„Köszönjük
A lényeg

Orbán: Nindzsakormányunk van, velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak

18/11/2023 16:19

| Szerző: Klubrádió

A Fidesz-kongresszuson kihívó nélkül újraválasztott Orbán Viktor a többi között arról beszélt, hogy benne van még szufla, Márki-Zay Péter viszont megszökött az ápolói elől. A nehézségek, mint a covid, Gyurcsány és a migránsok után jött a háború és a vágtató infláció, de "ép bőrrel átvágtuk magunkat az aknamezőn". "A mi kormányunk nindzsakormány. Mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön" – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke a párt 30. kongresszusán, ami nem meglepő, hiszen a miniszterelnöknek nem volt kihívója. Álló vastaps fogadta, mikor színpadra lépett, és a többi között arról beszélt, hogy megtisztelő feladat vezetni „Európa legerősebb pártját, a Fideszt”. 

„Ami az odaadásomat illeti, nem fogtok csalódni.” A ciklus közepén vagyunk most, szerinte ilyenkor nem váltunk lovat, különösen akkor, ha jó irányba húz, és van még benne szufla. „Jelentem a kongresszusnak, a kormányban és bennem is van még szufla” – mondta. Orbán jelezte a következő, 2025-ös kongresszus elé, hogy továbbra is a legjobb korban van és két év múlva is a legjobb korban, sőt, a legjobb karban lesz.

Közölte, a tavalyi választáson „óriási győzelmet arattunk, mindenki beleadott apait és anyait”. De ők látták az ellenfelet, ami „a pók, a bábjátékos, egy magyar: Soros György és az ő hálózata volt”. A miniszterelnök ezután a hódmezővásárhelyi polgármesterről – tehát Márki-Zay Péterről – beszélt, aki szerinte „az ápolóit kijátszva eljutott Budapestre, és egyszer csak a baloldali lista élén találta magát”. Az pedig a brüsszeli bürokraták gyengeségét mutatja, hogy egy „sánta lóra tették fel minden pénzüket”.

Apokaliptikus vízió

Orbán Viktor szerint a külföldiek kilóra akarták megvenni a leendő magyar kormányt, sőt az országot is. Ez nem tréfadolog – fűzte hozzá. Ha ugyanis sikerült volna, ma migránsok tíz- és százezrei lennének Magyarországon. Budapest olyan állapotban lenne szerinte, mint a terrorpárti tüntetésektől meggyötört nyugat-európai nagyvárosok, genderaktivisták grasszálnának az óvodákban, kötésig állnánk a háborúban, és Soros György adósrabszolgái lennének még az unokáink is. Erre szerződtek le szerinte a baloldali pártok. A pénzért büntetlenül lehet árulni a hazát? Ez nem maradhat így, mondta Orbán, meg kell oldani. Elvárja a képviselőktől, hogy alkossák meg a törvényt, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.

Orbán szerint sok nehézséggel találkoztak már: Covid, Gyurcsány, migránsok. De semmi sem volt olyan nehéz, mint az utóbbi két év a háborúval és a „vágtató inflációval”. De minden ilyen nehéz helyzeten úgy lehet túljutni, ha világos célokat tűznek ki maguk elé, ez náluk megvolt. Például nem akartak belekeveredni a háborúba, „a példátlan nyugati nyomás ellenére sem”, a jegybankot ki akarták segíteni, az inflációt pedig 10 százalék alá akarták vágni. „Jelentem a kongresszusnak, a kitűzött célokat elértük” – summázta a miniszterelnök.

"Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak"

A béke oldalán maradtunk, az energiaellátásunk biztosított, a rezsitámogatásokat, munkahelyeket, családokat és nyugdíjakat megvédtük – sorolta a kormány legfontosabb hívószavait Orbán. Szerinte az volt a legfontosabb haditerv, hogy Brüsszel pénzügyi zátonyra futtassa a magyar kormányt, de nem sikerült. A magyar gazdaság ismét nő, és nőni is fog, azért „azt a pár eurót, amivel még tartoznak, be fogjuk hajtani” – közölte.

A miniszterelnök már azt látja, ép bőrrel átvágtuk magunkat az aknamezőn, és ismét megindultunk felfelé a gyarapodás útján. „Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak” – jelentette ki Orbán. Új lendület, növekedés, magasabb jövedelem és minimálbér lesz, kifizetjük a 13. nyugdíjat, lesz bőkezű csok és gálánsabb babaváró – sorolta az ígéreteket.

Lassan történelmi párt

„... egy rendszerváltó, lassan történelmi párt vagyunk” – jelentette ki. A Fidesz pedig ellenáll minden külső nyomásnak, legyen az bármi, és „megvédjük magunkat a szuverenitásunkat aláásó külföldi kísérletektől”. Mély meggyőződése, hogy a brüsszeli európai modellre nemet kell mondani, mert az fenntarthatatlan, Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, amire lassan keresztet lehet vetni – fogalmazott a miniszterelnök.

Ezzel együtt van ennek ellenére is azzal folytatta: a mi érdekünk, hogy az Európai Unió egyben maradjon. Az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni – fűzte hozzá. Ez csak akkor lehetséges szerinte, ha Brüsszelben radikális változások lesznek. Változások nélkül ugyanis eljön a vég, és az a legkevésbé sem lesz szerinte teátrális vagy heroikus, egyszerűen szétcsúszik az EU.

Azt is megjegyezte: „nem akarunk az állandóan nyafogó vagy siránkozó szerepébe kerülni. A mi reményünket, önbecsülésünket az táplálja, hogy nekünk, magyaroknak van egy saját tervünk, saját ellenjavaslatunk”. Ezt a magyar modellt egyre többen irigylik is Orbán szerint: „a franciák, a németek, az olaszok a fél életüket odaadnák, ha újra migránsmentes hazájuk lehetne. Itt pedig zéró migráció van. Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa”. Azt is mondta, hogy „a jólét errefelé olyasmi, aminek előfeltétele a munka”.

Furcsa ország

„Magyarország egy furcsa ország” – fogalmazott Orbán. Európában mindenhol a zöldpártok támogatják a zöld átállást és beruházásokat, itthon pedig szerinte a zöldpártok a leghangosabb ellenzői.

A magyar kormány álláspontja a miniszterelnök szerint világos: „zöld energia igen, zöld ideológia nem”. Ha zöld világot akarunk, a hagyományos ipari gazdaságunkat új modern, természetbarát beruházások kellenek Orbán szerint. „Meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság jövője a zöld energia” – jelentette ki. A siker feltétele, hogy zöld energiát kell termelni, és azt el is kell tárolni.

Orbán szerint „óriási versenyfutásban vagyunk a németekkel, franciákkal, spanyolokkal: ez már nem kispálya, ez már a nagyfiúk játéka”, és az új technológia versenyben és átállásban nyerésre is állnak a magyarok. Üzent néhány olyan településnek is, ahol akkumulátorgyárak tiltakozást váltottak ki: „hajrá, Debrecen, hajrá, Iváncsa, hajrá, Göd”, mondta a miniszterelnök.

Külpolitikai bravúrral fogjuk áthidalni a méretbeli problémákat – közölte Orbán Viktor. Magyarországnak olyat kell nyújtania szerinte, amit más nem tud, nem akar, vagy eszébe sem jutott. „A gógyi és a vagányság még mindig kemény valuta a világgazdaságban” – jegyezte meg. Kelet és nyugat óriásgyárai Magyarországon tudnak randevúzni, és együttműködni, erre jó példának tartja Paks II-t.

Nindzsák

Orbán szerint az EP-választásokig súlyos politikai küzdelmek várnak rájuk: egyrészt meg kell akadályozni, hogy „migránsgettók” építését kényszerítsék rá Magyarországra, valamint „Ukrajna ma fényévnyi távolságra van az uniótól”.

„A mi kormányunk nindzsakormány. Mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig épen térünk vissza a bázisra a bevetés után”. Az egyik ilyen akció a konzultáció, „ott kell nyomni, ami a csövön kifér, mert onnan nyerjük az energiát”.  A második az EP-választás, harmadik meg az önkormányzati választás.

„Mindkét választást, az európai és az önkormányzati választást is meg kell nyernünk!” – jelentette ki a Fidesz újraválasztott elnöke. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét szokásos fordulatával.

(via Telex.hu, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)