Hogyan tanított meg a kutyám újra élni? - Segítő kutyák a Klubrádióban
5/10/2025 09:00
| Szerző: Klubrádió/Gőzsy Kati
Hogyan lesz egy kutyából terapeuta? Milyen felelősséggel jár ez az embereknek – és mit jelent az állatnak? Egy terápiás kutya sosem dolgozik egyedül: mögötte ott áll egy képzett, empatikus felvezető, egy szakmai csapat, és egyre gyakrabban – a tudományos kutatás. Erről beszélgettünk Hutera-Krasznai Gabriellával és kutyájával, Miróval (Sansz Alapítvány), Csibi Zsannával és kutyájával, Zorával (Sansz Alapítvány), Kovács Tímeával és kutyájával, Demivel (Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány), Angyal Gáborral és kutyájával, Radarral (Vakvezetőkutya-kiképző Központ) valamint Gácsi Mártával, az ELTE Etológia Tanszékének vezető kutatójával. Műsorvezető Epres Attila és Szalai Kriszta.
Nem minden kutya házikedvenc. Vannak, akik munkatársak, társak, gyógyítók – olyan érzékeny segítők, akik jelenlétükkel falakat bontanak le gyerekek és felnőttek körül. Amikor terápiás kutyákról esik szó, sokakban egy idilli kép jelenik meg: egy derűs, simogatnivaló kutya, aki csodásan hat a gyerekekre vagy idősekre. Ez a kép nem hamis, de messze nem is teljes: ennél jóval összetettebb és érzékenyebb.
Demi, a nyomkövető
Kovács Tímea a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány kurátoraként dolgozik, és aktívan részt vesz abban, hogy azok a kutyák, amelyek különleges képességekkel rendelkeznek – például nyomkövető kutyák – valóban segíteni tudjanak bajban lévő embereken. Munkája keretében nemcsak a kutyák képzését és felkészítését koordinálja, hanem az alapítvány arculati és szakmai feladatait is szervezi, hogy hiteles és eredményes legyen az együttműködés szervezett keresési és mentési akciókban.
„A kutya nemcsak keres, hanem jelen van – és ez a jelenlét sokszor többet ad, mint maga a megtalálás. Demi nemcsak az orrával dolgozik, hanem a szívével is” — mondta Kovács Tímea, a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány kurátora. Demi kutyája svájci fehér juhászkutya nem klasszikus terápiás kutyaként dolgozik, hanem nyomkövetőként. Amikor eltűnt emberek keresésére indul, nemcsak a szagnyomokat követi, hanem egy csendes fókuszt is hoz magával. A keresések során sokszor ő az első, aki jelez – és az első, aki megáll valaki mellett, aki bajban van.
„Demi nemcsak a földön hagyott nyomokat követi, hanem azt is érzékeli, hol van rá szükség. A keresés számára nemcsak munka, hanem kapcsolat” - tette hozzá. Az egyik legemlékezetesebb küldetésük Törökországban volt, ahol földrengés után öt napon keresztül kerestek túlélőket a romok alatt: „24 órán keresztül utaztunk a kutyákkal, többször átszállva, helikopterrel, repülővel, busszal – hogy végül a kárhelyszínre érjünk. Ez nemcsak fizikai, hanem hatalmas mentális megterhelés is volt.” A kutyák már a csomagolásnál érzik, hogy munkára készülnek, ami a szoros kapcsolatot és a közös kommunikációt tükrözi a gazdájuk és kutyájuk között.
Demi elsősorban nyomkövetésben ért el kimagasló eredményeket, de nemcsak eltűnt embereket, hanem rengeteg kutyát és cicát is sikerrel vitt vissza a gazdájukhoz.
"Ritka fajta - mondta Demiről -, a keresőkutyáknak általában juhászkutyák jók szoktak lenni, tudnék fajtákat sorolni, mert vannak, akik alkalmasabbak, tehát akár egy malinois, egy holland juhász, egy belga juhász, egy német juhász, egy labrador, egy border collie vagy a svájci juhász, ezek mind-mind jók lehetnek mentőkutyának, de egyedi. Tehát nem minden belga juhász lesz jó, nem minden német juhász lesz jó, nem minden labrador lesz jó erre a falra."
Ketten egy úton: kutya és felvezető a terápiában
Hutera-Krasznai Gabriella és Csibi Zsanna évek óta dolgoznak terápiás kutyákkal a Sansz Alapítvány (Segít a Négylábúak Szeretete) keretein belül. Gabriella kutyája, Miró, egy sportos, nyitott és figyelmes négylábú, Zsanna pedig Zora nevű kutyájával jár foglalkozásokra – és mindketten komolyan veszik: ez nem hobbi, nem csupán segítő munka, hanem hivatás, ahol a kutya és ember közti kapcsolat mély, tudatos és folyamatosan fejlődő. Gabriella hozzátette: "Ez egy-egy kutyáról szól. Akivel együtt tanulunk, együtt fejlődünk. Nem cserélgethető, nem pótolható.”
A terápiás kutyák nem élnek a kliensekkel, hanem a felvezetőjükkel együtt vesznek részt az üléseken. Fontos szabály: csak mentálisan és fizikailag egészséges, szűrt és vizsgázott állatok dolgozhatnak terápiás környezetben. A hangsúly azonban nemcsak a kutyán van, hanem az őt kísérő emberen is.
„A kutya nem eszköz, hanem társ” – hangsúlyozza Csibi Zsanna, pszichológus és habilitációs kutyakiképző-jelölt. „A vizsgán nemcsak a kutyát értékelik, hanem azt is, hogy a felvezető mennyire képes olvasni a kutyája jelzéseit. Ez egy közös felelősség.”
A Sansz Alapítvány olyan szakembereket tömörít, akik terápiás állatokkal dolgoznak sérülékeny csoportokkal – legyen szó gyermekekről, idősekről, pszichiátriai betegekről vagy más, támogatásra szoruló emberekről. Minden foglalkozás szakmai protokoll szerint zajlik, a felvezetők rendszeres képzésben, szupervízióban vesznek részt. Az állatok kiválasztása, képzése, vizsgáztatása és jólétének biztosítása központi eleme a működésnek.
„Figyelnünk kell a jelekre – akár egy leheletnyi feszültségre is. Nekem minden idegszálammal a kutyámon kell lennem, a kollégám pedig a csoportot figyeli. Csak így tudjuk megelőzni, hogy a kutyánk bántódást szenvedjen” – teszi hozzá Gabriella. És mi történik a foglalkozás után? Gabriella válasza egyértelmű: a pihenés. „A kutya is regenerálódik. Nekem például a szarvasgombászás segít. Kimegyünk az erdőbe, csönd van, nyugalom. Együtt vagyunk, de másképp.”
Tudomány a terápiás munka mögött – mit érez a kutya valójában?
Sokan gondolják, hogy a terápiás kutyák „érzik” az emberek hangulatát, ráhangolódnak a szomorúságra vagy szorongásra. De vajon ez tényleg empátia – vagy inkább tanult reakció? „Ez az egyik legizgalmasabb kérdés, amit kutatunk” – mondja Gácsi Márta, az ELTE Etológia Tanszékének vezető kutatója, aki évtizedek óta vizsgálja a kutya–ember kapcsolat tudományos alapjait. „Sokan érzik úgy, hogy a kutyájuk odabújik, ha szomorúak. De tudományos szempontból még nem tudjuk biztosan, hogy ez valódi empátia, vagy inkább egy viselkedés, amit az állat a gazdája jelzéseiből tanult meg.”
A terápiás kutyák nemcsak a jelenlétükkel hatnak, hanem aktívan reagálnak a környezetükre. Ezt a képességet viszont csak stabil, nyitott idegrendszerű kutyák tudják jól használni – és még így is fontos, hogy a felvezető mindig ott legyen mellettük, értse és védje őket.
Angyal Gábor: Hogyan tanított meg a kutyám újra élni?
Az érzékenység és a tudatosság nemcsak a terápiás kutyák esetében fontos, hanem a vakvezető kutyák munkájában is. Angyal Gábor, a Vakvezetőkutya-kiképző Központ munkatársa szintén részt vett a beszélgetésben, ő Radar nevű kutyájával dolgozik együtt vakvezetőként. „A vakvezető kutyák élete és munkája is példa arra, hogy a kutya és ember közti kapcsolat milyen szoros és felelősségteljes lehet. Ezek a kutyák nemcsak irányítanak, hanem egy életminőséget javító társak.”
„Fontos tudni, hogy egy vakvezető kutyát egyéves koráig más nevel, mielőtt elkezdik a kiképzését, mert így lesz kiegyensúlyozott, szociális és nyitott az új feladatra” - mondta Angyal. Elárulta azt is, hogy mindig kérik, hogy ne simogassák a vakvezető kutyákat az utcán, mert elterelik a figyelmüket, és ez veszélyes lehet. Ez az üzenet is jól mutatja, hogy a kutyák segítő szerepe sokrétű, és minden esetben odafigyelést, tiszteletet igényel.
Az interjúban Angyal Gábor többször is beszél arról, hogy milyen mély ember–állat kapcsolat alakult ki közte és Radar között, és hogyan hatott ez pozitívan az életminőségére. Elmondja, hogy a kutya miatt rendszeresen mozog, emberek közé megy, aktívabb életet él, nem szigetelődik el. Többször utal rá, hogy a vakvezető kutya nemcsak közlekedési segítség, hanem terápiás hatású társ, aki segít leküzdeni az elmagányosodást. „Nem tudom, lesz-e még egy ilyen kutya” – hangzik el tőle.
Kutyák és gyerekek – egy új kutatás nyomában
A segítő viselkedés nemcsak terápiás helyzetekben érdekes – hanem akkor is, amikor spontán történik. Gácsi Márta és kutatócsoportja jelenleg azt vizsgálja, hogy egy nem kiképzett családi kutya ösztönösen próbál-e segíteni, ha a gazda bajban van – és hogyan viselkedik hasonló helyzetben egy másfél éves kisgyerek.
„Ezekből a reakciókból próbáljuk megérteni, melyik viselkedés mennyire ösztönös, tanult vagy kulturálisan befolyásolt” – mondja a kutató. A kísérletek során szándékosan olyan szituációkat modelleznek, ahol a gazda segítséget „kér”, a kutatók pedig azt figyelik, hogyan reagál a kutya vagy a gyerek – segít-e, mit ért meg a helyzetből, milyen jelzésekkel válaszol.
A cél nem az, hogy „jó” vagy „rossz” címkét kapjanak a kutyák, hanem az, hogy feltárják természetes hajlamaikat – és ezáltal biztonságosabbá, tudatosabbá tegyék a terápiás munkát is.
„A kérdés nem az, hogy a kutyák olyanok-e, mint az emberek – hanem az, hogyan tudunk felelősen bánni egy olyan fajjal, amely figyel ránk, és lehet, hogy segíteni is szeretne” – fogalmaz Gácsi Márta.
A kutya tanít – rólunk is
„Ez egy önismereti út” – mondja Csibi Zsanna. „Nem lehet rutinból csinálni. Ha én nem vagyok jelen, a kutyám sem tud jelen lenni. Együtt kell működnünk.” A terápiás kutyák olyan helyeken jelennek meg, ahol a szavak gyakran csődöt mondanak – gyermekotthonokban, iskolákban, idősotthonokban. Jelenlétük sokszor hidat épít, ahol korábban csak falak voltak. „A kutyák nem ítélnek, nem kérdeznek vissza, csak ott vannak – és ez sok embernek elég ahhoz, hogy elinduljon a gyógyulás útján” – fogalmaz Gabriella.
A terápiás kutyák nemcsak segítenek, hanem megmutatják, hogy mennyire fontos a jelenlét és a figyelem. Legyen szó nyomkövető, vakvezető, mentő vagy terápiás kutyáról, mindannyian azt bizonyítják, hogy a bizalom és a közös munka hozza meg a legjobb eredményt. Ezek a kutyák nemcsak eszközök, hanem társak, akikkel együtt tanulunk és fejlődünk.
2025.10.01., szerda 10.00
Riporter: Szalai Kriszta és Epres Attila