„Köszönjük
A lényeg

Megvan a koronavírus DNS-e?

18/03/2020 09:00

| Szerző: Klubrádió

A felfedezést a fertőző megbetegedésekre szakosodott római Lazzaro Spallanzani kórházban tették, ott, ahol a koronavírussal fertőzött kínai házaspárt is ápolják – derül ki az Euronews tudósításából.

"Az, hogy sikerült izolálnunk a vírust, azt jelenti, hogy sokkal több lehetőségünk van tanulmányozni, megérteni a működését, könnyebben tudjuk tesztelni, hogy hogyan gátolható meg a terjedése. Minden eddigi tudásunkat és a képeket a vírusról azonnal elküldjük a nemzetközi közösségnek" – mondta Roberto Speranza.

A Makaói Egyetem szakemberei pedig olyan chip-alapú gyorsteszt-rendszeren dolgoznak, amellyel harminc percen belül kimutatható lehet a vírus jelenléte a szervezetben.

A thaiföldi egészségügyi minisztérium pedig azt közölte, hogy egy AIDS és influenza elleni készítmény kombinációjával kezelik az egyik koronavírus-fertőzött beteget. Egyelőre a tesztek eredményére várnak, de az már biztos, hogy a 71 éves nő, aki a betegség legerősebb tüneteivel jelentkezett, jelenleg már tünetmentes, de egyelőre még kórházban van – írja a CNN. 

Forrás: Infostart.hu.  Kiemelt kép: Flickr.com.