„Klubrádió
Reggeli gyors

Kémprogrammal hallgat le a kormány újságírókat és civileket

19/07/2021 07:16

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Legalább 5 újságírót és 10 jogászt hallgattak le Magyarországon a Pegasus izraeli kémprogram segítségével, írja a Washington Post. A legnagyobb magyar ellenzéki lap tulajdonososának szűk körű vacsoráját is megfigyelték, ezután Varga Zoltánt figyelmeztették is, hogy veszélyes, amit csinál. Varga Juditék hallgatnak.

A kommunista rendszerben besúgókat alkalmaztak, akik jelentést készítettek, a mai rendszerben kémprogramot mindazokkal szemben, akik miatt fenyegetve érzi magát Orbán és rendszere. Így mintegy 300 magyar telefonszámot fejtettek ki a gyűjtött listából, van köztük újságíró, ügyvéd, üzletember, aktivista - többek között.

Az Orbánnal kritikus Varga Zoltán médiamágnás, Panyi Szabolcs, Szabó András és Dercsényi Dávid vállalták, rajtuk kívül még jó páran azonban nem járultak hozzá nevük megjelentetéséhez. A kémprogramot árusító NSO tagadta, hogy a telefonlisták és technológiájuk között kapcsolat lenne, az eladott programot már ők nem működtetik, onnantól az az általuk előzőleg átvilágított kormányzati vásárló dolga.

Nem fedheti fel a vevőlistáját – közölte az izraeli cég az újság megkeresésére. Ellenben egy volt, magát megnevezni nem kívánó NSO-alkalmazott megerősítette, hogy a magyar kormány is a cég klientúrájához tartozik.

Hogyan működik a Pegasus, ha sikeresen rácsatlakozik egy telefonra? Olvassa az e-maileket, elemzi a szöveget, fotókat, de még a titkosított WhatsApp- és a Signal-üzenetekben is képes ugyanerre. Lehallgatja a beszélgetéseket, titokban képes bekapcsolni a kamerát, a mikrofont és beazonosítja a tartózkodási helyet. Az NSO még azzal is büszkélkedik reklámfüzetében, hogy az illetőnek ki sem kell nyitni az e-mailt, a kémprogram anélkül is ki tudja olvasni belőle az információkat, szóval egy igazi kincsesbánya ez a Pegasus a hírszerzés számára.

Így szereztek tudomást az egyik legnagyobb médiacég vezetője, a Varga Zoltán által szervezett, szűkkörű találkozóról is, amelyen például Chikán Attila is részt vett, és amit akkor hívott össze, amikor 500 médiavállalkozást apportáltak Orbánék a KESMA-ba.

Varga akkor egyfajta oknyomozó, új think tank létrehozását tervezte. Tekintélyes és gazdag üzletembereket, filantrópokat hívott meg otthonába vacsorára, hogy erről elmélkedjenek. "Ez csak barátságos megbeszélés volt, nem pedig puccs" – mondta el.

A meghívást követően hét telefont vettek fel a Pegasus listájára, egyre telepítették is a Pegasust, egy másik sikertelen volt. Később Varga korszerűbbre lecserélte a telefonját, amire a kémprogram nem tudott csatlakozni. Varga elmondta azt is, hogy két héttel a vacsora után egy kormányközeli figurától figyelmeztetést kapott, hogy tudnak a vacsoráról és veszélyes játék ez, jobban tenné, ha felhagyna az ilyesmivel.

Számos telefonszám került fel a listára Simicska Lajoshoz köthetően is. Mivel Simicska nem használ okostelefont, így az ügyvédje és fia telefonján keresztül figyelték abban az időben, amikor számos vagyontárgyáról lemondott. Ajtony Csaba ügyvédje el is mondta, a telefonja gyakran visszhangos volt, és aztán az újságokban látta viszont a telefonbeszélgetéseit.

Az Európai Unióban törvény védi a digitális adatvédelmet, amennyiben az magánéletet sért, írja a lap, ami azt is megírta, hogy megkeresték az oknyomozó újságírók az Orbán-kormányt, hogy magyar titkosszolgálati szervek is az NSO klientúrájába tartoznak-e, és hogy megfigyeltek-e újságírókat, civil szervezeteket.

A válasz: Magyarország egy olyan demokratikus ország, ahol jogállam van, és bárkiről is legyen szó, mindig a törvény betűjéhez tartja magát a hatóság. Korábban Varga Judit igazságügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy normálisan működő országban nagyon aktív titkosszolgálat is kell, hisz oly sok veszélynek van mindenhol kitéve az ország.

A tárcavezető nem válaszolt az újság megkeresésére. Az Amnesty International azt követeli, hogy vonják meg az NSO exportengedélyét.