„Köszönjük
Szolidaritás.hu

Nem működik a MÁV és a Volán összevonása

23/09/2020 16:30

| Szerző: Klubrádió/K.K.

Lenne értelme a két közlekedési cég együttműködésének, de a jól indult folyamat megtorpant. A vonatokon nő az erőszak, és nem csak a járvány miatt.

2020. szeptember 23. Szolidaritás - részlet 20.09.23. Meleg János
25:12
00:00

Nehezíti a vasutasok életét a járvány és a busztársasággal való összevonás is. A vírus miatt ugyan szigorítottak az utazási feltételeken, illetve szankciókat lehet alkalmazni, akár ki is lehet zárni az utazásból azt, aki nem visel maszkot, ám ez Meleg János szerint elkésett intézkedés. A Vasutasok Szakszervezete már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy lehetetlen betartani a járványügyi intézkedéseket, akkora a zsúfoltság a vonatokon, és még nagyobb lesz nyáron. Tavasszal mindössze három vasutasnál merült fel a fertőzöttség gyanúja, most már százaknál. A takarítást, fertőtlenítést alvállalkozók végzik, a szakszervezeti elnök szerint ez mindent elárul a munka minőségéről.

Egyre több a konfliktus utasok és jegyvizsgálók között, de ez feltehetően nem az utazási feltételek szigorítása miatt alakul így, hanem a társadalom morális állapota miatt – véli Meleg János. Ami az országban történik, az lecsapódik az utazások során is. A nyár hamis biztonságérzetet adott az embereknek, lazult a fegyelem, többen érzik úgy, hogy mindent megtehetnek a vonaton is. A MÁV-nak ugyan van fegyveres biztonsági őrsége, de őket máshol alkalmazzák, nem a jegyvizsgálók mellett, akiket védeni kellene. A lajosmizsei vonalon történt szurkálás tettese még mindig nincs meg, bár a szakszervezet már egymillió forintos nyomravezető díjjal próbálja segíteni a nyomozást. Itt a munkáltató is hibázott, egy női jegyvizsgálót éjszaka az ominózus vonalon nem lett volna szabad egyedül beosztani.

A járványveszély pozitívuma, hogy egyre többen vásárolnak interneten jegyet, vagy automatából, így a pénztárosok terhelése csökkent. Az is megfigyelhető, hogy akinek nem szükséges, az nem utazik, ha nem is sokkal, de kisebb az utasforgalom. A munkaerőhiány továbbra is aggasztó, még mindig elhagyják a céget, igaz érkeznek új munkavállalók is, nem utolsó sorban a járvány okozta válság miatt, de még mindig nem sikerült megszüntetni a korábbi években kialakult létszámhiányt. Az idei béremeléssel és a hozzá kapcsolódó egyéb juttatásokkal a szakszervezeti elnök szerint nem lehetnek elégedetlenek, a jövő évi bértárgyalásokra úgy készülnek, hogy a jövedelmeiknek meg kell tartaniuk az értéküket akkor is, ha az infláció várhatóan magas lesz.

A közelmúlt nagy változása volt a MÁV és a Volán összevonása. Meleg János ezt úgy értékeli, hogy jó folyamat indult el, a járatok összehangolása, a párhuzamosságok megszüntetése mindenképpen a gazdaságosabb működés felé vinne. El is indult a folyamat, ám beleszóltak a politikusok, képviselők, polgármesterek, így aztán megtorpant. Korábban leállított vasúti mellékvonalakat nyitnak meg újra, megszüntethető buszjáratok közlekednek továbbra is, példa erre Székesfehérvár, vagy Zalaegerszeg. A tervek félbe hagyása nagyobb kárt okoz, mint ha végigvinnék azokat akkor is, ha nem tökéletesek.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Balogh Zoltán.

Szolidaritás
2020.09.23. 14:00
Műsorvezető: Törtei Takács Kriszta