Orbán szerint lett orosz győzelem és felosztják Ukrajnát
7/09/2025 16:39
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Magyar Péterre is utalt kötcsei beszédében a miniszterelnök, amikor úgy fogalmazott: "a kiskakasból soha nem lesz nagykakas". Új nemzeti konzultációt is bejelentett "a kiszivárgott tiszás adóemeléssel" kapcsolatban (ez a Tisza Párt szerint hazugság, be is mutatták adócsökkentő terveiket). Orbán arról is beszélt, hogy Magyarország azért nem ment tönkre, mert levált az európai gazdasági modellről.
Némi késéssel kezdte beszédét Orbán Viktor Kötcsén. A miniszterelnök elhozta a nemzeti színű oroszlánt, az úgynevezett győzelmi tervet, amelyet Horvátországban készítettek.
"Leginkább az ellenfeleink miatt tettük ezt nyilvánossá" – mondta Orbán a 26. kötcsei találkozóról. "Az járkál a félhomályban meg a sötétben, akinek rossz szándékai vannak. (…) Ezért idén egy teljesen nyílt kötcsei pikniket rendeztünk" – fogalmazott a kormányfő, ugyanakkor több portál is felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvényt körbekordonozták, a politikusok sötétített ablakú autókban mentek be az eseményre, és a független sajtó se jutott közel a felszólalókhoz.
Orbán szerint mindent megcsináltak, amit mondtak, és a megszolgált bizalom miatt nyerik sorra a választásokat. "Gyurcsányéknak több eszük volt" – fogalmazott a miniszterelnök, mert szerinte ők legalább a választás után mondták el, hogy átverték az embereket, míg "a Tisza már előre bejelentette" (ezzel Tarr Zoltán mondataira utalt). Úgy folytatta: a politikában a legfontosabb dolog a bizalom, és e tekintetben egyértelműnek látszik a képlet. "A Tisza elvesztette a bizalmat". Marad nekik a balhé, a provokáció. Így születik meg a bizalomvesztett balhépolitika. Ez történt vasárnap is Kötcsén Orbán szerint. Ezt "Kiskakas–politikának" nevezi: kakaskodás van, mellkidüllesztés, nagyotmondás és kukorékolás, vagyis tetszelgés. A kiskakasból viszont sosem lesz nagykakas, így a miniszterelnök.ű
Orosz győzelem?
A kormányfő tavalyi beszédéből is idézett, azt mondta, "tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk".
„Megkaptuk a választ, hogy az oroszok elnöke a helyén marad” – Orbán szerint nem jött be Joe Biden előző amerikai elnök korábbi mondata, miszerint „Putin must fail” (azaz Putyinnak buknia kell), hiszen az oroszok nyerésre állnak. A magyar miniszterelnök szerint „hideg fejjel nézve” a helyzetet azt látni, hogy „Ukrajnát épp most osztják fel”. Orbán szerint az európai biztonsági garancia Ukrajna felosztását jelenti, hiszen, mondta, ezzel a nyugati oldal is elfogadta, hogy Ukrajna húsz százaléka orosz zóna.
Orbán szerint amíg az Egyesült Államok megnövelte a világgazdasági részesedését, addig Európa veszített ebből a 2008-as pénzügyi válság óta. Amerika 4 százalékkal nagyobb részesedéssel bír a világgazdaságban, Európa 8 százalékot veszített 2008 óta – közölte a miniszterelnök. Ez pedig Orbán szerint az elhibázott európai politika miatt van. A miniszterelnök úgy véli, a következő időszak Európa eljelentéktelenédéséről szól majd.
Széteshet az EU?
A miniszterelnök azt vizionálta, hogy a következő lesz az Európai Unió utolsó költségvetése – az EU lehetséges felbomlásáról is beszélt, úgy fogalmazva: "az Európai Unió egy nemes kísérlet lehangoló eredménnyel". Szerinte "körkörös szerkezetté kell átalakítani az Európai Uniót (és ez nem azonos a kétsebességes EU-val), amiknek a szélén azok vannak, akik csak két ügyben (katonai és energiabiztonság) akarnak együttműködni, itt Törökországot is említette. Az eggyel bentebbi körön vannak azok, akiknek fontos a közös piac. A harmadik kör azoké, akik közös pénzt akarnak, ezzel pedig közös költségvetésük is lesz. Legbelül pedig a negyedik kör van, akik az eszméiket, elveiket is össze akarják hangolni."
Szerinte az EU, amíg a háború tart, béna kacsa. Európának nem Washingtonban kellene kilincselnie, hanem Oroszországba kellene mennie. "Fontos, hogy Ukrajna és az Európai Unió között legyen egy stratégiai együttműködés, mi nem vagyunk ukránellenesek" – fogalmazott. Egy összeomló Ukrajna mellettünk óriási veszély. Az EU-tagság viszont nem opció Orbán szerint. Hozzátette: amíg tart a háború, India és Kína felé nyitni nem tudunk, vagyis a háború folytatása egy vesztes stratégia.
Miért nem ment tönkre Magyarország?
„Magyarország azért nem ment tönkre (…), mert leváltunk az európai gazdasági modellről” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a nyugati jóléti modell egy segélyalapú gazdaság, Magyarországon ezzel szemben munkaalapú gazdaság működik. A különbségek egyike a tranzakciós illeték, ami Matolcsy találmánya. Orbán szerint ez a pénz áfája, és örül, hogy van ilyen. A nők egzisztenciális biztonságának tartja az szja-mentességet.
A győzelmi terv lényege: jó program önmagában nem nyer választást, ahogy a betartott ígéretek sem elegendőek. Orbán szerint 2002-ben is betartották, jól kormányoztak, lehetett bennük bízni, mégsem nyertek, mert nem végezték el a munkát mind. Be kell váltani az esélyességet. Meló van. Feladatokat el kell végezni. Erről szól a terv, amelynek végrehajtásáért Orbán Balázs a felelős. A digitális építkezést is fel kell pörgetni, a digitális térben is küzdeni kell. Mindenkinek a fedélzeten a helye. Internet, Facebook és okostelefon van – alkalmazkodni kell, különben veszítünk. Nem szabad idegenkedni – így a miniszterelnök.
Aki bejelentette azt is, hogy nemzeti konzultációt indítanak "a kiszivárgott tiszás adóemeléssel" kapcsolatban. Ezt a Tisza Párt hazugságnak tartja, Magyar Péter a párt adótervei mellett fizetéskalkulátort is bemutatott, amellyel "mindenki kiszámolhatja, hogy havonta mennyivel több pénz marad a zsebében a TISZA-kormány adócsökkentése után". A pártelnök szerint "nem is érdemes törődni a Fidesz újabb és újabb hazugságkampányával, hiszen már a saját szavazóik is kinevetik őket".
Azt is mondta, nem szokott fenyegetőzni, de megígérte, hogy "semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve".
"Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni" – mondta Orbán. Zárásként pedig arról ígért izgalmas előadást 2026 őszére, hogy a győzelem után "felizmosítják" a V4-eket és "beveszik Brüsszelt".
