Hiába akar Orbán vétózni, az unió már rég eldöntötte, hogy megszabadul az orosz függéstől
26/05/2025 09:13
| Szerző: Klubrádió
És ha kell, megkerülik Magyarországot.
A magyar kormány ismét vétót emleget egy uniós javaslattal kapcsolatban: ezúttal az orosz energiától való teljes leválás terve az, amit Orbán Viktor szerint Magyarország nem tud támogatni. A miniszterelnök azzal érvel, hogy ez akár 800 milliárd forintos többletkiadást is jelentene, ami szerinte egyenértékű a rezsicsökkentés mértékével.
Ez a számítás azonban több elemző szerint sem helytálló, és miközben Magyarország a háború kezdete óta alig tett lépéseket az orosz energiafüggőség csökkentésére, más uniós tagállamok – például Németország – már jelentős előrelépést tettek ezen a téren. A lakossági energiaárak több országban csökkentek az elmúlt időszakban, részben a gazdasági visszaesés, részben az energiamix átalakulása miatt.
Nem lehet vétózni – és Szlovákia sem elég
Arató László szerint a magyar kormány valójában nem is tudja megvétózni a javaslatot:
„Az Európai Bizottság olyan jogalapra hivatkozva terjesztette elő a javaslatot, amely a közös kereskedelempolitika körébe tartozik. Ebben az esetben nem szükséges egyhangúság, elegendő a minősített többség. Ezért sem Magyarország, sem Szlovákia – akik a leginkább érintettek – nem tudják megakadályozni a döntést.”
Szlovákiát gyakran említik lehetséges szövetségesként Magyarország mellett, de Arató szerint ez sem változtat a helyzeten:
„Szlovákia hivatalosan nem jelezte, hogy blokkolná a javaslatot, de még ha meg is tenné, akkor sem lenne elég. Legalább három vagy több tagállamra lenne szükség a döntés megakasztásához, és ilyen széles körű ellenállás nem látszik” mondta tudósítónk.
Ráadásul más tagállamok már évek óta készülnek a leválásra, és az orosz energiaimport már most is drasztikusan visszaesett. Magyarország és Szlovákia szinte az egyedüliek, ahol még mindig jelentős mértékű az orosz függőség - tette hozzá.
Orbán időt akar nyerni
Arató László emlékeztetett, nem először fordul elő, hogy Orbán Viktor olyan ügyben hivatkozik vétóra, ahol erre nincs lehetőség. Ez gyakran nem is valódi vétószándék, hanem politikai játszma része:
„Nem először mondja már Orbán, hogy vétózni fog valamit, amit nem lehet. Ha a sorok mögé nézünk, visszakanyarodhatunk mindig arra, hogy ez valami zsarolási taktika, tehát lehet, hogy a háttértárgyalásokon elhangzik az, hogy Ukrajna csatlakozását fogja vétózni Magyarország, vagy pedig a hét éves költségvetést fogja vétózni Magyarország, amire hivatkozással úgy gondolja, hogy erősebb pozíciója lehet mondjuk az energiavásárlás kapcsán, de igazából ez eddig már sokat nem nagyon hatott meg, tehát itt ebben a helyzetben”- magyarázta az újságíró.
Ha Magyarország a döntés ellenére tovább vásárol orosz energiát, akkor várhatóan kötelezettségszegési eljárás indul ellene, aminek a végén majd az Európai Bíróság elítéli Magyarországot. Ez azonban több éves folyamat, amely alatt Magyarország gyakorlatilag tovább folytathatja az orosz importot, miközben időt nyer.
Magyarországot egyre inkább kihagyják a döntésekből
Arató szerint ma már vannak uniós csúcstalálkozók, ahova meg sem hívják Orbán Viktort, vagy ahol a döntéseket egyszerűen nélküle hozzák meg:
„Ukrajna ügyében is volt már olyan szavazás, ahol 26 állam vezetője döntött, Magyarország pedig távol maradt. Ha ezek a körök bővülnek, teljesen feleslegessé válik Orbán részvétele az ilyen tárgyalásokon.”
A magyar pozíció az EU-n belül meggyengült, és nincs jele annak, hogy a kormány komoly törekvést mutatna az uniós források feloldására, vagy a korábbi döntések végrehajtására.
Orbán Viktor jelenleg gyakorlatilag egyetlen eszközt használhat fel: Ukrajna csatlakozásának blokkolását. Ez azonban – Arató szerint – hosszú távon csak tovább ronthatja Magyarország megítélését, és még inkább elszigetelheti az országot az uniós döntéshozatalban.
2025.05.26., hétfő 7.33
Riporter: Szénási Sándor
