Otthagyta a rendezvényt Varga Zs. András
15/04/2025 14:53
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Miután kritika érte, a kúriaelnök az előadás közben felállt és kiment a teremből, majd helyszínt is elhagyta.
Múlt héten tartották a tizenhetedik Magyar Jogászgyűlést, a magyar jogásztársadalom egyik legfontosabb országos szakmai összejövetelét Balatonalmádiban. Az eseményen Sulyok Tamás köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Tuzson Bence igazságügyi miniszter is megszólalt.
Az ominózus eset csütörtökön történt, amikor Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnőke beszélt. Havasi megemlítette azt a felmérést, amit a jogalkalmazottak között készítettek a Kúria tanácsának munkájáról. A kutatás során megkérdezettek több kritikát is meg tudtak fogalmazni a tanáccsal kapcsolatban. Amikor az egyik kritika Varga Zs. Andrást támadta: miszerint az a baj, hogy a jogegységi panasz tanácsnak Varga Zs. az elnöke, a jelenlévők beszámolói szerint az elnök felállt és kisétált a teremből, és magával vitte a beosztottjait is.
Mire az aznapi ülés véget ért addigra Varga Zs. a hotelből is kijelentkezett, és az elnöki autóba beültette a többi kúriai bírót is, akiket több körös fordulással, de elszállíttatott a helyszínről. Bár a hivatalos indoka az volt, hogy másnap vezetői értekezleten kellett részt vennie, mégis sokan állítják, hogy olyanok is elmentek, akik nem voltak hivatalosak erre az eseményre.
A Kúria közleményében az alábbi olvasható: „Az ülésen a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szakmainak álcázott, de a jogszabályokat és a tényeket figyelmen kívül hagyó és az Alaptörvény előírását súlytalanként kezelő, éles politikai kritikát fogalmazott meg a Kúria feladatait, a Jogegységi Panasz Tanács összetételét és működését illetően.”
A 444 tudomása szerint azonban a Jogászgyűlés záróülésén a Magyar Jogász Egylet elnézést kért a Kúriától.