Örömzene (2023. június 20., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. június 20., Kedd 21:00
A 2022. május 24-i adás ismétlése:
A Nagy Emma Quintet indulásakor megnyerte a Müpa Jazzshowcase-t, tavaly pedig nemzetközi színtéren is taroltak: bekerültek a Getxo jazzverseny döntőjébe, elhozták az első díjat a Babel Laureate Jazz Versenyről és a krakkói JazzJuniors-ról is. A csapat hangzásában fontos tényező a kísérletező szellem, a szerzeményekben egyenlőhangsúllyal kapnak helyet a kemény dobgroove-ok, a szabad improvizációk és a dal formájú kortárs kompozíciók is. Legújabb, Synced című albumukat (harmadik a sorban) egy svájci kiadó jelentette meg. Ezt az anyagot mutattuk be az Örömzenében az énekessel, Nagy Emmával.
A Quintet tagjai:
Nagy Emma – ének
Cseh Péter – gitár
Oláh Krisztián – zongora
Dénes Ábel – bőgő
Klausz Ádám – dob
Örömzene (2023. június 13., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. június 13., Kedd 21:00
A bársonyos hangú Gereben Zita énekesnő dalai egyaránt hordozzák az R’n’B, a pop, a blues, és természetesen a jazz stílusjegyeit. A hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője 2009-ben alapította saját zenekarát; eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg saját szerzeményekkel, de már készül a negyedik album.
A sokoldalú énekesnő számos hazai formációval dolgozott együtt: Tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Sztárnak, valamint közreműködött a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip és a Nagy János Trió produkcióiban.
Saját zenekarával bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, és játékukban nagy szerephez jut az improvizáció szabadsága is.
A műsorban a zeni sokszínűségről, a saját hangzásról, a dalszerzés folyamatáról, a készülő új lemezről, és aktuális koncertjeiről beszélgettünk.
Örömzene (2023. június 06., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. június 06., Kedd 21:00
A kiváló jazz-zongorista Nagy János vezetésével improvizációs tábor lesz Budapesten, zenét tanuló diákoknak. A táborban elsősorban tizenéves diákok vesznek részt, akiket érdekel, hogyan lehet elszakadni a kottáttól, hogyan lehet szabadon játszani, hogyan lehet saját gondolataikat a zenében kifejezni. A jazzben az improvizáció alapvető, de meg lehet-e tanulni, milyen képességek, milyen szintű hangszeres tudás, netán szerzői képzettség, és bátorság kell hozzá, hogy ki is próbálja egy fiatal. Többek között erről beszélgettünk a műsorban, de szó volt Yancha zenekarairól, közelgő koncertekről és olyan különleges fellépésekről is, amelyek pl. Ausztriában, menekülttáborokban lesznek.
Örömzene (2023. május 30., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. május 30., Kedd 21:00
Az Örömzene vendége János Egri Jr. jazz zongorista-énekes aki az idei Jazz Showcase négyszeres különdíjasaként Londonban koncertezett. Az élménybeszámolón kívül mesélt eddigi tanulmányiról, saját szerzeményeiről, példaképeiről és terveiről is.
A Junior-primadíjas Egri János Jr- jazz-zongoraművész-énekes, aki édesapja, a legendás jazzbőgős és basszusgitáros Egri János nyomdokait követve gyerekkora óta sikerrel szerepel a hazai és külföldi színpadokon, fesztiválokon, versenyeken.
Legutóbb, a Jazz Showcase-n a Müpában négy különdíjat is elnyert: a Magyar Jazz Szövetség, a grazi Internationales Leibnitz Fesztivál, a Művészetek VölgyeFesztivál, és a Harmónia Jazzműhely különdíját, amelynek köszönhetően meghívástkapott a londoni 606 Clubba is.
A műsorban tehát egy fiatal, tehetséges jazz zenészt ismerhettek meg.
Örömzene (2023. május 23., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. május 23., Kedd 21:00
Megjelenés előtti lemezpremier az Örömzenében!
Vendégünk Varga Bendegúz, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen master diplomát szerzett jazz-dobos, aki saját zenekarát 2015-ben alapította, amelyben jelenlegi zenésztársai: a többször is az év szaxofonosának választott Ávéd János, Fenyvesi Márton, Junior Prima díjas jazz-gitáros és Bögöthy Ádám, a jazz-szcéna egyik legfoglalkoztatottabb, Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjjal kitüntetett bőgőse.
A Varga Bendegúz Quartet Chasing Your Dreams című albuma a közelgő hetekben jelenik meg, amelyen a zenekarvezető és zenésztársai szerzeményei szerepelnek. Mindegyik szám szerethetően dallamos, a kompozíciók egyedi hangulatát és hangzásvilágát az akusztikus hangszerek professzionális megszólaltatása és a tűpontos, sodró lendületű improvizációk teszik élvezetessé.
A lemezt Varga Bendegúz zenekarvezetőtő mutatjt be, akitől azt is megtudhattuk, az album megszületésével valóra vált-e az álma, de beszéltünk pályafutásának kezdeteiről, példaképeiről és olyan találkozásokról is, amelyek nagy hatással voltak saját játékstílusának kialakítására.
Örömzene (2023. május 16., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. május 16., Kedd 21:00
Magyarország első reggae zenekara harminc évvel ezelőtt jelentette meg egyik legkalandosabb sorsú slágerét, a Szedegetemet, és ekkor vált évtizedekig meghatározó szimbólumukká a zöld elefánt, ami a lemezborítón látható. És közel 30 éve annak is, hogy megtartották az első "Spring Reggae Jamet" az Almássy téren, amelyet számtalan helyen működtettek. A jeles évfordulót tovább fokozhatjuk azzal, hogy ebben az időszakban lett országosan ismert a zenekar, egy Mitax Organ elnevezésű táncdalfesztivál szereplőiként, ahol ugyan nem nyertek díjat, de a közönség szimpátiája nem engedte őket a feledés homályába veszni.
A sikerük azóta is tart, a műfaj rajongói imádják dalaikat, és az elmaradhatatlan nyári Reggae Campet. A műsorban felelevenítettük a három évtizedes történetüket, és elmondtuk, milyen módon ünneplik meg a közönséggel együtt a jeles évfordulót.
Vendégek:
Bodnár Tibi gitáros, zenekarvezető
László M. Miksa énekes, a Ladánybene 27 alapítói
Örömzene (2023. május 09., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. május 09., Kedd 21:00
Szőke Nikoletta az ország egyik legnépszerűbb jazz-előadója, a montreux-i jazz énekverseny győztese (2005), Junior Prima-díjas énekesnő az Örömzene vendége annak apropóján, hogy a 40. születésnapját koncerttel ünnepli a Budapest Jazz Clubban. Niki a hazai koncerttermek és fesztiválok mellett nagy sikerrel szerepelt már New Yorkban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is. Énekelt többek között Michel Legrand-nal, Bobby McFerrinnel, Kurt Ellinggel és Gregory Hutchinsonnal. Hat évvel ezelőtt kezdett saját, magyar nyelvű dalokat is írni, de lenyűgöző az angol nyelű dalok előadásában is. A műsorban áttekintettük pályafutásának legszebb pillanatait, és mesélt a következő időszak terveiről is.
Örömzene (2023. május 02., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. május 02., Kedd 21:00
Az Örömzene vendége Bíró Eszter egy sokoldalú előadóművész: színész és énekes, aki több zenei stílusban és színházak színpadain is otthonosan mozog. Pályafutása 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött, majd az Egyesült Államokban végzett tanulmányai befejezése után itthon számos musical főszereplőjeként lett közismert, majd a Budapest Klezmer Band énekeseként koncertezett évekig. Pályafutásának következő szakaszában saját dalokat énekelt, egy-egy szerepre visszatért a musicalhez is, lemezeket adott ki, és már 10 éve, hogy sikeres a repertoárjában lévő közel 70 gyerekdallal és a megszámlálhatatlan gyerekeknek szóló koncerttel is. Az Időmanó kalandjai című 17 részes TV-sorozata a JimJam Tv-n, továbbá 4 lemezének dalain nagyon sok gyerek nőtt fel, de például szakmai elismerést is kapott, hiszen az Állati Zenés ABC -vel 2014-ben elnyerte a Fonogram-díjat, és a lemez az év gyermekalbuma lett.
Erről a 10 éves pályafutásról beszélgettünk, és arról, hogy a gyerekek zenei neveléséhez mit tudott hozzáadni a közkedvelt dalokkal.
Örömzene (2023. április 25., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. április 25., Kedd 21:00
Beck Boróka énekes, dalszerző, művésznevén Boebeck első kislemeze, az 'i am not' 2021-es megjelenése óta idén tavasszal elkészített egy teljes albumot, amelyet bemutattunk az Örömzenében. A művésznévvel azonos című albumon nyolc dal szerepel, amelyek mindennapi félelmeinkről: elutasításról, kirekesztésről, önbizalomhiányról, szégyenről és önsajnálatról szólnak, némi iróniával megfűszerezve. A fiatal művész fellépett hazai fesztiválokon, nagyvárosok klubjaiban, valamint Pozsonyban, Bécsben, és Brüsszelben egyaránt. A műsorban eddigi pályafutásáról, művészcsaládi hátteréről, zenész kollégáiról, és közelgő koncertjeiről is beszélgettünk.
Örömzene (2023. április 18., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. április 18., Kedd 21:00
A mai napon érkezett a szomorú hír, hogy elhunyt Török Ádám, a világ 12 legjobb rock-fuvolistája között számon tartott kiváló zenész, aki 1968-ban alapította meg a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó legendás Mini együttest, amely máig meghatározó zenekara volt a hazai zenei életnek. A mai Örömzenében Török Ádámra emlékezünk a 74. születésnapja előtti napon (2022. jan. 11.) készült interjú ismétlésével. Zenei életművével emlékét megőrizzük!
Örömzene (2023. április 11., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. április 11., Kedd 21:00
Micheller Myrtill jazzénekesnő koncertjeit az elegancia és a magas szakmai minőség jellemzi. Átütő sikert arat itthon és külföldön egyaránt a Swingistique zenekarral, a francia sanzonok és a francia gipsy swing egyedi előadásaival, de nagyon népszerű a Voice&Guitar duója Pintér Tibor gtárossal is. És most az Örömzenében egy olyan új albumot mutattunk be, amelynek zenéjét két zseniális szerző, Wolf Péter, és Fábri Péter írtak Myrtill számára.
A lemez címe: Még fut a film.
Vendégeink:
Myrtill énekesnő
Wolf Péter zeneszerző
Fábri Péter dalszöveg író
Örömzene (2023. április 04., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. április 04., Kedd 21:00
A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...
Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Örömzene (2023. március 28., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. március 28., Kedd 21:00
A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...
Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Örömzene (2023. március 21., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. március 21., Kedd 21:00
Swing Parade - ezzel a címmel jelent meg a Stereo Swing harmadik albuma, amelyet a zenekar énekesnője, a Fonogram díjas Szűcs Gabi mutatott be a Klubrádió hallgatóinak, aki a legendás Cotton Club Singers tagjaként vált országosan ismertté.
Az albumon 10 vadonatúj dal szerepel, angol és magyar nyelven, az elctro-swinges zeneiség hagyományai szerint, de modern hangzással.
Örömzene (2023. március 14., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. március 14., Kedd 21:00
Az Örömzene vendége Beck Zoli, a 30Y frontembere, dalszerző-énekes, akivel a zene és az irodalom közötti szoros kapcsolatról beszélgettünk, hiszen a művész a PTE adjunktusaként romológia szakon tanít, és létrehozta a Zenélő Egyetemet, de ezektől függetlenül is szenvedélyesen szereti a kortárs irdalmi alkotásokat. Az inspiráción túl azokról a szóló projektjeiről is beszélt, amelyek meghatározóak életében, mint pl. Grecsó Krisztiánnal, vagy Szűcs Krisztiánnal közös estjei, lemezei. Természetesen a népszerű 30Y zenekar legfrissebb hírei is szóba kerültek, hiszen készül a zenekar új lemeze, és hamarosan indul a fesztivál szezon is.
Örömzene (2023. március 07., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. március 07., Kedd 21:00
Lukács Eszter jazzénekesnő több mint húsz éve jeles szereplője a magyar jazzéletnek. Az évek során több külföldi országban szerepelt aktuális zenekaraival. Gyakran látható duó, trió formációkban, 2017 óta tagja az Arpi Show zenekarnak, amely a hagyományos swing zene egyik legjobb itthoni képviselője. Gyönyörű hangja és bájos személyisége üdítő színfoltja a színpadoknak.
A műsorban bemutattuk Eszter So Nice című új lemezét, amely az online platformokon már megjelent, és közeledik a CD megjelenés is. A zenei anyagról alkotótársával, Dennert Árpáddal - klarinét, szaxofon, zeneszerző - meséltek a hallgatóknak. Aki szereti a swinget, újabb gyöngyszemmel ismerkedhet meg.
Örömzene (2023. február 28., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. február 28., Kedd 21:00
Az Örömzene vendége a "mezítlábas" Kirschner Péter gitáros, producer, stúdióhangmérnök, aki Bródy János zenekarát vezeti, zeneszerző a Sziámi AndFriendsben és az Ónodi Eszter & the Open Pub-ban. Korábban többek között az URH, az Európa Kiadó, a Takáts Eszter Beat Band oszlopos tagja volt. Saját stúdiójában készülnek Bródy János, a Sziámi és sok más zenekar lemezfelvételei. A zenei pálya mellett Kirschner Péter nagy utazó, legutóbb Balin járt, ahonnan feltöltődve érkezett haza. A mai műsorban a közelgő koncertjeiről, zenekarvezetői feladatairól, zseniális gitárjátékáról és utazási élményeiről beszélgettünk, nem elfelejtve, hogy nem rég ukulelén is megtanult játszani.
Örömzene (2023. február 21., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. február 21., Kedd 21:00
Fekete-Kovács Kornél trombitaművész és zeneszerző, a cseh Robert Balzar Trióval, illetve Harcsa Veronika és Dan Bárta énekművészekkel készítette el a Different Aspects Of Silence című albumot, amely a napokban jelent meg. A Modern Art Orchestra vezetőjeként is népszerű művész ebben a zenei anyagban a csend különböző aspektusait tárja a hallgatók elé. „Ha csak egyetlen hangot is játszol, az megtöri a csendet, és mindenki mást megfoszt a saját belső zenéjétől. Ha csak egyetlen hangot is játszol, annak súlya kell legyen, és a legnagyobb hálával, tisztelettel és felelősséggel kell megszólaltatnod.”
Az Örömzenében bemutattuk a zeneileg tökéletes és izgalmas albumot, és beszéltünk a mögötte lévő filozófiáról is. A különleges, minőségi zenei utazásra vártuk a hallgatókat!
Örömzene (2023. február 14., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. február 14., Kedd 21:00
A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...
Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Örömzene (2023. február 07., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. február 07., Kedd 21:00
Bacsó Kristóf, a magyar jazz középgenerációjának egyik vezető szaxofonosa, szerzőként eddig hat albumot készített a BMC Recordsnál, de meghatározó szerepet játszik hazánk első számú kortárs big bandjében, a Modern Art Orchestrában is.
A Berklee-n szövődött ismeretségei meghatározóak művészi pályáján, és olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Francesco Guaianával, turnézott David Dorůžka és Albert Sanz társaságában, koncertet adott és Pannon Blue címmel lemezt rögzített Lionel Loueke oldalán, most pedig a szokatlan héthúros basszusgitáron játszó Daniele Camardával egészítette ki trióját, és elkészítette az Imaginary Faces című lemezt, amelyen saját szerzeményei hallhatók, valamint egy Satie- és egy Bartók-feldolgozás. A remek zenei anyag rádiós premierjére minden jazz-rajongót várunk!
Örömzene (2023. január 31., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. január 31., Kedd 21:00
A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...
Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Örömzene (2023. január 24., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. január 24., Kedd 21:00
Szabó Dániel kiváló jazz-zongorista, aki itthon és az Egyesült Államokban egyaránt aktív és olyan legendás művészekkel dolgozik rendszeresen, mint Peter Erskine, Chris Potter vagy Joe LaBarbera, de az amerikai, fiatalabb jazzgeneráció élvonalbeli tagjaival is zenél. Legutóbbi albuma, a Visionary (2019) a nagy presztízsű amerikai JAZZIZ magazin egyik listavezetője lett. Az Örömzenében a Szabó Dániel Quintetről beszélgettünk, amellyel Budapesten, az Opus Jazz Clubban fog fellépni. Tagjai a hazai jazzélet nemzetközileg is ismert zenészei:
Szabó Dániel – zongora
Ávéd János – szaxofonok, fuvola
Bacsó Kristóf – szaxofonok, klarinét
Gyányi Marcell – nagybőgő
Csízi László – dob
Örömzene (2023. január 17., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. január 17., Kedd 21:00
Az egykori sikeres Heaven Street Seven frontembere Szűcs Krisztián volt az Örömzene vendége, aki tavaly az új zenekarával elkészítette a Vízválasztó című szólóalbumát.
A műsorban bemutattuk a lemezt, és a zenekart, de szó volt a HS7 feloszlása óta (2015) eltelt időről is, hiszen a zenész számára ezek az évek is alkotómunkával teltek.
Örömzene (2023. január 10., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. január 10., Kedd 21:00
Kézdy Luca, a népszerű és külföldön is sikeres Santa Diver triózeneszerző-hegedűse szólóalbummal jelentkezett 2022. december végén. Izgalmas vállalkozás egy rendkívül sokoldalú személyiségtől és muzsikustól, aki nem ismer zenei határokat, a klasszikus zenétől a jazzen át a heavy metálig minden stílusban fantasztikus teljesítményre képes. Olyan zenekarokban, vagy híres zenészek mellett is játszott, mint a Free Style ChamberOrchestra, Török Ádám és a Mini, Chris Potter, Stefano DiBattista…
Az Örömzenében bemutattuk Luca első, Home című szólólemezét, amelynek külön érdekessége, hogy a kompozíciókban hallható hangszerek mindegyikén ő játszik, bár aki ismeri a művész alkotásait, tudja, hogy pusztán a hegedűvel is komlpett zenekari hangzást képes elérni.
Örömzene (2023. január 03., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2023. január 03., Kedd 21:00
A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...
Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Örömzene (2022. december 27., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. december 27., Kedd 21:00
Rozs Tamás csellista, zeneszerző, énekes nevét sokan a legendás Szélkiáltó együttesből ismerik, de számos színházi produkció zeneszerzőjeként, és közreműködőjeként is találkozunk a nevével. Talán kevesebben tudják, hogy kreatív zenét és zenés-színészmesterséget is tanít, valamint zeneterápiával is foglalkozik. Különleges énektechnikájával olyan hangzásvilágot dolgozott ki, amely egyedi a hazai világzenei, és etno-jazz palettán. Az Örömzenében Rozs Tamás zenei pályafutásáról, a társművészetekhez való viszonyulásáról, és egy különleges, indiai turnéról beszélgettünk, amelyre a múlt hónapban került sor.
Örömzene (2022. december 20., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. december 20., Kedd 21:00
Gyárfás Attila jazzdobos múl hónapban megjelent, Minimal Distance című szólólemezét mutattuk be az Örömzenében. Az album meghallgatása kifinomult figyelmet és nyitottágot igényel a hallgatóktól. Belső elvonulásra késztet. Gyárfás Attila jazz tanulmányait a Hágai Királyi Akadémián végezte, majd Amszterdamban mesterdiplomázott. 2020 óta a budapesti Zeneakadémia Jazz Tanszakán tanít. Több nemzetközi formációban zenél, saját együttese a Gyárfás Attila Trió. Az Örömzenében a szóló albumról, és korábbi lemezeiről is bejátszottunk néhány kompozíciót.
Örömzene (2022. december 13., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. december 13., Kedd 21:00
Horváth Charlie, Liszt Ferenc-díjas énekest, trombitást, a rock, a jazz, a blues, a funky és a soul jellegzetes hangú előadóját mindenki ismeri. Zenei pályafutása 1967-ben indult (Dekka, majd Olympia) és a mai napig rendkívül aktív, folyamatosan teltházak előtt koncertezik.
Charlie idén, október 28-án töltötte be a 75. évét. A jubileumi év kapcsán beszélgettünk az Örömzenében sikeres pályafutásáról, külföldön szerzett tapasztalatairól, fontos zenésztársairól, barátságokról, és a Budapesten záródó jubileumi koncertsorozatról.
Örömzene (2022. december 06., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. december 06., Kedd 21:00
Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara, két kitűnő jazz zenész első közös lemezének bemutatóját halhatták az Örömzenében! A lemez címe: Futurized.
2020-ban kezdtek el együtt játszani, és egy jól sikerült koncert után döntöttek úgy, hogy egy nagylemezt készítenek. Progresszív, kamarazenei artpopként is leírható zenéjükben Zsolt hozza a billentyűs részeket és az effekteket, Tamara az énektémákat és a szövegeket írja, a dalok szerkezetét pedig közösen dolgozzák ki. A zenei anyag a jazz és az improvizáció találkozása a Kraftwerket idéző elektronikus hangzásokkal, a Pink Floydos pszichedelikus álomvilággal, vagy akár egy Elton John-feldolgozással, ami összességében progresszív kamarazenei artpopként is leírható. A modern jazz kedvelői imádni fogják!
Örömzene (2022. november 29., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. november 29., Kedd 21:00
Borbély Mihály a szaxofon és fúvós hangszerek mestere, a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene elismert művésze idehaza és külföldön egyaránt. Mind előadóművészként, mind zeneszerzőként a magyar jazz egyik meghatározó alakja.
A Borbély Mihály Quartet november 18-án megjelent új albumát mutattuk be az Örömzenében, amelynek címe magyarra fordítva:. Az éjszaka csodái. Eredeti cím: Miracles Of The Night. A többségében lírai kompozíciók hallgatása belső lecsendesedést és koncentrált figyelmet igényelnek, de a zene kifinomúltsága, az improvizációk széles skálája izgalmas utazást ígér a hallgatóknak.
Örömzene (2022. november 22., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. november 22., Kedd 21:00
Kutzora Edina nevét olyan sikeres formációkból ismerhetjük, mint a Yonderboi és a Zagar, de számos más zenekarban is közreműködött énekesként, vokalistaként az elmúlt 20 évben. Tavaly megalapította a Qtzora Enfusion formációt, most pedig Qtzora néven kiadta első szerzői kislemezét, amelyen három dal szerepel. Három olyan fajsúlyos dal, amelyek témái azonos koncepcióra épültek. Rendhagyó figyelem felhívás a családon belüli erőszak áldozatainak traumáira, és a traumák feldolgozásának fontosságára.
A műsorban tehát Qtzora kislemez bemutatót tartottunk, miközben bepillantást nyerhettünk a különlegesen szép és egyedi hangú énekesnő pályafutásának fontosabb korszakaiba.
Örömzene (2022. november 15., kedd 21:00)
Műsorvezető:
Ámon Betti
2022. november 15., Kedd 21:00
Igazán különleges volt az Örömzene adása, hiszen Horgas Eszter fuvolaművész a lányával, Somogyi Lili Mária énekművésszel érkezett a stúdióba. Eszter elragadó játékát az egész ország ismeri, Lili pedig énekesi pályája elején van. Most egy közelgő közös koncertjük adta az apropót arra, hogy bemutassuk Önöknek azt a művészcsaládi közeget, amelyből a pályakezdő fiatal tehetség indult, és akinek a Zeneakadémián olyan tanárai voltak, mint Marton Éva, és Szinetár Miklós.

