Magyar Péter: Adottság, hogy ezt a rendszert egy az egy ellen lehet leváltani, utána segíteni kell a kis pártokat
4/02/2025 19:39
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A Tisza párt elnöke szerint a választási törvényt arányosabbá kell tenni és a kis pártok érvényesülését is segíteni kell. Úgy véli, nem baj, ha a következő választáson tisztul a paletta, elvéreznek azok a pártok, amelyeknek nincs társadalmi támogatottsága mégis úgy élnek az állami támogatásból mint Marci Hevesen. Magyar Pétert a Megbeszéljükben kérdeztük.
Magyar Péter szerint egy választás után nem az az első dolog, hogy megváltoztassák a választási törvényt, de amennyiben a Tisza nyerne, szándékukban áll annak megreformálása.
Számos jogszabályt, köztük a választási törvényt is meg kell majd változtatni. Arányosabbá kell tenni a rendszert, könnyebbé kell tenni a kis pártok érvényesülését – mondta a párt vezetője Bolgár György kérdésére a Megbeszéljükben. Hozzáfűzte, nagyon sokféle ember él Magyarországon és az lenne a jó, ha minél többeket képviselnének a pártok a döntéshozó szervekben. Nem azért mondjuk azt, hogy egy az egy ellen indulunk, mert a Tisza szeretné a Fidesz antidemokratikus működését továbbvinni vagy kétpárti rendszert kialakítani, hanem mert adottság, hogy ezt a rendszert csak így lehet legyőzni – jelentette ki Magyar. Ha sikerül leváltani Orbánékat, utána már virágozzon száz virág, a Tisza vezetője szerint ha akkor nem is jut be más párt rajtuk kívül, az pont, hogy segíthet az újak megjelenésének.
A jelenlegiekkel kapcsolatban ugyanis kérdés szerinte, hogy valóban képviselnek-e társadalmi, ideológiai csoportokat – legyenek azok baloldaliak, liberálisok, nemzeti radikálisok vagy akár zöldek. Nagyon különböznek az emberek érdekei életkor, földrajzi adottságok vagy épp szakma alapján is. Ki fognak termelődni új víziók, új vezetők, új pártok, ami használni fog a társadalomnak, de ehhez az kell, hogy tisztuljon a paletta, hogy ne ezek a régi kitartott szereplők legyenek, akik felveszik az állami milliárdokat és abból elvannak mint Marci Hevesen, miközben nulla a társadalmi támogatottságuk – mondta Magyar.
A párt vezetője hétfőn több változást jelentett be a Tisza körül: egyrészt a párt operatív vezetését Pósfai Gábor veszi át Radnai Márk alelnöktől. Pósfai korábban többek között a Decathlon magyarországi egységének operatív vezetője volt. Radnainak alelnökként így is számos feladata marad, a politikai közösségépítés és a kommunikáció területén. A közösség egyik korábbi vezetője, Farkas Dezső is visszatér és a – párttól papíron független – Tisza Szigetek munkáját fogja koordinálni és irányítani az eddigi csapattagokkal közösen.
Pósfai kereste meg a pártot – mesélte el Magyar, aki szerint mellette szól, hogy mennyire kedvelt márkává tudta tenni a Decatchlont, jó számokat produkált és közben a kollégái is úgy emlékeznek rá, mint olyan vezetőre, aki bevonja a döntésekbe a kollégáit.
Farkas feladataival kapcsolatban a párt elnöke azt mondta, továbbra is nap mint nap alakulnak Tisza Szigetek, mára 1500 van belőlük, több 10 ezer taggal. Őket kell koordinálni, víziót adni számukra, megválaszolni a kérdéseiket és "kötelékbe rendezni", hogy közösen erőt tudjanak képviselni.
Magyar arról is beszélt, a pártot magát szükséges rossznak tartják, amelyre azért van szükség, hogy elindulhassanak a választásokon, a szerveződő mozgalom fontosabb. Miközben a Tisza Szigetekben szerinte nagyobb a közösségi aktivitás, mint anno a Fideszhez kapcsolódó Polgári körökben, maga a párt még kicsi, egyelőre csak 25 tagja van. A pártelnök szerint akkor tudnak majd ezen változtatni, ha meglesz az új alapszabály, akkor viszont szeretnék, ha minden választókerületben lenne alapszervezet.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
2025. február 4., kedd 16:26
Riporter: Bolgár György