"Igenis van nagykoalíció a Parlamentben, a szexizmus nagykoalíciója"
23/07/2025 14:40
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A Tisza párt aktivistájának ügyében nem az merült fel, hogy mi az a társadalmi közeg, ami egy nő számára az egyetlen reális érvényesülési utat, vagy életben maradási utat a pornóiparon keresztül kínálja – Gregor Anikó az ELTE docense a magyar politika nemeket érintő sajátosságait igyekezett árnyalni.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a kormánypárti Ripost szellőztette meg, hogy a Tisza egyik megyei koordinátora korábban felnőttfilmes színésznő volt. A párt rögtön védekezni kezdett. Felmerül a kérdés, hogy a nők helyzete napjaink közéletében, és a politikában mennyire kiszolgáltatott.
„Önmagában nagyon pikáns azért a történet, mert, és akkor össze lehet fűzni egyébként a most aktuális Tisza párt körüli ügyet, Magyar Péter reakcióját azzal, hogy Szabó Tünde, egykor sportért felelős államtitkárnak a Playboyban megjelent futóival próbált megreagálni. Itt rögtön azt lehet észrevenni, hogy a nők, nők magatartása, a nők test az, hogyan válik egyfajta erkölcsi elhordozójává politikai közösségeknek” – mondta a Reggeli gyors szerdai stúdiós vendége, Gregor Anikó az ELTE docense.

Hozzátette, a nők viselkedése, mintha a mércéje lenne annak, hogy bizonyos, akár politikai „közösségek hitelessége mennyire mérhető, vagy mennyire egy jó indikátora a női politikusok viselkedése annak, hogy abban a politikai közösségben mennyire lehet bízni”. „Amikor női politikusokat megkérdeznek erről, hogy mondjuk a parlamentben, mik a tapasztalataik, akkor ott azt mondják, hogy nem igaz, hogy nincsen nagykoalíció, mert igenis van, a szexizmus nagykoalíciója van, tehát hogy pártállástól gyakorlatilag függetlenül kapják azokat a beszólásokat, amik érik őket azzal kapcsolatosan, hogy otthon vannak-e a gyerekkel, vagy nem.”
Meglátása aszerint Kelet-Európában nemcsak az itt hagyományosnak számító nemi szerepek korlátozzák a nők lehetőségeit, hanem a gazdasági adottságok is. Míg a fejlett világban a háztartási, nem fizetéssel járó munkákhoz megvan a lehetőség szakembert hívni, itthon, különösen a jelenlegi inflációs helyzetben minden olyan munka, amivel pénzt lehet megtakarítani, az egy háztartásban élőkre marad. Példának emelte ki a hajvágást, jelélemzően a nők, és a kisebb műszaki munkákat, jellemzően a férfiak esetében. Akik ezt azzal, hogy maguk végzik, pénzt takarítanak meg. „És akkor így tűnik majd, hogy annyira nem önként és nem dalolva, de mégiscsak bizonyos gazdasági kényszerek mellett van egy kulturálisan leírható viselkedés. Tehát itt a kettő azért nagyon szorosan összefüggi egymással.”
Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyminiszter helyzetével kapcsolatban megjegyezte úgymond „kiváló pedigréjű” politikusok. „Itt azért nem a legelesettebb társadalmi rétegekből, vagy a munkás származásúk tudnak egyszer csak gravitálni a politikai mezőbe. És ezért nagyon érdekes egyébként a Tisza párt aktivistájának ügye, mert hogy itt nem az merült fel, hogy mi az a társadalmi közeg, ami egy nő számára az egyetlen reális érvényesülési utat, vagy életben maradási utat a pornóiparon keresztül kínálja. Ez a kérdés föl nem merült, hanem rögtön az ő erkölcsi mivolta, mivelhogy szerepelt ilyen filmekben, vagy ilyen klipekben, ez jelenik meg, ez válik a beszélgetés tárgyává” – összegezte.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.07.23., szerda 9:00
Riporter: Para-Kovács Imre
