„1%
Reggeli gyors

Nem romlik, nem javul Németország

22/09/2021 07:24

| Szerző: Klubrádió

Angela Merkel német kancellár küszöbön álló távozása történelmi pillanatnak látszik, de valójában kevés változást hoz magával - vélekedik Yasha Mounk, a The Atlantic című amerikai magazinban megjelent írásában. A Johns Hopkins egyetem professzora, a washingtoni Külkapcsolatok Tanácsának oszlopos tagja szerint a jó hír és a rossz hír egyaránt az, hogy a vasárnapi Bundestag-választás nem fogja nagyon megváltoztatni Németországot.

2021. szeptember 22. Lapszemle 20210922/Kárpáti János
05:15
00:00

Jó hír, mert akárki lesz az új kancellár, Németország még belátható ideig szilárd és toleráns demokrácia marad. Sem a zöldpárti Annalena Baerbock, sem a kereszténydemokrata Armin Laschet, sem pedig a szociáldemokrata Olaf Scholz nem olyan karakter, aki versenyre akarna kelni azokkal populistákkal, akik oly sok országban szárnyaltak magasba az elmúlt években. Az Alternatíva Németországnak elnevezésű szélsőjobboldali párt, amely négy évvel ezelőtt rekordot döntött, most kevesebb támogatóra számíthat.

De a rossz hír is ugyanez: Németország nem fog nagyot változni. Merkel alatt az ország kevésbé volt a demokrácia és az emberi jogok olyan világítótornya, mint azt a legtöbb nemzetközi megfigyelő hitte - hiszen elmélyítette a gazdasági kapcsolatokat Kínával, előmozdította annak a gázvezetéknek az építését, amely fontos a Kreml számára, felhatalmazást adott a rügyező lengyel és magyar autokratáknak, valamint erkölcstelen ügyletet kötött olyan diktatúrákkal, mint Törökország - sorolja az amerikai szerző a Merkellel kapcsolatos szemrehányásait, és úgy véli, ugyanez az álszentség fogja jellemezni a továbbiakban is a német külpolitikát.

 
 
Merkel Franciaországban
 
Merkel Franciaországban
 
Párizs, 2021. szeptember 16. Emmanuel Macron francia elnök Angela Merkel német kancellárt fogadja a párizsi államfői rezidencia, az Elysée-palota előtt 2021. szeptember 16-án. MTI/EPA/Ian Langsdon
Fotó: Ian Langsdon
 

 

A The Atlantic véleménycikkírója Merkel politikai képességeit méltatva kiemeli, hogy kelet-németországi gyökerű protestáns nőként képes volt annak a CDU-nak - és azon keresztül az országnak - az élére kerülnie, amelyet alapvetően a nyugatnémet, katolikus férfidominancia jellemez. Ugyanakkor úgy látja, hogy Angela Merkel bő másfél évtizedes vezetése alatt Németországnak nem sikerült választ adnia a korszak három nagy kihívására.

Az első szerinte az volt, hogy a 2008-ban kezdődött nagy gazdasági recesszió alatt, amikor dél-európai országok veszélyes adósságspirálba kerültek, egy határozott vezetőnek vagy nagyvonalú adósságrendezést kellett volna felajánlania, vagy kilökni ezeket az országokat a közös valuta övezetéből. Ehelyett az EU, Merkel irányítása mellett mélységesen destruktív évtizedet élt át, és bár sikerült elkerülni, hogy egyetlen tagállam is kiessen az eurózónából, ennek a társadalmi ára nagyobb volt a szükségesnél, és a strukturális gondokat azóta sem oldották meg.

A második nagy kihívás az amerikai magazin szerzőjének olvasatában az volt, hogy Közép-Európa nagy részén autoriter populisták emelkedtek fel. Szó szerint idézem a cikk ezzel kapcsolatos állításait. „Amikor Orbán Viktort először megválasztották, az EU elrendelhetett volna valódi szankciókat Magyarországgal szemben, hogy megállítsa az ország visszacsúszását az autokráciába. Merkel ehelyett ellenezte azokat az érdemi lépéseket, amelyek Orbán elszámoltatását célozták, és engedte, hogy a magyar kormánypárt tagja maradjon az Európai Parlamentben a kereszténydemokrata frakciónak.

Magyarország most már nem szabad ország, és más szélsőjobboldali vezetők is másolják Orbán modelljét. Ennek eredményeként az autokraták képesek megvédeni egymást azáltal, hogy megvétóznak minden olyan szankciót, amelyet Brüsszel el akarna rendelni velük szemben.

Az EU, amely képtelen megzabolázni a feltörekvő diktátorokat, többé már nem nevezhető demokráciák klubjának.”

A harmadik nagy kihívás a cikk szerint az volt, amikor a szíriai polgárháború miatt milliók kerestek menedéket Európában. Merkel üdvözlő szavai, valamint az, hogy kezdetben nem volt hajlandó lezárni Németország határait, szerte a világon csodálatot váltott ki irányában. De ő sohasem volt a menedékhez való korlátlan jognak az az elvi védelmezője, amiként a nemzetközi média ünnepelte őt.

Abban a döntésében, hogy hagyják nyitva a határt, az emberi jogok melletti következetes elkötelezettsége mellett nagy része volt Merkel közismert hezitáló alkatának, valamint az ország bürokratikus diszfunkciójának is.

Yasha Mounk úgy látja: Merkel nem volt hajlandó kimondani, hogy adott esetben megállítaná a menekültáradatot - és ez a vonakodása nagyban hozzájárult a szélsőjobboldali Alternatíva felemelkedéséhez. Ugyanakkor viszont Merkel ténylegesen megtett mindent, hogy távol tartsa a menekülteket.

Egy sor olyan alkunak köszönhetően, mint amilyet a török Recep Tayyip Erdoğannal kötött, Németország kiszervezte azt a piszkos munkát, amely átjárhatatlanná teszi a határait.