Bátonyi: Ha már egyszer felgyújtom magam, akkor az nagy lánggal égjen

A volt kormányfőtanácsos és műemléki referens  azt mondta, neki megérte a munkáját csinálni az első 5-6 évben, aztán pedig megérte az egészet a nyilvánosság elé tárni, a kettő közti 3-4 évben azonban nem volt sok értelme annak, amit csinált, ezért is pakolt ki. Az, hogy megérte -e asztalt borítania, azt 2026-os választások fogják eldönteni. Mióta az Építési és Közlekedési Minisztérium és ő maga is feljelentést tett, semmi nem történt - mondta.

Bátonyi Péter beszélt arról is, hogy alakult át a műemlékvédelem 2025-re. Mint mondta, ez egy több évtizedre visszanyúló történet, melynek mai folyománya, hogy a  műemlékvédelem nem tudta felvenni a tempót a piacgazdasággal. Míg az építőipar fejlődött, addig a műemlékvédelem megmaradt a szocializmusból örökölt hivatali struktúrában. Mindemellett a legfőbb probléma, hogy ennek az ágazatnak nincs a politikai berkekben lobbistája.  

A szocializmusban sem volt jobb a helyzete a műemlékvédelemnek, de legalább hagytak neki játszóteret. Persze akkor is volt rombolás, lebontották Blaha Lujza téren a Nemzeti Színházat, de voltak produktumai és engedték élni - fogalmazott a műemlékvédelmi szakember. Ma a műemlékvédelem nem létezik, nemhogy játszótere nincs, hanem intézményes műemlékvédelem 2012-2013 óta nem látszik. Az, hogy van néhány szélmalomharcos, az nem műemlékvédelem - hangoztatta.

 

Bátonyi Péter felidézte, 12 évig dolgozott a műemlékvédelemben, az utolsó négy évben tervek véleményezését végezte, így az Országos Építészeti Tervtanácsra érkező terveket nézte át. 

A hócipője évek óta tele volt, de nem tudta, hogyan kezelje. Mint, mondta, nem volt hozzá társadalmi klíma. Úgy érezte, olyan volt a politikai - és társadalmi környezet korábban, hogy ha előállt volna történeteivel, nem figyeltek volna fel rá. Ő pedig úgy gondolta, ha már felgyújtja magát, akkor igazán nagy lánggal égjen. Végül a kegyelmi botrány után elérkezettnek látta az időt.

Körülbelül egy évvel ezelőtt tudta meg, hogy Lánszki Regő építészeti államtitkár visszaminősítette a Kilián laktanya műemlékvédettségi szintjét, és akkor tudta, hogy ennek az épületnek is meg van pecsételve a sorsa. Bátonyi erre a zöld lámpára várt, várta a miniszteri rendeletet, mely augusztus végén meg is jelent és akkor elment a Partizánhoz és borította az asztalt. Volt információja arról, hogy az államtitkár már másfél éve meg akart szabadulni tőle, de addig erre nem került sor. 

Két számára neuralgikus pontra hívta fel a figyelmet műemlékvédelmi szakmai szempontból. Egyfelől a történelmi belvárosok, így Budapest belső kerületeinek elhanyagolására és szakszerűtlen kezelésére. Szerintre infernális állapotban vannak a belvárosi épületek, ahhoz képest, hogy kellene kinézniük 30 évvel a rendszerváltás után.

A másik fontos kör Magyarország kúria, kastély és villa állománya. Hazánkban a legnagyobb műemléki merítés a templomok mellett ezekből van. Ezért is tartotta nagyon jónak a kormány kastélyprogramját, de szerinte ezt nagyságrendekkel nagyobb volumenben kellett volna csinálni. Nem tartja elfogadhatónak, hogy egy több százas állománynál 15 év alatt mindössze egy-másfél tucatnyi kastélyt tudtak felújítani.

Megemlítette azt is, hogy az olyan kiemelt kormányzati beruházások, mint a  Budavári Palotanegyed és környékének átépítése vagy a hatvanpusztai birtok nem kerültek az asztalára. Utóbbit is csak egyszer küldték hozzá, amikor az egész konglomerátum egyik kicsi épületén akartak valamit csinálni, de - mint mondta-,  nem is szólt hozzá, hisz akkor az már a veszett fejsze nyele volt.