„Klubrádió

Vendégeink, témáink:

 

Légrádi Gergely - Nélkülem, nélküled című könyve: Miklós, sikeres vezető, kétgyermekes családapa, egyre kimerültebb, a felesége orvoshoz küldi, kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved....

- Wisinger István, legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozta fel. Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását: "Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz."

- Lénárd Juditot, egykor sikeres színésznőt, aki a színpadot cserélte a tévéstúdióra, az egész ország szerette, tisztelte és elismerte. A Ratkó lányok című darab életének utolsó éjszakáját eleveníti fel, fény derül arra, vajon mi vezethetett az öngyilkosságához. A darabot B. Török Fruzsina, az egykori bemondónő unokája vitte színre, vállalva nagyanyja lelkének megidézését és titkainak őszinte feltárását.

- Spiró György - Sajnálatos események , két tragédia közjátékokkal Kádárról című drámáról ezt írja:  "2019 novemberétől - részben már a járvány idején - írtam két tragédiát és egy közjátékot a XX. század második felének magyar történetéből. Történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett hozzá, hálával tartozom nekik. Elképedtem, mi minden történt az én életem idején, hihetetlen fordulatokkal szembesültem, amelyekről fogalmam sem volt, annak ellenére, hogy a szereplők közül párat személyesen ismertem. Arra kellett ráébrednem, hogy ezek a történelmi alakok nem kevésbé érdekesek, mint a Shakespeare-figurák, és hogy voltaképpen a XV. századi Everyman (Akárki) című angol moralitás modern változatán dolgozom. A jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók szövegét igyekeztem minél teljesebben megőrizni.

- Presser Gábor megírta élete első könyvét, több, mint ötszáz oldalon, nem más címmel, mint Presser. Emlékek, jegyzetek, meglátások, tévedések, megtörtént - vagy a szerző szerint megtörtént - valós események, hallomások, látomások, dokumentumok és áldokumentumok, dalszövegek, filmnovellák, fotók, lábjegyzetek, netán még kották is. Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a "Presser-sztorit".

- A búcsú fél órája - akik egy hét alatt mentek el: Benkő Laci után az Omega basszusgitárosa, zeneszerző, Mihály Tamás, Misi és Böröndi Tamás, a Vidám színpad igazgatója, színész, majd Balázs Fecó, énekes, zenész.

2020. november 28. Klubdélelőtt (2020. november 28., szombat 09:00)
153:55
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa