Frontátvonulás
25/04/2025 13:18
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
Búcsúzik Utcafront című műsorunk, de nem maradunk teljesen építészet nélkül. A rádió YouTube-csatornáján Beszélő falak címmel már elérhető Rózsa Péter új sorozatának első néhány epizódja.
Az Utcafront, a Klubrádió építészeti műsora megszűnik. A múlt heti adással elbúcsúzik Árva Brigitta, aki hét éven át több, mint 350 adás fáradhatatlan szerkesztőjeként a történelmi és a kortárs építészet akár egy lexikont megtöltő epizódjait tálalta fel nekünk a műsor állandó szakértőivel, Sylvester Ádámmal, Kelecsényi Kristóffal, Torma Tamással, Kozár Alexandrával, Laczik Bálinttal, és még sok, többször itt szerepelt építésszel, szakújságíróval együtt – mindegyiküknek köszönjük a közreműködést! Archívumunkban természetesen továbbra is elérik az Utcafront adásait.
Hét év ugyanakkor a változások korát is jelenti, tehát költözünk, átvonulunk egy másik platformra, mégpedig a rádió YouTube-csatornájára.
Itt már megtalálható építészeti videósorozatunk, a Beszélő falak eddigi nyolc epizódja.
Az elmúlt három hónapban bejártuk Sopron történelmi városnegyedének több izgalmas épületét, meglátogattunk Budapest szecessziós csodapalotái közül több, emblematikus házat. Ez a műsorunk tehát itt folytatódik, ezután láthatják is amiről eddig csak beszéltünk.
Itt várom eddigi hűséges hallgatóimat!
Rózsa Péter
***
Az Utcafront helyébe a rádió adásfolyamában új, Kilátó című külpolitikai műsorunk lép, tehát ezt hallhatják ezentúl szombaton 17:00-18:00 óra között, illetve az ismétlésben vasárnap reggel 7:00-8:00 óra között.
