Jó nagy sallert kapott Orbán, méghozzá a világ szeme láttára, amire egyáltalán nem számított
30/06/2025 06:10
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
Soha nem került hazánk ennyire a nemzetközi sajtó fókuszába, mint most, a szombati Budapest Büszkeség menet kapcsán. A tudósítások száma minden, Orbánról és botrányos kijelentéseiről szóló beszámolót meghalad.
Nekem az fájt a legjobban, hogy a kormány hülyének néz, - nyilatkozta a New York Timesnak egy tanárnő, aki vidékről utazott fel a Pride kedvéért. Azt gondolták, hogy ezzel a tilalommal elvonják majd a figyelmünket a lopásaikról, a legnagyobb problémákról, amiket ők idéztek elő. Káosz van Pride menetben - idézte Andrew Higgins, a NYT tudósítója a hamis hírt a Magyar Nemzetből, s utóbbit a szovjet kommunista éra Pravdájának tartva mutatott be. Higgins emlékeztetett arra is, még februárban Orbán nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul a volt amerikai nagykövet, a nyíltan meleg David Pressman távozását, mondván, most már nem lesz kitéve annak, hogy a Nyugat támogatásával Pride-ot szervezzenek Magyarországon, amire egyébként nemhogy nincs szükség, de be is kell tiltani. Ehhez képest most minden korábbinál nagyobb nyugati támogatást élvezett a menet.
A Washington Post Steiner Kristófon keresztül mutatta be az eseményt, aki a lapnak elmondta, hogy szó szerint betegnek érezte magát szombat reggel, amikor felébredt, mert annyira izgult, félt, aggódott, mi lesz a következménye a tiltott demonstráció megtartásának. Elemzésekből leszűri az írás, ez valóban fordulópontnak tekinthető az ország politikai életében.
Az amerikai közszolgálati rádió, az NPR leírta, hogy soha nem kapott ekkora pofont még Orbán, méghozzá a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, a saját állampolgáraitól.
A BBC tudósítója a feliratokat, táblákat olvasgatta, s ezekből szemezgetve kiemelte például azt, hogy ’elegem van a fasizmusból’. S egy lényeges megjegyzést is tett, hogy a kormány által kivéreztetni akart és pénztelenségbe taszított, forrásaitól megfosztott főváros győzött Orbánék felett, legalábbis most.
Az eddig 35 ezres tüntetés is kimagasló számnak tűnt, de a mostani, a 100 és 200 ezer közé becsült adat minden várakozást felülmúlóan, példátlan tiltakozási akaratról tanúskodik.
A kormány által utálva bírált Greta Thünberg is feltűnt a budapesti tiltakozók között, aki az emberi jogokra mért fasiszta csapásnak, támadásnak tekinti a felvonulás betiltását Orbán részéről, merthogy a szeretetet nem lehet betiltani – erről a One India videójában számolt be.
És persze igencsak kíváncsi volt a média Orbán reagálására is, ami szánalmas, s erre többek között az Euronews is felfigyelt, amikor a kormányfő szerint Brüsszelből irányított tüntetést visszataszítónak és szégyenletesnek minősítette a Harcosok Klubjának tagjainak küldött üzenetében. Nagyotmondását misem bizonyítja jobban, minthogy a szerinte 3,7 milliós, 2022-es genderre vonatkozó népszavazás minden tüntetésnél többet ér és jelent a számára.
Az orosz híradásokban nemigen adták le a tüntetést, külföldön működő sajtóorgánumok viszont igen, mint például a Radio szvabóda.
Az orosz sajtóban viszont szép számban jelent meg az a hír, hogy Orbán megakadályozta Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak első fordulóját, illet azt, hogy az amerikai kormány, élén Orbán barátjával, feloldott számos, még a Biden kormány idején kiszabott orosz szankciót, és így Szijjártó Péter szerint elhárult az akadály (hanyadszor is már?!) Paks II. építésének folytatása elől – számolt be az orosz Interfax hírügynökség.
Miközben a BYD gyáraiban elbocsátásokba kezdtek, a legfrissebb hír szerint a világ legnagyobb, kínai elektromos autógyártója megállapodást kötött az osztrák linzi Voestalpine céggel, hogy szükség szerint acélt exportál a magyar üzemekbe – adja hírül a World Auto Journal szaklap. 2025 végére legkevesebb 29 európai országban aktívan működik a BYD, s legalább 1000 értékesítőhelye lesz. Stella Li, vezérigazgató-helyettes a lapnak úgy fogalmazott, hogy azért jöttünk Európába, hogy megvessük a lábunkat itt is, és minél több autót gyártsunk.
2025.06.30., hétfő 6.30
Szerkesztő: Csernyánszky Judit
