Magyar Pétert is hívták sms-ben a kormányoldal tüntetésére, ami szerinte egy öngyűlölet félóra volt
15/04/2025 09:12
| Szerző: Klubrádió
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elmondta, új országjárásra indul, de ezek nem szónoklatok lesznek, hanem szakmai párbeszédek, beszélgetések helyi szakemberekkel, például állattenyésztőkkel. A Klubrádió Megbeszéljük..-műsorában beszélt a tervei mellett az őket ért támadásokról is, amik szerinte azt mutatják, hogy a Fidesz pániküzemmódban van. Magyar Péter azt állította, még ő is kapott sms-t a Fidesztől a hétvégén, amiben arra buzdították, hogy menjen ki a tiszás Kollár Kinga nyilatkozata miatt szervezett tüntetésre.
"Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, de ugye most végigjártuk megint az egész országot, van egy személyes tapasztalása az embernek a legkisebb településeken is, az olyan településeken, amik full fideszesek voltak, van egy elbillenés. Most érezhető, hogy átbillen. Most elhiszik nagyon sokan, hogy ez a hatalom leváltható, méghozzá záros határidőn belül, és ez egyre több embernek ad bátorságot, aki eddig nem fejezte ki az ellenvéleményét" - összegezte a háromhetes országjárást. 1 millió 137 ezren töltötték ki a kérdőívet, több mint 12 ezer önkéntessel járta végig a Tisza Párt az országot a Nemzet Hangja konzultációval. Ezt az érzését a 21 Kutatóközpont legutóbbi közvélemény-kutatása is igazolta: ebben a biztos szavazók között 51 százalékon állt a Tisza Párt, míg a Fidesz 34 százalékon.

"Most egy pániküzemmód van, mert ugye ők létrehozták azt a választási környezetet vagy jogszabályt, ahol a győztes kompenzáció van és akkor fogjuk látni, hogy pánikban vannak, amikor eltörlik majd kétharmaddal a győztes kompenzációt, mert az nekünk segít - fogalmazott. - Október 19-én is lehet az előrehozott választás, vannak erre utaló jelek. De hát majd meglátjuk. Nyilván, ha ekkora a különbség, és ez nő, akkor azért a Fidesznek ez nem lesz érdeke."
Hatvanpusztán van pánikszoba? vetette közbe a kérdést a pánik kapcsán Bolgár György műsorvezető. "Igen, több embertől is hallottam" - utalt arra Magyar, hogy Orbán Viktor apjának a 13 milliárd forintból felhúzott uradalmi birtokán ilyen kiegészítők is vannak.
A kampány alatt rengeteg atrocitás érte a Tisza aktivistáit. A Fidesz így akarja átvenni a tematizálást Magyar szerint. A Tisza Párt szentendrei rendezvényén például egy megafonos unitárius pap balhézott, rendőrök vitték el a helyszínről. "Majd fogunk erről beszélni, hogy nekünk erről milyen híreink vannak, hogy miket akarnak csinálni, hogyan akarnak engem ellehetetleníteni, a pártot kriminalizálni - mondta az általános támadásokról. - De ez egy totál kontraproduktív módszer. Az Európai Parlamentben már csak röhögnek, amikor kéthetente kapnak valamit, hogy miért függesszék föl a mentelmi jogomat. Tehát ilyen még nem volt, mint az Európai Parlament történetében, legalábbis nekem azt mondták."
A teljes fideszes sajtó azzal támadta Kollár Kingát, a Tisza Párt EP-képviselőjét, hogy az EP-ben elhangzott beszédének egy pontján az EU-s pénzek visszatartásának hatékony és pozitív hatásairól beszélt. Fideszes politikusok erre hivatkozva kezdték el hazaárulózni Magyar Péter pártját, Orbán Viktor az őszödi beszédhez hasonlította Kollár felszólalását, és tüntetést szerveztek. Erről Magyar Péter elmondta: "Nem tudom, hogy ezt tüntetésnek lehet-e nevezni, annyira enervált volt a beszámolók szerint, mint egy öngyűlölet félóra, amit tartottak. Abban bebizonyították, hogy tényleg vége van. Tehát azért azt egy pár hónapja még senki nem tudta elképzelni, hogy az állampárt tízmilliós sms-kampánnyal, teljes mozgósítással nem tud odavinni pár ezer embert. Még nekem is küldtek sms-t hétvégén, hogy menjek tüntetni, annyira nagy baj van."
A Tisza Párt terveiről elmondta: "Járjuk tovább az országot, építjük a csapatot, egyre több szakértőnk van, olyan állattenyésztő szakértőnk van, mint Bóna Szabolcs, aki 22 éve az év állattartója volt Magyarországon. Mindent tud erről a szakmáról, olyan gazdák állnak mellénk és adnak tanácsot, az nagyon sok erőt ad az embernek, és ahogy látják, most nyílnak ki az emberek. Ugye rengeteg szakértő ott jelen van, aki elüldözött a Fidesz különböző területeken."
Az új országjárási terve szerint nem előadást tart, hanem fórumokat szerveznek. "Bizonyos témakörök lesznek, például agrárium. Mi lemegyünk egy kistelepülésre, akár egy állattartóhoz, akár egy takarmánytermelőhöz, akár egy picit a termelőhöz, és ott vagyunk, egy-két napot beszélgetünk, megnézzük, hogy hogyan dolgoznak, oda hívjuk a szakembereinket, akár külföldieket is, magyarokat is, ilyen pódiumbeszélgetésszerűen gazdákat, és beszélgetünk bizonyos területekről, ez lehet más, egész túl sok minden" - fogalmazott.
2025.04.14., hétfő 17:40
Riporter: Bolgár György