„Klubrádió
Reggeli gyors

Költözhet a miniszterelnök

27/12/2018 11:34

| Szerző: Klubrádió

Januártól már a Várban, az egykori karmelita kolostorban dolgozhat a kormányfő, befejeződött az átalakítás. Néhányan már bekukkanthattak az irodákba.

2018. december 27. Zubreczki Dávid urbanista
00:00
00:00

A Zoboki Gábor tervei alapján átépített irodakomplexum állítólag puritán lett. Az építész kívül finoman nyúlt hozzá a XVIII. századi rendházhoz, belül már nagyobb mozgástere volt – mondta el a Reggeli Gyorsban Zubreczki Dávid, az Urbanista blog szerkesztője. Orbán Viktor már korábban is szeretett volna a Várba költözni, nevezetesen a Sándor-palotába, de ez a mostani költözés is komoly vitát váltott ki. Egyébként a mindenkori hatalomnak mindig is különleges, szimbolikus viszonya volt a Várhoz.

Az épületegyüttesnek az évszázadok során sok funkciója volt, a templom például színházat is befogadott, nem csak az utóbbi időkben, hanem korábban is, például Beethoven is fellépett itt. Valószínű, hogy egy-egy alkalommal ezután is megnyitják a közönség előtt.

A többi részt karácsony előtt megmutatták néhány újságírónak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pár fotót is közzétett, valami tehát már látszik.

Zubreczki Dáviddal Dési János beszélgetett, az interjút a fenti ikonra kattintva hallgathatja meg. FOTÓ: Facebook, Miniszterelnöki Kabinetiroda.