Amit még soha senkinek nem sikerült a rendszerváltás óta végigvinne

A rendszerváltás óta eltelt több mint három évtizedben számos politikai erő ígérte meg a bérlakásállomány bővítését és az otthonteremtés elősegítését Magyarországon. A legújabb szereplő, a Tisza párt is hasonló vállalásokkal lépett a nyilvánosság elé, ám a korábbi példák alapján sokan kétkedve fogadják ezeket a terveket. A gyakorlat ugyanis rendre azt mutatja, hogy a nagyszabású ígéretek hamar kifulladnak, miközben a lakhatási válság egyre súlyosabb méreteket ölt.

Csökkenő önkormányzati bérlakásállomány

A statisztikai adatok szerint az elmúlt 23 évben az önkormányzati tulajdonú lakások száma drámaian visszaesett: 180 ezerről körülbelül 100 ezerre csökkent. Az üresen álló önkormányzati lakások száma is jelentős, ezek azonban jellemzően felújításra szorulnak, amelyre az érintett önkormányzatoknak egyszerűen nincs pénze. Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület társelnöke szerint nem pusztán forráshiányról van szó, hanem szabályozási anomáliákról is: nincs normatív támogatás a lakásállomány fenntartására, és a szabályozás is széttöredezett.

Politikai ciklusok csapdájában

A bérlakásépítés hosszú távú, ráfordításigényes feladat, amely nem fér bele egyetlen kormányzati ciklusba. Ez azonban komoly politikai kockázatot jelent: ha az egyik kormány elkezdi, a következő megszünteti, mert nem az ő nevéhez fűződik. A magyar lakáspolitika egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy hiányzik belőle a politikai kontinuitás, a ciklusokon átívelő stratégiai gondolkodás - mondta a Reggeli gyorsban Kovács Vera.

A magánszektor szerepe és a piaci alapú megközelítés

A Tisza párt programja két pilléren nyugszik: szociális bérlakások építése állami szerepvállalással, valamint a magánszektor ösztönzése lakásépítésre. Ugyanakkor a jelenlegi lakáspolitikai ösztönzők inkább népesedéspolitikai jellegűek, és túlnyomórészt a tulajdonszerzésre fókuszálnak, gyermekvállaláshoz kötött támogatások formájában.

A magánszektor bevonása ugyan lehetőség lehet a lakásállomány bővítésére, de jelenleg az új fejlesztések nem a tényleges lakhatási szükségletekre reagálnak, hanem elsősorban befektetési logikát követnek - mondta az egyesület társelnöke. Kovács Vera szerint a lakások tervezését és építését újra az emberek igényeire és lehetőségeire kellene szabni. Magyarországon ennek volt hagyománya: munkás- és tisztviselőlakások épültek célzottan, az adott társadalmi rétegek szükségleteit figyelembe véve.

 

A megfizethetőség, fenntarthatóság és társadalmi cél meghatározó lenne

A jövő lakáspolitikájának három kulcsszava lehetne: megfizethetőség, fenntarthatóság és társadalmi célú tervezés. Ehhez azonban nemcsak politikai elköteleződésre, hanem szoros együttműködésre van szükség a fejlesztők, önkormányzatok és a kormányzat között. A lakhatási válság nem oldható meg pusztán piaci logika alapján, és nem is hagyható kizárólag a szociális szférára.

A G7 pár napja összeszedte, melyik párt, mit ígért korábban bérlakások ügyében.

Fidesz-KDNP: a tulajdonszerzés pártján

A Fidesz-KDNP 2010 óta tartó kormányzása alatt a lakáspolitikát szinte kizárólag a lakástulajdonossá válást ösztönző programok uralták. A CSOK, a babaváró hitel, illetve az áfavisszatérítések mind azt a célt szolgálták, hogy minél többen vásároljanak saját otthont – a bérlakás, mint lakhatási forma, gyakorlatilag kiszorult a fókuszból.

Olyannyira, hogy 2021-ben még az önkormányzati bérlakások privatizációja is felmerült, bár az intézkedést végül elvetették. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a rendszerváltás utáni időszak egyetlen komolyabb állami bérlakásprogramja éppen a Fideszhez köthető. Az első Orbán-kormány idején (1998–2002) elindított állami bérlakásprogram három év alatt mintegy 11 ezer lakással bővítette a bérlakásállományt építések és vásárlások révén.

A későbbi Fidesz-kormányok alatt is volt néhány lakáspolitikai lépés, amely közvetve a bérlakásállományra is hatással lehetett volna. A devizahitel-válság idején például az állam több mint 30 ezer ingatlant vásárolt meg, ám ezek túlnyomó többsége visszakerült a korábbi tulajdonosokhoz, így nem váltak közösségi tulajdonú lakásokká.

A 2023-ban bejelentett Lakhatási tőkeprogram ugyan ígéretes kezdeményezésnek tűnik – 300 milliárd forintos kerettel támogatna ingatlanfejlesztéseket –, de a jelenlegi információk szerint ebből túlnyomórészt piaci alapú lakások valósulnak majd meg, nem szociális vagy önkormányzati bérlakások.

MSZP: ígéretcunamik és fogyatkozó állomány

Ha van párt, amelyre különösen illik a „nagy ígéretek, kevés eredmény” képlet, az az MSZP - írták. A szocialisták a 2002-es választások előtt 25 ezer, 2006-ban pedig 10–15 ezer bérlakás építését ígérték – egyik sem valósult meg érdemben. Sőt, éppen az ő kormányzásuk alatt csökkent drasztikusan az önkormányzati bérlakások száma: a KSH adatai szerint 2002 és 2010 között 162 ezerről 119 ezerre.

A felújítások terén is jelentős visszaesés történt: a meglévő állomány mintegy harmada esett ki a felújított kategóriából. Így az MSZP története a bérlakásépítés terén sokkal inkább a lehetőségek elszalasztásának története lett, semmint az érdemi fejlődésé.

Ellenzéki pártok: programok a fióknak

A 2010 és 2022 közötti időszakban a választásokon rendre alulmaradó ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül szerepeltették programjaikban a bérlakásépítést – a megvalósítás lehetősége azonban sosem adatott meg számukra kormányzati szinten.

A Jobbik talán a legkitartóbban képviselte ezt az ügyet: a párt 2010, 2014, 2018 és 2022 választásaiban is a bérlakásépítés ígéretével kampányolt. A 2022-es választáson ezt már közös programként képviselte az MSZP-vel és az LMP-vel.

A Momentum a 2024-es önkormányzati választásokhoz közeledve tette világossá, hogy növelni kívánja a kedvezményesen kiadható bérlakások számát, míg a Demokratikus Koalíció 2017-ben vállalt hasonló irányt. A Párbeszéd pedig 2018-ban ambiciózus célt tűzött ki: 100 ezer szociális bérlakást ígért. Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként 2019-ben és 2024-ben is fővárosi bérlakásprogrammal kampányolt.