„Köszönjük
Megbeszéljük...

Ujhelyi: Egészen szürreális a kormány plakátkampánya

21/11/2023 07:30

| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba

Megválasztását követően Ursula von der Leyent azzal éltették a kormánypárti oldalon, hogy Soros György és álciviljei vereséget szenvedtek, ehhez képest most Soros fiával került egy plakátra – mondta Ujhelyi István. Az EP-képviselő szerint a kormány plakátkampányának időzítése érthetetlen, hiszen információi szerint megszülettek azon szakmai megállapodások az Európai Bizottság és a magyar kormány közt, amelyek eredményeképp az uniós források egy részét folyósíthatják Magyarország számára.

2023. november 20. Megbeszéljük - részlet 23.11.20. Ujhelyi István
13:58
00:00

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, pénteken elindult az új, szuverenitásvédelminek nevezett nemzeti konzultáció, a kormány Facebookon közölte, hogy intenzív, "figyelemfelhívó" kampánnyal készül. Ez meg is kezdődött, visszhangja pedig meglehetősen visszafogottnak mondható. Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője annyi kommentárt fűzött a kampányhoz, hogy hisz a magyar lakosság intelligenciájában és egyúttal felkért minden érdeklődőt, hogy a Bizottság különböző dokumentumaiból, vagy a kapcsolattartó személyeken keresztül szerezzen be hiteles információkat arról, hogy mit tesz és mit nem tesz az Európai Bizottság.

"Egyszerűen fel nem foghatom, miért volt erre most szükség" – mondta a Megbeszéljük hétfői adásában Ujhelyi István EP-képviselő a kormány akciójával kapcsolatban. Hozzátette, a plakátokon megjelenített Ursula von der Leyen úgy lett az Európai Bizottság elnöke, hogy a Fidesz kifejezetten támogatta kinevezését. Akkor Orbán azzal érvelt, hogy von der Leyen kinevezésével Magyarországnak új tárgyalási viszony megteremtésére nyílik lehetősége.

Akkor a még csak jelölt politikust harcostársnak nevezte a magyar kormány a Soros szervezetek elleni harcban. Megválasztását követően "von der Leyent azzal éltették a kormánypárti oldalon, hogy Soros György és álciviljei vereséget szenvedtek [...] Ehhez képest most ott tartunk, hogy a jogállamisággal kapcsolatos vizsgálat miatt befeszült a viszony a magyar kormányzat és az Európai Bizottság között, és most hirtelen von der Leyen találja magát Soros György fia mellett a plakáton. Egészen szürreális" – foglalta össze Ujhelyi.

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése
 
Ujhelyi István
 Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Hozzátette, érthetetlennek tartja a kormány időzítését, hiszen információi szerint megszülettek a szakmai megállapodások az EB és a kormány között, melynek eredményeképp a befagyasztott uniós források egy részét folyósíthatják Magyarország számára. "Most a kormány úgy csinál, mint a bolgárok a magyarok elleni meccsen, amikor az utolsó utáni pillanatban sikerült egy öngóllal rontaniuk a saját helyzetükön, és így érzem ezt most Orbánék esetében is; teljesen felesleges és hazug propaganda" – szemléltette a helyzetet.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban – amelyet a kormány plakátkampánnyal egészít ki – a Fidesz kijelentette, a 2024-ben esedékes EP- és önkormányzati választási kampányok része. Ez alapján Ujhelyi úgy ítéli meg, sem a "nemzeti", sem a "konzultáció" kifejezés nem állja meg a helyét.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük.../interjú Ujhelyi Istvánnal
2023.11.20., hétfő 16:45
Riporter: Bolgár György