„Klubrádió
A lényeg

Első fokon veszített a Klubrádió a Médiatanács ellen

24/01/2020 17:11

| Szerző: Klubrádió

A fővárosi törvényszék első fokon elutasította a Klubrádió elmaradt vagyoni előny érvényesítésére vonatkozó igényét a Klubrádió Médiatanács ellen indított kártérítési perében. A rádió fellebbez, ahogy korábban is.

A rádió a már több bíróság által megállapított jogsértések miatt bekövetkező bevétel kiesére hivatkozva egymilliárd-kétszázmillió forintra perli a Médiatanácsot.

A bíróság indokolása szerint nem sikerült bizonyítani, hogy a Médiatanács jogsértő magatartásával okozati összefüggésben a Klubrádió árbevétele lecsökkent volna.

A bíróság ítéletében figyelmen kívül hagyta mind a Klubrádió által beterjesztett okirati bizonyítékokat, mind pedig az ügyben készült mindkét független igazságügyi szakértői szakvéleményt, amelyek egyébként alátámasztották a rádió érvelését - mondta Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója.

Az ítélet ellen a Klubrádió fellebbezni fog, ahogy azt korábban is tette a kártérítési perben egyszer már megszületett, jogsértő elsőfokú ítélet ellen.