Lattmann: Volt már olyan, hogy letartóztatási parancs hatálya alatt álló államfő utazgatott a világban
21/10/2025 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az ICC-tagállamoknak együttműködési kötelezettségük lenne, elvileg akár a gép leszállítására és az elnök letartóztatására is – ám a gyakorlatban ez eddig sosem történt meg – mondta Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász szerint előfordulhat, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság határozata helyett a politikai érdeket tartják szem előtt az egyes országok, köztük Magyarország.
A kérdések száma csak gyarapszik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten tervezett találkozójával kapcsolatban. Az egyik sarkalatos kérdés, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt orosz gép nem léphet európai légtérbe. Amásik pedig a Vlagyimir Putyin ellen érvényben lévő nemzetközi elfogató parancs.
„Igen, én mindenképpen ezt a két potenciális okot külön választanám most. Már csak azért is, mert mind a kettő felvet olyan kérdéseket, amikre jelenleg még nincs kikristályosodott, betonbiztos, kialakult gyakorlat és válasz. Az egyik az Európai Uniónak az Oroszországhoz köthető gépek belépését megtiltó döntése. Erről azt kell tudni, hogy főszabály szerint a mindenféle kereskedelmi és egyéb járatokra vonatkozik, tehát a mindennapos légtérforgalom vagy légiforgalom tartozik alá” – mondta az Esti gyors hétfői adásában Lattmann Tamás nemzetközi jogász.
Ugyanakkor az ICC-tagállamoknak együttműködési kötelezettségük lenne, elvileg akár a gép leszállítására és az elnök letartóztatására is – ám a gyakorlatban ez eddig sosem történt meg. A jogász felidézte, hogy korábban is utaztak olyan államfők, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben, mégsem tartóztatták le őket. A döntések mögött gyakran politikai mérlegelés áll: a tagállamok hajlamosak a saját érdekeiket előtérbe helyezni a nemzetközi jogi kötelezettségekkel szemben. Példaként említette Lengyelországot, ahol korábban jelezték, hogy adott esetben szívesen fogadnák Putyint egy megemlékezésen, függetlenül a hágai döntéstől.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a lapszemle meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.10.20., hétfő 18:23
Riporter: Hardy Mihály
