2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
Magyarország választ
múlva

Hegyi Dóra “OHNODY” és Czutor Zoltán volt az adás vendége.

Ohnodyról, vagyis Hegyi Dóriról eleinte különböző zenekarok vendégeként hallhattunk. Az énekesnő selymes hangja, tökéletes angol kiejtése azonnal felismerhető – van valami megfoghatatlan drámaiság abban, ahogy énekel, amire egyébként több zenei producer is felfigyelt a hazai elektro-pop világban.

Saját dalszerzői oldalát viszont csak később kezdte el megmutatni a közönségnek. 2017-ben jelent meg első single-je, 2018-ban pedig első saját szerzeményeit tartalmazó angol nyelvű EP-je, a Nude. Az első igazán áttörő sikert azonban a Hideg című dal hozta meg, mely már az új, Egy Igaz Szerelem című lemezének előfutáraként jelent meg 2019-ben. A hét dalból álló lemez magyar nyelvű, nyugodt, mélybe húz, nem ereszt könnyen; nehéz súlyt helyez a mellkasunkra, dalszövegeitől felidézünk minden nehéz és fontos kapcsolódást az életünkben, legyenek azok szüleink, rokonaink, barátaink, elmúlt vagy leendő szerelmeink.

Dóri nemrég Berlinben koncertezett. Voltaképp amiatt hívtuk meg, s azért is, hogy végre személyesen is találkozhassunk vele. A 2020-as lemezét telefonon muatta be, a covid miatt..s mit ad isten: ezúttal megint telefonon tudtunk csak beszélni vele, most is a covid miatt.

Czutor Zoltánt viszont azért hívtuk fel, hogy gratuláljunk zenekara, a Belmondo 15. születésnapjához.

2021. november 09. Basszus (2021. november 09., kedd 20:00)
53:03
00:00
Műsorvezetők: Göczey Zsuzsa, Bencsik Gyula Szerkesztők: Göczey Zsuzsa