Nem telt meg a Dobó tér Orbán országjárásán
18/03/2026 12:09
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A közönség amiatt zsörtölődött, hogy egymás tábláitól nem láttak jól, az esemény végén a fáklyák eloltása okozott zavart – Úri Viktor fotóriporter számolt be az eseményről.
Mini Békemenettel hangolódtak Egerben is Orbán Viktor látogatására. Ez volt Kaposvár után a második helyszín, ahova a miniszterelnök ellátogatott a kampányhajrában indított országjáráson, melynek eseményein a korábbi DPK-gyűlésekkel ellentétben már Magyar Péterhez hasonlóan Orbán is az utcán, nyílt eseményeken próbálja lelkesíteni a támogatókat.


A molinó mögött az országgyűlési képviselőjelöltek mellett ott vonultak az egri fideszes képviselők és a környék polgármesterei. A menet az Eszterházy tértől vonult a Dobó térre, ahol először Dér Heni énekelt, aztán beszélt Vágner Ákos polgármester, Horváth László drogügyi kormánybiztos, a gyöngyösi Szabó Zsolt, a hatvani és Pajtók Gábor, az egri választókerület újrainduló országgyűlési képviselői.
A jelöltek a 444.hu tudósítása szerint a maguk módján mind beleszálltak a tiszás ellenfeleikbe. Horváth azt lebegtette, hogy Magyar kábítószert fogyaszthatott – utalva a radnaimark.hu-n korábban felbukkant sejtetésre, Szabó arról beszélt, állítólag az Egerben induló Bódis Péter segítője "fegyvert szállít Ukrajnába", Pajtók pedig Bódis Krisztától Kapitány Istvánig sorolta, hogy miért alkalmatlanok a tiszás szakértők.


Ezután következett Orbán, aki a helyi esélyekkel kapcsolatban azt mondta, ha Kaposváron nyerni tudnak, akkor Egerben is nyerni kell. Beszélt a 13. havi nyugdíjról, elmondta, hogy a multik megadóztatása miatt tudta a kormány megvalósítani a 14. havi nyugdíjat, szólt a családtámogatási rendszerről, s arról is, hogyan kell kimaradni a háborúból.



Több százan összegyűltek, de nem telt meg a Dobó tér. Úri Viktor fotóriporter beszámolója szerint a közönség amiatt zsörtölődött, hogy egymás tábláitól nem láttak jól,– az esemény vége felé pedig a kiosztott fáklyák eloltása miatt keletkezett némi zavar, olyan nagy füstöt okoztak. Persze sokan szerettek volna fotózkodni a miniszterelnökkel, de ő az esemény végén rögtön autóba ült és elhagyta a helyszínt. A személyes találkozók elmaradtak.
Képgalériánkban többek között a kiosztott táblák, egy figyelemfelhívó quad, egy falubusz, amivel Úri szerint hazaszállítottak résztvevőket.

