"Amikor az embernek tele lesz homokkal a szája; azt ki kell köpni, és nem lenyelni"
17/06/2025 13:00
| Szerző: Klubrádió
Ezt mondta a Klubrádiónak adott interjúban Kátai István, erdélyi magyar színész, aki a közélet irányába fordulva mára az Erdélyi – Kossuth Tisza Sziget egyik alapító alakja lett. Kátai István a Reggeli gyorsban beszélt a romániai magyar kisebbség valós helyzetéről, az Orbán-rendszer agymosó propagandájáról, a Fidesz káros szerepéről és arról, miért érzik úgy sokan Erdélyben, hogy már nincs szükségük Magyarországra.
"Tűzre dobnák a HVG-t”
Kátai István szerint a székelyföldi magyarság többsége olyan információs buborékban él, amit a magyar kormány hosszú évek alatt épített ki. "Pszichológiailag is megterhelő és végzetes, hogy 15 éve (...) a súlyos propagandát hallgatják Erdélyben, főleg Székelyföldön. Semmilyen más hír nem jut el. Hogyha véletlenül vinnék egy HVG-t, tüzet gyújtanának vele. Mint mondja: „Nem ül az egyszerű ember egész nap az internet előtt. Dolgozik, aztán este bekapcsolja a Duna TV-t, és ennyi. Innen tájékozódik.”
A helyzet azért is különösen súlyos – teszi hozzá –, mert ezek az emberek nem látják már Magyarország valós arcát. „Tulajdonképpen mondhatni azt, hogy nincs valós képük Magyarorszáról. (...) Aki még hét éve kijött, orvoshoz vagy ügyet intézni, az most már otthon marad, mert Bukaresttől Marosvásárhelyig rendbe jöttek a kórházak. Már nem kell a kettős állampolgárság nyújtotta egészségügyi előny, mert a kórházak ott is jól felszereltek.
"Orbán Viktor Tusványoson mondja meg, mi a teendő Erdélyben”
Kátai szerint a magyar kormány a határon túli magyarságot valójában nem partnerként, hanem eszközként kezeli. "Soha nem volt olyan, hogy a magyar kormány megkérdezte volna a civileket, vagy mozgalmakat, hogy barátaim, mit akartok? Nem, állandóan egy felülről jövő kitaláció van, hogy nektek ezt kell szeretni, és ez eljutott odáig, hogy milliárdokért építünk stadion, családi- és családbarát vállalkozás gyanánt Parajdon a székely vállalkozásoknak pizzakemencére négymilliót adtak, amíg komoly vállalkozások nem jutottak támogatáshoz. Ez nem falbeszéd, ugyanúgy ahogy a sajtót nem fogják elolvasni, ugyanúgy nem fognak felmenni a BGA (Bethlen Gábor Alapítvány - A szerk.) honlapjára megnézni, hogy mennyire eszetlenül költenek el milliárdokat".
A színész kiemeli, hogy az Orbán-rendszer nemcsak elnyom, hanem cinikusan kisajátítja a közösséget. „Folyamatosan járnak ki fideszes politikusok, hakniznak, beférkőznek családokba, és elmondják, hogyan kell gondolkodni, nem beszélve arról, hogy az új szekta, az MCC, ahol fiatalokat képeznek ki propagandistáknak, veszélyesebb, mint a Harcosok Klubja”. Utóbbit úgy értette, hogy olyan szempontbó veszélyesebb az MCC képzés, hogy ideológiailag mossák át, a fiatalság agyát, és nincs kivel vitatkozni szerinte.
"A Fidesz lábon lőtte saját magát – és minket is”
Kátai szerint a rendszer repedezni kezdett. „A tihanyi beszéd is egy ilyen lábon lövése volt a Fidesznek. Egyre több fiatal keres meg, nem az én generációm, hanem a húszas-harmincasok, hogy nem lehet, hogy ez a jövő. Változást akarnak. Ezért hoztuk létre Erdélyben a Tisza-Kossuth-szigeteket.” Hangsúlyozta, hogy ő maga nem akar politikus lenni: „Én színész vagyok, kulturális menedzser. De amikor az ember nem kap levegőt, mert tele van homokkal a szája; akkor muszáj megszólalni. (...) Ez már nem úri hóbort, hanem létkérdés.”
"A legnagyobb vágyam…”
Kátai István számára a tét nem kisebb, mint a szabadság. „A legnagyobb vágyam, hogy Magyarországon és Erdélyben visszaálljon az a demokratikus és szabad rend, amiben alkotni tudok, és folytatni tudom azt a munkát, amiért elvégeztem a színművészeti egyetemet, és különböző képzéseket a kulturális menedzsment terén” - mondta.
A Fidesz-rendszert Erdélyben sem tartja fenntarthatónak. Úgy látja, "a klientelizmus az egy nagyon kemény része az erdély politikájának". Elmondása szerint döbbenten nézi, hogy milyen összefonódások vannak az erdélyi politikusok és a fideszes politikusok között. Úgy fogalmazott: "Diószegi László, aki tulajdonképpen egy pékmester, focira milliárdokat kapott. Azt szokták mondani, hogy ő Szepsi Szentgyörgy Mészáros Lőrince, neki bátran mondom a nevét. Antal Árpád (Sepsiszentgyörgy polgármestere - A szerk.) országa, Háromszék, az pont olyan elnyomó rendszer a magyarság vidékén, mint az Orbán-rendszere Magyarországon.
"Az erdélyi magyarság nem szenved"
Kátai azt mondta, "Romániában egy olyan államelnököt tudott úgy a magyarság, mint a románság megszavazni, amit Nicușor Dannak hívnak. Még mindig lehet az anyanyelvünket használni. Tehát ebben beleragadtunk így a 90-es években, hogy mi a kis elnyomott kisebbség, miért nem beszélhetünk magyarul, miért nekünk nincs autonómiánk. Ezek jól zászlóra tűzhető mondatok, és lehet ezzel házalni és kampányolni. A nagy többséget a politikán kívül az, hogy van-e autonómia, vagy nincs autonómia a mellveregetőkön kívül nem érdekel senkit. Erdély, Románia, az Európai Unió része, január 1-től nincsenek határok".
Leszögezte: "A revizionizmusról, »Erdélyt vissza!«, »Magyarországgal Egyesüljünk!« című fejezetnek semmi értelme a populista hülyeségeken kívül. Ezek marhaságok már. És lehet, hogy most engem megköveznek. Az erdélyi magyarság jelen pillanatban nem szenved. Természetesen a kisebbségi jogokon lenne mit változtatni, és mindig lehet fejleszteni, és fejlődni, és kérni, és követelni. De addig, amíg Románia első számú törvénye úgy szól, hogy Románia egységes nemzetállam, tehát azt üzenem innen is az RMDSZ-es politikus uraknak, hogy ezt változtassák meg, és azután kezdjünk beszélni autonómiáról. Mert amíg Románia egyes számú törvénye így szól, azt mindenki tudja, hogy mit jelent. Tehát, hogyha egységes nemzetállam, akkor azt jelenti, hogy nincs autonómia. És Romániában nincs olyan, mint itt, amit Semjén úrék csinálnak, hogy éjjel tizenkettőkor beadnak egy törvényt, és reggel kilencre érvénybe lép. Tehát ott azért még működik. Működik a demokrácia".
A politikai aktivista úgy látja, "a Fidesz és a magyar kormány legnagyobb bűne, hogy úgy elkényeztette az erdélyi magyarságot, az iskolákat, egyházakat, hogy elfelejtettek pályázatokat írni Romániában. Romániában is vannak Európai Uniós pályázatok. Természetesen, amikor a magyar kormánynál van egy felkéréses pályázat: az egy betömött, egy alapítványra betömött milliárd, amit sajtpapírra kell kitölteni".
Kátai István szerint az erdélyi magyar politikának is szembe kell majd néznie a következményekkel, ha Magyarországon politikai fordulat történik a 2026-os választások után. "Azt gondolom, hogy ha ebbe az egész rendszerbe, amit a Fidesz felépített, egy kis mogyoróveszőt be tudok dugni a küllők közé, akkor én már tettem valamit" - hangsúlyozta.
Mint mondja, „játsszunk el a gondolattal”, hogy 300 nap múlva megbukik a Fidesz– akkor Erdélyben is változások jönnek. Elképzelhetőnek tartja, hogy végre „lehull a szemellenző”, a közmédia átalakul, és valódi hírek jutnak el Erdélybe is. Kátai úgy véli, hogy a mostani állapot – ahol embereket a véleményük miatt már éttermekből is kitiltanak – hosszú távon tarthatatlan. „Nem az én tisztem eldönteni, mi lesz, de azt tudom, hogy az RMDSZ-nek újra kell gondolnia a szerepét” – fogalmazott. Szerinte az RMDSZ jelenlegi vezetése, élén Kelemen Hunorral, már nem képviseli hitelesen az erdélyi magyarságot. „Ő nem a magyarság képviselője, hanem a megélhetési politika része.” Szerinte azt fogjuk megint látni Tusványoson, hogy Orbánnal "ott fognak egymás mellett állni és teljes egyetértésben elindulnak neki a falnak, a kampánynak, hogy erdélyi magyarok, nektek ez az ember kell, ez a diktátor, ez az autokrata".
Kátai arról is beszélt, hogy Magyarország új kormányának első dolga kellene legyen a román kormánnyal való viszony rendezése, majd ezen keresztül, civil szervezeteken át, egy sokszínűbb, alulról szerveződő kapcsolat építése az erdélyi magyar közösségekkel. Szimpatizál a Magyar Péter-féle kezdeményezéssel, amely „nem előregyártott programokat hirdet, hanem teret ad a sokféle hangnak”. Kátai hisz abban, hogy Erdélyben is „elindulhat egy lassú felébredés”, de ehhez az kell, hogy a közösségek megszabaduljanak a politikai függőségtől – és végre kimondják, hogy „ebből nem kérünk”.
Itt meg is tudják nézni az interjút:
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az interjú meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.17., kedd 9.00
Riporter: Dési János