Elon Musk és a fideszes uniós képviselő egy húron pendül
13/01/2025 06:05
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Tökéletesen egyetértenek: igaztalanul támadja az EU a világ leggazdagabb emberét, hogy beavatkozik az európai választásokba. Nemzetközi lapszemle.
Megérkezett Ukrajnába a KF41 Lynx páncélozott szállító harcjármű első szállítmánya a német Rheinmetalltól. Erről ugyan maga a Rheinmetall igazgatója, Armin Papperger már napokkal ezelőtt nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, de ismét találgatások tárgya lett, vajon hány darabból is áll a szállítmány, illetve az, hogy az Ukrajnában illetve a Magyarországon létesített üzemekben fogják megrendelés esetén összeszerelni – legalábbis a pár nappal ezelőtt publikált cikkben erre is vannak utalások. A magyar fél a Rheinmetallal jóval korábban kötött szerződés alapján 173-at gyárt le a 219-es csomagból, aminek költsége 2 milliárd EUR. Az ukrán Defense Express információi szerint egyelőre tesztelés alatt vannak a hozzájuk megérkezett lövészpáncélosok. A cikk kiemeli, hogy ezeket egyelőre csak hazánkban működtetik, ennek részleteit nem írták meg, annyit lehet tudni, mindössze 8 van belőlük, amit a zalaegerszegi részlegben gyártottak. Ha a tervek szerint haladnak a dolgok, akkor 2025 nyarától Ukrajnában is beindulhat a gyártásuk. Egy ilyen harcijármű előállítása 10 millió EUR a lengyel Defense szaklap szerint.
Egyre több portálon jelenik meg a skót rendőrség felhívása, amelyben Huszti Eliza és Henrietta testvérek keddi eltűnéséről számolnak be. Öt napja keresik a magyar testvérpárt Aberdeenben, az utcai térfigyelő kamerák utoljára a Dee folyó felé tartva rögzítették őket – írja a Scotland Herald. A nyomozás jelenlegi szakaszában feltételezik, hogy az Aberdeen Boat Club/hajóklub térségét nem hagyhatták el,a környéket alaposan vízen és szárazföldön is átkutatták, de továbbra sem bukkantak a nyomukra. A skót hatóságok a magyar kollégák és szemtanúk segítségére is számítanak. A történetről már a SkyNews is beszámolt, sőt a BBC is.
Oroszpárti álláspontot sulykolt szakértők megszólaltatásával a China Daily, a Kína hivatalos napilapja, amelyik egyrészt ismertette a tényeket. Nevezetesen azt, hogy Ukrajna január 1-én leállította területén az orosz gázszállítást az oroszok és az ukránok által kötött szerződés lejártával – miután a megtámadott ország nem volt hajlandó meghosszabbítani azt. Céljuk ezzel ugyebár az volt, hogy ne finanszírozhassák az importáló országok – Magyarország, Szlovákia - az oroszok háborúját. Wang Zhen, a shanghai Társadalom Tudományi Akadémia elemzője szerint Ukrajna 800 millió dollár veszteséggel számolhat egy év alatt a tranzitdíj megszűntével, Oroszország viszont 5 milliárd dollárnyi összeget ezen idő alatt. Egy másik szakértő a Fudan Egyetemről pedig azt veti az EU szemére, hogy nem törődik tagállamaival, s már csak ebből is látszik, mennyire megosztott az uniós közösség. Nem az energiaválsággal törődnek, az árak emelkedésével, hanem annak politikai vetületével. Szijjártó Pétert is idézi a cikk, aki rendszeresen posztol a Facebookon az egyre emelkedő gáz- és olajárak miatt – másokra hárítva a felelősséget. Az írás nem említi meg, hogy hazánkon és Szlovákián kívül gyakorlatilag minden tagállam megoldotta a maga energiaválságát azért, hogy gyengítsék az agresszort, tönkretegyék Oroszország gazdaságát a maguk békés eszközével. A további elemzések pedig arra futnak ki, hogy bírálja Amerikát, aki az európai országok orosz energiafüggőségének felszámolásával párhuzamosan egyre előnyösebb helyzetbe került, mert a szükséges energia felét – LNG-vel, cseppfolyósított gáz formájában – ma már Washington biztosítja.

Elon Musk a Fidesz Európai Parlamenti képviselő, László András bejegyzését helyeselte az X közösségi hálón, amikor arról írt a magyar politikus, hogy igaztalanul támadja az EU a világ leggazdagabb emberét, hogy beavatkozik az európai választásokba. Szerinte ismét bebizonyosodik, hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz, mert félrevezető információkkal az EU avatkozik be a választásokba hatalmával visszaélve. Az EuroNews ezt a küzdelmet a szavak háborújaként jellemzi rendkívül sok részletre kiterjedő elemzésében. László András azzal hozakodik elő, hogy amikor 10 millió dollárt juttattak a magyar baloldalnak különféle csatornákon keresztül, akkor Brüsszel hallgatott. S amikor a szuverenitásvédelmi törvényt elfogadta a magyar parlament, akkor viszont az Európai Bizottság válaszlépést jelentett be. Elfogadhatatlan, hogy a liberális elit beavatkozik a választásokba, ha nem neki tetsző eredmény születik, lásd a román választásokat – véli László András. Musk újraposztolta ezt a bejegyzést azzal a megjegyzéssel. Pontosan így van. A vita abból kerekedett ki, hogy az EU digitális ügyekért felelős volt biztosa, Thierry Breton szavait (a francia BFMTV/RMC-nek adott interjúból) pontatlanul idézte a Visegrad 24. Ez utóbbi a X-en egy közösség nevét fémjelző profil. Breton ezután azt nyilatkozta, hogy nem állította, merthogy nincs eszköze az EU-nak arra, hogy választási eredményt érvénytelenítsen, s nem zsarnok, ahogy Elon Musk őt annak titulálta. Az AfD esetleges győzelme kapcsán merült fel a téma azok után, hogy a 210 millió követővel rendelkező Tesla-tulajdonos a szélsőjobboldali párt támogatására szólította fel a szavazókat, és interjút készített – mintegy kampányként – az AfD kancellárjelöltjével.
A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2025. 01. 13., hétfő 6:00
Riporter: Csernyánszky Judit
.
