Hibrid háborúk fenyegetése és az EU védelme

Új ablakban

2026. május 27. Reggeli gyors - részlet 26.05.27. Kárpáti János lapszemléje

06:00

00:00

Az európai vezetők csöndben új életet lehelnek az EU egyik legambíciózusabb, ámde kevéssé használt biztonsági előírásába: a Cipruson tartott áprilisi informális csúcstalálkozón évek óta először szerepelt a napirenden az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkének 7. bekezdése – írja az EUAlive elnevezésű brüsszeli portál, cseh médiapartnerének, az Update-eu.cz angol nyelvű weboldalnak az elemzését idézve.

Ez a klauzula azt írja elő az uniós tagállamoknak, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel nyújtsanak segítséget és támogatást, ha valamelyik tagállamot fegyveres agresszió éri. Az EU keleti szárnyán található tagállamok esetében, amelyek régóta hozzászoktak ahhoz, hogy a végső biztonsági garanciát a NATO jelenti számukra, ez az új irányú érdeklődés kifinomult, de jelentős fordulatot jelez. A cikk megállapítja, hogy a keleti szárny szemében az uniós kölcsönös védelem immár a NATO létfontosságú kiegészítésének számít. A növekvő hibrid fenyegetések ugyanis arra kényszerítik a keleti tagállamokat, hogy számoljanak a 42. cikk 7. bekezdésével is, mint olyan tényezővel, amely megerősíti, ámbátor nem helyettesíti az atlanti szövetséget.

Ezt az előírást eddig még csak egyszer vették igénybe, mégpedig francia részről, a 2015-ös terrortámadások után. Akkor ennek csak korlátozott gyakorlati hatása volt, a geopolitikai realitások azonban most más szemléletet kívánnak. Az Ukrajna elleni orosz agresszió, a kontinensszerte tapasztalt hibrid kampányok sorozata, valamint az Egyesült Államok elkötelezettségének a jövőjével kapcsolatos bizonytalanság arra sarkallta a keleti fővárosokat, hogy vizsgálják meg, miként nyilvánulhat meg az európai szolidaritás a NATO mellett – és nem a NATO helyett.

Május elején a tagországok EU-nagykövetei zárt ajtók mögötti terepasztal-gyakorlatot tartottak, amelynek során különböző válságforgatókönyveket szimuláltak. Az volt a cél, hogy tisztázzák az összehangolási eljárásokat, a rendelkezésre álló katonai, gazdasági, diplomáciai vagy humanitárius eszközöket, illetve a létező hiányosságokat. A részleteket ugyan bizalmasan kezelik, de a gyakorlat azt jelzi, hogy Brüsszel elhatározta: a szerződés elvont nyelvezetétől elmozdulnak a műveleti felkészültség irányába, beleértve azt is, hogy gyakorlati kézikönyv kiadását tervezik.

Hogy mekkora nyilvános, illetve politikai figyelmet kap ez a 42. cikk 7. bekezdés, az élesen eltér egymástól a régió egyes tagállamaiban. Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban a téma alig jelent meg a fősodratú vitákban, csupán futó említést kapott médiautalásokban. Lengyelország elkötelezettebb, nagyrészt annak betudhatóan, hogy Donald Tusk miniszterelnök felszólította az EU-t valódi műveleti képességek kifejlesztésére, különösképpen a keleti határok megvédése érdekében.

Magyarország nagyrészt csöndben maradt – írja a cseh portál cikkét átvevő EUAlive. Mint hozzáteszi, Csiki Varga Tamás, a John Lukacs Intézet elemzője szerint ez azt tükrözi, hogy az Orbán-kormány inkább ellenfélként, semmint partnerként állította be az EU-t, és a közös európai felelősség kimaradt a fősodratú vitákból. Románia hasonló visszafogottságot mutatott. Nicușor Dan államfő is csökkentette az ügy jelentőségét, és a szóban forgó vitákat a biztonsági együttműködés kezdetének, általános jellegű támogatásfelajánlásnak állította be.

Bulgária kezdi átértékelni ezt a záradékot a hibrid incidensek fényében, bár a téma megvitatása óvatos marad, és nem kap nagy reflektorfényt. A balti államok nagyobb elkötelezettséget mutatnak. Lettországban a külpolitikai szakértők és diplomaták egyre inkább a gyakorlatban használható eszköznek tekintik a 42. cikk 7. bekezdést, bár széles körű belpolitikai vitát nem váltott ki. A leginkább proaktív magatartást Litvánia tanúsítja. Gitanas Nausėda elnök megerősítette, hogy tevékenyen részt fognak venni hasonló gyakorlatokon, és fordulópontnak nevezte 2026 tavaszát.

Finnország hozzáállását már a korábbi ügybuzgalma is mutatja. A 2000-es években Sauli Niinistö elnök alatt, Helsinki szorgalmazta az erőteljesebb uniós védelmi kapacitások létrehozását és a 42. cikk 7. bekezdés világosabb értelmezését. A NATO-hoz történt 2023-as finn csatlakozás óta a nyilvános vita elcsendesült, de a szakértők továbbra is figyelemmel kísérik az említett uniós szerződési záradékban foglalt lehetőségeket.

Az Update-eu.cz portál elemzése megállapítja, hogy ebben a témakörben a továbbra is megválaszolatlan központi kérdés az: pontosan mi képez olyan mérvű fegyveres agressziót, aminek már ki kell váltania reagálásként a záradék alkalmazását, kiélesítését? Különösen fontos lenne annak a tisztázása, hogy a hibrid, illetve a kibernetikai műveletek már ilyennek minősülnek-e. Erre nézve különböző nézetek vannak forgalomban, de a cikk szerint Bulgária és Magyarország továbbra is a NATO-t tekinti az egyetlen teljes értékű kollektív védelmi keretrendszernek, és az EU-t a legjobb esetben is csak másodlagos opcióként kezeli.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)