Hiába keménykedik az uniós pénzek miatt Orbán, már nem lesz mit megvédeni
28/07/2025 09:00
| Szerző: Klubrádió
Amíg nem kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, addig nem lesz új uniós költségvetés mondta Orbán a napokban Tusványoson. Csakhogy mire erről szavazni fognak az állam és kormányfők 2027 végén, az utolsó pillanatban, ahogy szokott lenni, akkor már nem nagyon lesz magyar pénz, amit meg lehetne védeni, mert azok addigra különböző módokon, de elfogynak - mondta a Reggeli gyorsban Arató László, a Klubrádió Brüsszeli tudósítója.
Hozzátette, egyébként egy esély van, ha ezt a felhasználási határidőt a tagállamok együttes szándékával meghosszabbítanák, de szerinte erre nem nagyon van kilátás most.
"Ezek a pénzek nem lesznek, amiket Orbán meg akar védeni. Arról nem beszélve, hogy ahhoz, hogy ő valamit el tudjon érni ezzel kapcsolatban, ahhoz minden tagállam jóváhagyása kellene, akiket ugye ő most zsarol. Emellett azt is fontos figyelembe venni, hogy Orbán Viktor ezzel a magatartásával - majd ha persze oda kerül a sor - a következő 7 éves költségvetés magyar kasszáját veszélyezteti, ami 37,7 milliárd euró" - fogalmazott tudósítónk.
A magyar kassza összege minden idők legnagyobb támogatása lenne, de Orbán a vétóval ezt kockáztatja. Hogyha Magyarország megvétózza a költségvetést, akkor az EU-nak a jelenlegi büdzséje érvényes és az megy tovább. Ilyenkor hónapról hónapra, esetleg évről évről az aktuális költségvetés megy tovább, amíg nincs új költségvetés, de ott jóval kisebbek az összegek - magyarázta Arató László. Ezzel együtt is úgy véli, ez a vita teoretikus, mert a jogállamisági feltételrendszer továbbra is élni fog és amíg Magyarország nem teljesíti a feltételeket, addig a jelenlegi pénzektől is el van zárva, meg a jövőbeli pénzektől is el lesz zárva.
Emellett probléma Arató szerint az, hogy jelenleg a mezőgazdasági támogatásokra nem vonatkozik a jogállamisági feltételrendszer, 2028-tól azonban vonatkozni fog. A 37 milliárd eurós magyar kasszában pedig benne van a mezőgazdasági támogatás is. A kohéziós alapokkal közösen csináltak egy nagy kasszát azzal a kitétellel, hogy a jogállamisági feltételrendszer minden uniós pénzre vonatkozik, tehát nincs alóla kivétel.
Bár Magyar Péter többször hangoztatta, hogy kormányváltás esetén hazahozhatóvá válnak a befagyasztott uniós források, ez korántsem biztos. A jelenlegi határidők mellett még egy új, EU-kompatibilis kormány sem lenne képes időben és megfelelő célokra elköltve lehívni a teljes keretet. "Két hónap alatt 10 milliárd eurót elkölteni lehetetlen, ehhez az Európai Uniónak kellene módosítania a határidőket, ami 27 tagállami döntést igényel" – ismételte meg Arató László.
Példaként hozta Lengyelországot: "itt mondjuk egy lengyel megoldást el lehet képzelni. Ott, amikor kormányváltás volt - csak náluk az időbeli korlátok egészen másképp néztek ki - akkor tettek egy kötelezettségvállalást, hogy meg fognak felelni a feltételeknek, én feltételezem, hogy Magyar Péter is valami ilyesmiben gondolkozik. Ha ezt az Európai Bizottság pozitívan értékeli, akkor a pénzek egy része megnyílhat, de mind valószínűleg akkor sem válik el érhetővé, például a helyreállítási alap tekintetében."
Hozzátette: ráadásul Magyarország szinte egyedüliként áll 0%-os teljesítéssel a pénzek felhasználásában, így nem valószínű, hogy a többi ország miatt hosszabbításra kerül sor. Magyarnak tehát lehet, hogy szándékában áll hazahozni a pénzt, de a realitások ezt jelenleg nem támasztják alá.
2025.07.28. 7.34
Riporter: Szénási Sándor
