"Annyira nagy fájdalom, hogy a magyar rendezők nem kíváncsiak rám."

Legnagyobb sikerei ellenére is mellőzött színész Magyarországon és ez nagy fájdalom Borbély Alexandrának, aki a Dobszerdában arról beszélt, hogy míg régen a kétnyelvűség átok volt az életében, már a fényt jelenti az alagút végén. Legutóbbi filmjét, melyben főszerepet alakít, Oscar-díjra nevezték. De ez nem Magyarországon készült és következő szerepeit sem itthon fogja játszani. Bár a Testről és lélekről című filmért a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat kapta, azóta nem hívják még castingokra sem Magyarországon. 

A szlovák nyelv ismerete, mely egész gyerekkorában csak átok volt, most az aduásza lett, így kerülhetett a végül Oscar-díj nevezésig jutó Emma és a halálfejes lepke című (végül nem került be az elismerésre esélyes 15 kiválasztottba) szlovák készítésű  filmbe, melynek a főszerepét játssza. A film február 6-án kerül a mozikba. Legújabb filmfőszerepe a II-ik világháború egyik durva tragédiája, a szlovákiai magyarok és zsidók meghurcolása, amely során özvegy asszonyként egy zsidó kisfiút próbál elbújtatni.

Borbély Alexandra a Dobszerdában felidézte gyerekkorát, pályája indulását is.

A kezdő lépés az életében, mely a színészi pályára irányította, a szavalóversenyek és prózamondó versenyek világa volt. Azt szerette volna, hogy az emberek nevessenek.

A szüleiről azt mesélte, hogy anyukája egy huncut, életvidám asszony, apja pedig egy szigorú, szabálykövető, precíz, munkamániás ember volt, aki 21 évesen lett apa. A Nyitrától 12 kilométerre lévő főként magyarok lakta Nagycétényben nőtt fel. Egy olyan, akkor még csehszlovák faluban, ahol az számított, hogy  mit fognak szólni az emberek. Szandrika, ahogy a családja hívja édesapjával - amíg élt - és nagyanyjával a mai napig örök harcot  vív erről és próbálja velük megértetni, hogy senkit nem érdekel, hogy ki mit gondol. 

A színésznő azt vallja, hogy anyukájától és apukájától is pont fele-fele arányban örökölte a tulajdonságait. 

"Anyukám szokta mondani, hogy ha nem ő lenne az anyukám, nem lennék színésznő. Az a bohémság, az az életszeretet, róla ragadt át, de apja kitartása nélkül nem ért volna el idáig”.

Borbély Alexandra felidézte, hogy Tömörkény: Mihály szóbelizik c. prózájával jutott el az országos versenyre, melyben védőbeszédet mond Mihály kicsit részegen, és tájszólása is van. Komarnoban (Komáromban), ahol nem tájszólással beszéltek, ez elég viccesnek hatott és meglepő volt számukra. Ez volt az első, amikor érezte, hogy palóc tájszólása még hasznos lehet.

A mindennapjaiban azonban nagyon rosszul élte meg a 90-es években olyan jellemző szlovák-magyar gyűlöletet. Az utálatból neki is jutott, igaz személy szerint nem sok atrocitás érte. 

Egyszer a barátnőjével buszozott Nyitrára, és egy idősebb szlovák hölgy figyelmeztette őket, hogy ne beszéljen magyarul: Dievčence, na Slovensku po slovensky! (Lányok, Szlovákiában szlovákul!).

Ezen kívül őt nem találták meg, de sokat kellett lánytestvérét és környezetét védenie. Sokat nézte, hogyan bántanak másokat és ilyenkor legtöbbször védelmükre is kelt a bántalmazottaknak.  

Most ennek kapcsán gyakran eszébe jut a Mee Too-Mozgalom: 

"Amikor minden nap tapasztalod, de téged miért nem céloznak meg, nem találnak meg, másokat pedig igen."

Felidézte, hogy egyszer a húgáért kellett egy bulin harcba szállni, két szlovák lány a mosdóban próbálta lenyomni. Aztán volt egy olyan buli is, ahol a DJ bemondta, hogy a magyarok autóinak kerekét kigyúrt kopasz szlovákok fiatalok csoportja kiszúrta. A színésznő azt mondta, velük is felvette a harcot, de a nagybátyja utána ment, hogy kimenekítse a balhéból. 

"Négy kopasz kigyúrt csávóval pörlekedtem."

Szlovákiában magyarként valamilyen furcsa identitásprobléma alakult ki bennük, folyamatos hátrányos helyzetben voltak a szlovákokkal szemben. Ezt próbálta öszegezni néhány évvel ezelőtti TEDx beszédében, melynek címe Milyen lehet csak egyvalamilyennek lenni.

“Gyerekként azt képzeltem, hogy Szlovákiában élünk, ami nem a hazánk, nem az otthonunk, nem a mi nyelvünk, de van egy kis sziget, ami itt rekedt, egy magyar sziget, és oda keveredett, az az otthonuk.”

A legjobb barátnője szlovák volt, és úgy játszottak, hogy ki-ki a saját nyelvén beszélt. Végül szlovák óvodába került, hogy megtanulja a nyelvet. Vizsgáznia is kellett, hogy egyáltalán felvegyék az első osztályba.

Borbély Alexandra már gyerekkorában a tévébemondók háta mögötti Budapestet fürkészte, és oda vágyott, ahol az étterem étteremnek van kiírva, a cukrászda meg cukrászdának.

A családjukban nem volt gyűlöletkeltés, voltak szlovák barátai, szlovákok között éltek jó barátságban.Az országgal is jó a viszonya ma is, odavan a bryndzove haluskyért vagyis a juhtúrós sztrapacskáért, az összes szlovák dologért, a Tátráért, a sprőd és kemény szlovák emberekért. Mind mondta, neki ez jobban tetszik, mint az álkedvesség. A győri boltokban az állandó negédesség álarca jobban zavarta. Aztán be is bizonyosodott, hogy igaza van, amikor az eladók a hátuk mögött sutyorogtak, hogy ők mégsem tartoznak ide, nem magyarok. Miközben Szlovákiában is másodrangú állampolgárok voltak.

Hozzátette, az egész akkori beszéde arról szólt, hogy hozzon ki ebből valami jót, hogy érezze magát ettől többnek, mint kevesebbnek.

 

De - mint mondta - az egész életútjában érzi úgy, hogy a többnyelvűség által van fény az alagút végén. 

"Attól, hogy nekem van a szlovák nyelv és a szlovákok hívják forgatni, eközben annyira nagy fájdalom, hogy a magyar rendezők nem kíváncsik rám."

Pályája úgy indult, hogy hiába jelentkezett Pozsonyban és Budapesten is a színművészeti főiskolára/egyetemre, a harmadik rostáig jutott csak. De már akkor érezte, hogy mindenképp Budapestre szeretne jönni. De nem jött össze, nem olvasták fel a nevét a felvettek között.

Ám nem is volt ideje feldolgozni sem, hogy nem vették fel a színműre, máris megpecsételődött a sorsa.

“Mentem kivenni pénzt, és ott álltam a bankautomatánál, csörgött a telefonom, és az volt, hogy most nem tudom, hogy hol van Istenem, jó, csörög még mindig, jó, akkor fölveszem. Tudod, ezek azok a hívások, amik elég fontosak az életben, és akkor azt mondja a hang a vonal végén, hogy halló, itt Jordán Tamás.”

Jordán Tamás akkor indított a Nemzeti Színházban stúdiót és mivel neki tetszett Borbély felvételi teljesítménye, odahívta, így a színésznőnek Jordán örökre a megmentője marad.

Egy évet töltött a Nemzetiben stúdiósként. Aztán felvették a színművészeti egyetemre. Innen pedig Máthé Gábor meghívására került a Katona József Színház társulatába. 

Tervei szerint nemsokára visszatér a színpadra a Kaukázusi Krétakör c. előadásban várják vissza, ami nem lesz egyszerű, mert ikrei még csak 2,5 évesek és bár nagyon szeretne még velük maradni, de mindent is szeretne. Mivel ő Vekerdy rajongó, aki azt tanítja, ne szégyelljünk segítséget kérni, ő is ezt teszi. Sokan sokat segítenek nekik a gyerekek körül, így tud visszatérni a színpadra. A delegálás is családi hagyomány, egy családi kommunában nőtt fel, sokan vigyáznak a gyerekekre, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők, mindenkinek megvolt a feladata.

A Katonába kerülni egy fiatal kezdő színésznőnek az egy nagyon nagy siker. Máthé Gábor a harmadik évben azt mondta, hogy senkit nem tud a Katonába vinni, de Végül a Rezes Judit és Jordán Adél várandóssága miatt Pálos Hannát és őt kínálta meg szerződéssel. 

Rögtön egy beugrással kezdte katonás pályáját. Egy Ascher-darabban, Az egy szerelem diadala című előadásba kellett kezdenie negyedévesen és azt halálugrásnak érezte. Ma már nem izgul annyira, mint ott akkor, de nagyon fontosnak tartja, hogy izguljon egy -egy darabnál, mert ha az nincs, akkor bekúszik a rutin az érdektelenség és az nem jó - vallja Borbély Alexandra.

 

A kamera, vagyis Enyedi Ildikó akkor fedezte fel, amikor a Testről és Lélekről című film forgatása castingja kezdődött. A rendezőnek Borbély már a fejében volt, mikor írta a forgatókönyvet a pszichológus szerepére. De a casting alatt jött a döbbenetes felfedezés és végül Alexandra kapta meg a főszerepet. Partnere az azóta elhunyt Morcsányi Géza volt, aki  dramaturg, műfordító volt és amatőr színészként volt a film másik főszereplője.

A most februárban mozikba kerülő Emma és a halálfejes lepke forgatása nagyon kemény menet volt, idegileg rosszul élte meg, egy hét szlovákiai, egy hét csehországi forgatás után kifacsartan, szürke roncsként tért haza. 

Nem csak a történet tragikus, hanem a film megírásának története is, ugyanis a forgatás előtt az író, Peter Kristufek egy buszbalesetben vesztette életét. 

Az Emma és a halálfejes lepke a vészkorszakban játszódik, az alkotók szerint mégis aktuális.

Iveta Grefova író-rendező és Zuzana Mistrikova producer egy panelbeszélgetésen elmondták, hogy Peter Kristufek azonos című regényéből adaptált film arra kényszeríti a szlovákokat, hogy szembenézzenek múltjuk egy olyan sötét korszakával, amelyet Grefova szerint sokan legszívesebben elfelejtenének.

"A mostani fejleményeknek köszönhetően egyre aktuálisabbá válik a film, a legnagyobb hasonlóság a II. világháború ideje és a jelen között a kisebbségek felelőssé tétele a vélt vagy valós igazságtalanságainkért és sérelmeinkért. A szlovákok meglehetősen vonakodnak szembenézni országuk történelmének ezzel a korszakával, mert az nem feltétlenül felel meg annak a pozitív önképnek, amelyet magukról szeretnének felépíteni" - hangzott el az alkotóktól egy panelbeszélgetésen.

Borbély azt mondta, amikor a kezébe vette a forgatókönyvet nem ismerte részleteiben ezt a történelmi helyzetet. Nem is oktatták ezt a szlovák oktatási rendszerben. 

"Nagyon sok minden másképp van a történelemkönyvekben, mint ahogy az történt. A magyar történelmet is foghíjasan tanultuk." 

 

Az, hogy kik, hogy a hazudták el a történelmet, megérne egy külön beszélgetést - mondta.

Borbély Alexandra beszélt arról, hogy ahogy a szlovák társadalomban sincs benne a szembenézés, saját családjában is látja ezt. Nagymamáját ha próbálja megkérdezni, mindig elhallgattatja. Még mindig előtte áll a beszélgetés, hogy a nagyanyját szóra bírja, hogy ne legyintsen. 

Váradi Júlia felvetette, hogy már az is önmagában megdöbbentő, hogy abban a Szlovákiában, melyről tudjuk, hogy az előítéletesség uralkodik, ott egy ilyen film készülhetett.

Borbély először meg is lepődött, hogy ezt meg merik csinálni, aztán elkezdte nagyon tisztelni őket ezért. Az író, Iveta Grefovát és a producert Suzanna Mistrikovát. Nem érezte, hogy a mű elkészülése akadályokba ütközött vona, a filmbe beszállt egy híres cseh producer. Azt mondta: irigylésre méltó a cseh és a szlovák viszony, hiába próbálták Meciárék tönkre tenni. 

Borbély Alexandra a szlovák újságírók halála óta bízik abban, hogy Robert Fico miniszterelnök egyszer eltűnik az országból. Most már látható, hogy folyamatosan csökken a támogatottsága. Bízik abban, hogy a mostani nagy tüntetések is vezetnek valahová.

Felvetődött az ő és férje mellőzöttsége is. Borbély Alexandra férje Nagy Ervin, aki közéleti szerepet vállalt az elmúlt időben. A színésznő azt mondja, még csak castingokra sem hívják. Pedig úgy véli, kell, hogy legyen következménye annak, hogy egy európai filmdíjat hoz haza Magyarországra. Azt mondta, hajlandó nyíltan a mellőzöttségről beszélni, bár ez igen fájdalmas számára. 

A miértekre azt mondta, van pár elképzelése, de ha nem magáról, hanem férjéről kell beszélnie, akit a 2019-es Kincsem óta nem hívnak sehová, akkor azt tudja mondani, hogy small talkokban mindig elhangzik,

 "Hogy mennyire jó színész Ervin, de kár, hogy feketelistán van". 

Felvetődik benne, hogy akkor a bajtársiasság jegyében miért nem jut eszébe egyik  - egyébként szintén állami támogatást nem kapó -rendezőnek sem, hogy legalább elhívja egy válogatásra. 

Mert lehet pár évig azt mondani, hogy vannak mások, már dolgoztunk vele, de ilyen sokáig ez nem lehet ok - véli a színésznő. 

Szerinte már csak azt sem lehet mondani, hogy a feketelista és a filmintézet miatt nem hívják, hiszen "most fogjuk ünnepelni a 44. Magyar Filmszemlén a csodálatosabbnál csodálatosabb független filmeket".

Borbély homlokterében most a szlovák filmek és szerepek vannak. Áprilisban forgat is Szlovákiában, és a napokban megy egy castingra egy filmszerepre. A film egy számára nagyon fontos témát dolgoz fel, a már említett két újságíró meggyilkolását.