Ezek a mai fiatalok a közösség jóllétéért dolgoznak
2/02/2025 17:20
| Szerző: Klubrádió
Az egyik összetartó diákcsoport célja, hogy rászoruló társaik számára biztosítsanak ruházati támogatást az iskolában. Lezajlott az UNICEF Rajtad áll a jövőd! innovációs versenyének elődöntője.
Az előzetesen bejutott kilenc csapatból a zsűri kiválasztotta azt az öt továbbjutót, akik a következő időszakban 300 ezer forint pénzügyi támogatásban és további mentorálásban részesülnek annak érdekében, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket.
Az adás első felében az öt továbbjutó egyike, a gyulai Project C csapat mutatkozott be, akik az iskolájukban egy adománygyűjtő-szekrényt, valamint egy varróműhelyt szeretnének létrehozni. Céljuk, hogy rászoruló társaik számára biztosítsanak ruházati támogatást az iskolában. Az adománygyűjtő-szekrénybe a diákok és tanárok leadhatják kinőtt vagy feleslegessé vált ruháikat. Ezeket a ruhákat a rászorulók kérelmezhetik, a szakadt darabokat pedig egy varrógép segítségével megjavítanák. Szegvári Bence mesélt a részletekről. Őt a székesfehérvári Hucskó Csenge követte, aki a két évvel ezelőtti verseny egyik nyertes csapatának tagja, azóta pedig a Rajtad áll a jövőd! program egyik önkéntes szervezője.
Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!
2025. február 01. szombat 13:00
szerkesztő-műsorvezető: Bíró Bori