, augusztusban hallhat majd a közönség.

- Dr. Rékassy Balázs megvalósította az életen át tanulás bölcs gondolatát, az orvosi egyetem elvégzése után Londonba vitte az útja, ott is tanult tovább, majd hazatérése után az ELTE Társadalomtudományi Kar Egészség-gazdaságtani Munkacsoport Gyógyszerpolitika és gyógyszergazdaságtan szakirányán folytatta. Dolgozott az alapellátásban, állami egészségügyi intézmény vezetésében, minisztériumban, Világbanki népegészségügyi programban, illetve vezetőként a gyógyszeripar számos területén. Szakközgazdász, önkéntesként dolgozott egy Covid-osztályon a harmadik hullámban.

- Dale André Martin négy nagyszülőjéből három magyar származású, de ő már Amerikában született. Harminc éve jött először Budapestre, itt ismerte meg a feleségét, itt lett egy nagy világcég elnök – vezérigazgatója, ahonnan 11 év után most leköszönt. Hogyan tovább?

- Szalai András a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke adjunktusa régóta gyűjti a szakmájába vágó hazai furcsaságokat. Bakugrásokat, buheracsodákat, oldalkocsis Pannóniával összehordott családi nyaralókat, és jóval több pénzzel, mint ízléssel épült villaszörnyeket. Az adjunktus úr vetített képes előadásokat is tartott, ezen eleinte kollégái, barátai és tanítványai könnyesre nevették magukat.

- „A tánc a pillanat művészete, fontos, hogy a közönséget ne veszítsd el, ám nem ócska, hanem pozitív értelemben populáris módon kell megnyerni őket...”vallja Uhrik Dóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, Érdemes művész, akinek neve összefonódik az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Pécsi Balettéval.

2021. május 29. Klubdélelőtt (2021. május 29., szombat 09:00)
159:18
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa