Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Utcafront

Újraindult az Utcafront!

27/09/2025 08:37

| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió

Hallgatóink nem szűnő érdeklődése és támogatása lehetővé tette, hogy mától új részekkel jelentkezzen építészeti műsorunk. A korábban megszokott időben, 17:00 órától várja Önöket Rózsa Péter műsorvezető és a szerkesztő Árva Brigitta!

Önök kérték!

Azt, hogy az Utcafront fél évnyi szünet után szeptember 27-től újra jelentkezik, elsősorban a hallgatók nem szűnő érdeklődése és a Klubrádió jelenleg is zajló túlélési gyakorlatának eddigi eredménye tette lehetővé. Jobban mondva (írva) az a remény, hogy az őszi támogatói akció elegendő anyagi forrást biztosít majd az Utcafront és további – köztük egészen új – műsorok elkészítéséhez.

Az Utcafront ismert szereplői nagy örömmel vállalták a folytatást, így Sylvester Ádám építészeti sétáival tovább vezet bennünket a világ nagyvárosaiban, Kelecsényi Kristóf Budapest építőmestereinek munkáit mutatja be, Torma Tamás az Utcamustrák sorát bővíti, Szuhai Barbara Mesélő házai egy-egy épület titokzatos, sokszor misztikus múltját tárja fel, Laczik Bálint pedig a múlt zseniális mérnöki, technikai megoldásainak részleteibe avatja be a hallgatókat. A Magaslesen című kritikai rovatunkban továbbra is igyekszünk bemutatni, leleplezni az építészet, a beruházások, mögött zajló játszmákat, politikai stikliket.

Utcafront: Rózsa Péter, Árva Brigitta, Sylvester Ádám
 
Rózsa Péter, Árva Brigitta és Sylvester Ádám az első adásra készülve l
Fotó: Mátyus László
 

Az első új adásban szó lesz Sevilláról, a Csalogány utcai egykori Számítóközpont épületéről, az utolsó pesti bérpalotáról, az eladásra szánt Postatakarék csodás szecessziós épületéről, a Népszínház utca történetéről és Gút Árpád legendás magyar-zsidó építész munkáiról.

Várjuk Önöket a régi megszokott időpontban 17:00 órától!

***
Az elmúlt fél évben új külpolitikai vitaműsorunk jelentkezett ebben az időpontban – a Kilátó új helyre, csütörtökön 14:00 órára került adásrendünkben.
*** 

Utcafront
2025. szeptember 27., szombat 17:00
Műsorvezető: Rózsa Péter
Szerkesztő: Árva Brigitta