Bujdosó Andrea: működő államot és új politikai kultúrát építenének
30/04/2026 23:07
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Több mint 3 millió 300 ezer ember szavazott a Tiszára; a leendő frakcióvezető, Bujdosó Andrea azt mondta: a társadalmi részvétel bizottsága lesz annak a fóruma, ahol a különböző civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel tudnak folyamatos párbeszédet folytatni. Ezenkívül nagyon-nagyon erős mozgalmi hátterük van a Tisza-szigeteken keresztül, és velük is tartják a kapcsolatot. Hozzátette, meglepetést is okozott, hogy a választás után ismét a választókerületükben találkoztak a helyiekkel, mert sokan azt tapasztalták, hogy a választások után a képviselők eltűnnek az emberek közül”.
Bujdosó Andrea arról beszélt, hogy a fővárosi közgyűlésben már személyesen is megtapasztalta a korábbi politikai vitakultúrát. Úgy látja, a megoldás az, ha tudatosan igyekeznek konstruktív irányba terelni a tárgyalásokat. Mint fogalmazott, céljuk világos: egy emberséges jövő és egy működő állam megteremtése. Hangsúlyozta, hogy felhatalmazásuk is erre szól, ezért inkább az építkezésre koncentrálnak, és kevésbé arra, hogy mások miként próbálják hátráltatni őket.
Elmondta, jelenleg a parlamenti bizottsági helyek és tisztségek kijelölése zajlik. A listát péntekre ígérték az Országgyűlés Hivatalának, a bizottságok összetételéről pedig várhatóan május 9-én szavaznak. Hozzátette, a folyamat egyik legnagyobb kihívása, hogy a képviselők között sok a felkészült szakember, ezért fontos szempont, hogy mindenki a tudásának, tapasztalatának és motivációjának megfelelő területen dolgozhasson. Kiemelte: valódi szakmai vitákra készülnek, és a képviselőcsoport sokszínűsége – életkor, nem, szakmai és társadalmi háttér tekintetében – szerinte erősíteni fogja mind a viták minőségét, mind az eredményességet.
Arra a kérdésre, miként kívánják fenntartani a kapcsolatot a több mint 3,3 millió szavazóval és a civil társadalommal, Bujdosó Andrea azt mondta: ennek egyik fő fóruma a társadalmi részvétel bizottsága lesz, ahol folyamatos párbeszédet kívánnak folytatni a civil szervezetekkel és érdekképviseletekkel, beleértve a társadalom bevonását a döntéshozatalba is. Emellett kiemelte a Tisza-szigetek szerepét, ami erős mozgalmi háttér, s amelyen keresztül szintén fenntartják a kapcsolatot a támogatóikkal.
Hozzátette, a választások után ő maga is visszatért választókerületébe, és találkozott a helyiekkel, ahogyan képviselőtársai is tették. Ezt a közvetlen kapcsolatot hosszú távon is fenn kívánják tartani. Mint mondta, sok visszajelzés érkezett arról, hogy a választások után a politikusok gyakran eltűnnek a választók közül, ők azonban ezen változtatni szeretnének. Úgy fogalmazott: ők maguk is a választók közül érkeztek, és ez szemléletváltást jelenthet abban, ahogyan a törvényhozás és a kormányzás reagál a társadalmi igényekre.
A legfontosabb feladatok között Bujdosó Andrea kiemelte az Európai Uniós források hazahozatalát, mivel a költségvetésnek szüksége van ezekre. Elmondása szerint a héten biztató tárgyalások zajlottak, és május végéig további előrelépés várható. Emellett kulcsfontosságúnak nevezte a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tételét, a korrupció minden formájának felszámolását, valamint az indokolatlanul elvont vagyon visszaszerzését. Végül hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja a társadalmi részvétel erősítését és a társadalmi béke megteremtését is.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.) Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert
2026. április 30., csütörtök 18:30
Riporter: Rózsa Péter

