„Igen, boldog ember vagyok” – Kútvölgyi Erzsébet az Ötösben

Ezúttal is a Klasszikusok újratöltve rovatunkkal indultunk, első vendégünk Szarka Judit, irodalom- és filmkritikus volt. Régi kedvencét, a zenetörténet egyik legnagyszerűbb operafilmjét, Ingmar Bergman Varázsfuvoláját ajánlotta újragondolásra, újranézésre. Mit jelentett Bergman számára a zene, és hogyan transzformálta Mozart művét a film nyelvére? Hogyan kapcsolódik Mozart művéhez a felvilágosodás eszméje, és hogyan haladta meg Bergman (és főleg, miért), az eredeti librettó történetvezetését? Miért vonta be a nézőket a filmjébe, és ki volt az a kislány a nézőtéren, akinek az arcán vissza-visszatérően pásztázik a kamera? 

 

Az Ötös második vendége Pankovits Nikoletta énekesnő volt, aki többnyire Budapest és New York között tölti napjait. A fiatal énekesnő repertoárja a jazz, a világzene, a népzene határmezsgyéjén mozog, képzőművészettel és költészettel is foglalkozik, mindemellett egy zenei applikációt fejleszt. Miből meríti az inspirációt, és hogy bírja a kétlaki életet? 

 

A folytatásban egy igazi legenda, a Vígszínház örökös tagja, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Kútvölgyi Erzsébet érkezett hozzánk. Aki látta őt a Szent Johannában, vagy a Rómeó és Júliában, vagy éppen hallotta énekelni, az tudja, milyen elementáris erővel van jelen a színpadon. De nemcsak a legendás szerepekről volt szó, hanem az indulásról, a nagy találkozásokról, a közös emlékekről, és mindenről, ami összeköt bennünket egy életen át a színházzal.