Bod Péter Ákos: Az MNB-nek most muszáj magasan tartania a kamatot, különben elszállna a forint
21/10/2025 08:42
| Szerző: Klubrádió
Az egykori jegybankelnök szerint a Magyar Nemzeti Bank most úgy működik, ahogy kell, a magas kamatszint fenntartása pedig elkerülhetetlen – különben újra gyengülne a forint és elszabadulna az infláció. Bod Péter Ákost annak kapcsán kérdeztük, hogy kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
A közgazdász szerint az MNB jelenlegi vezetése – élén Varga Mihály elnökkel – egyértelműen kitart a magas kamat mellett, annak ellenére, hogy "időnként megüzenik nekik, ne tartsák ilyen magasan". Bod szerint ez a kitartás indokolt.
Bod Péter Ákos arra is emlékeztetett, hogy a 4,3 százalékos inflációs adat valójában torz képet ad: "Tudjuk, hogy egy halom ár be van fagyasztva, egy halom árrésre raktak mindenfajta rögzítéseket, valahogy sikerült rávenni a szolgáltatókat, hogy ne emeljenek árakat, hogy a január 1-jén esedékes ital-és dohány emelést hozó adótételekkel, és elhalasztotta a kormányzat június közepére"
A volt jegybankelnök szerint az MNB függetlensége ugyanakkor most kevésbé kérdőjelezhető meg, mint korábban. Amióta Varga elnök úr átvette az irányítást, az első nap azt tette, amit tenni kellett. Az igazságszolgáltatás is elindult előre, ami megnyugtató fejlemény – fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy a kormány a választások előtt költekezésbe kezdhet, Bod úgy reagált: "A költekezés részben mások zsebére megy, részben pedig a jövő terhére. Mindig lehet költeni a jövő terhére, és ebből lesz adósság. A még meg sem született gyerek már úgy sír fel, hogy kap a mózeskosarába egy nagy államadósságot."
A professzor szerint a kamatterhek már most is elviszik a GDP 5 százalékát, ami kétszerese a honvédelmi költségvetésnek. "Ez a teher akkor sem lesz kisebb, ha új, tisztességes kormány jön. Ez már megvan, ez faktum" – mondta.
Bod Péter Ákos összegzésként hozzátette: "A költségvetési hiány most is nagy, valahol 5 százalék körül van, miközben maximum 3 lehetne. És már most elindultak az akciók, mindenki kap valamit. Én ennyi osztogatást még nem láttam – ebből következik, hogy a kormánypárt nem áll túl jól."
A Monetáris Tanács legutóbbi, szeptember 23-án tartott kamatdöntő ülésén egyhangú döntéssel nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén. A testület utoljára tavaly szeptemberben változtatott a jegybanki alapkamaton, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak a tanácstagok. A múlt havi ülést követően Varga Mihály jegybankelnök kiemelte: továbbra is indokolt a szigorú monetáris kondíciók fenntartása. Az óvatos és türelmes monetáris politika mellett a jegybank a pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi stabilitás fenntartásához, az inflációs várakozások jegybanki céllal összhangban lévő horgonyzásához, és ezzel az inflációs cél fenntartható eléréséhez.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a lapszemle meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.10.21., kedd 6.50
riporter: Dési János
