„Klubrádió“
Reggeli gyors

(Állam)biztonságos Balaton

20/09/2019 14:43

| Szerző: Klubrádió

Nem sokan gondolhatták annak idején a Balatonnál, fürdés, vagy lángosozás közben, hogy kiemelt elhárítási területen vannak. Pedig szinte mindenütt hallgatták, figyelték a nyaraló embereket a "szervek".

2019. október 20.
00:00
00:00

Arra bizonyára sokan emlékeznek, hogy a Balatonnál találkoztak annak idején a szétszakított Németország keleti és nyugati részén lakók. Az állambiztonság számára ezért is volt kiemelten megfigyelt terület. Jöttek ide turisták akár az USA-ból is, érkeztek politikusok, újságírók, kereskedelmi képviseletek alkalmazottai, tehát felkészült az elhárítás is.

Magyaroknak külföldre utazni politikai és gazdasági okokból is csak korlátozottan lehetett. A szezonban a tónál megtöbbszöröződött a létszám. Állambiztonságiak figyeltek, füleltek mindenütt. A strandon, a büfében, a kempingben, a szállodában. A helyi lakosok közül is beszerveztek jónéhány embert.

Persze nem csak a politikai szempontok voltak fontosak, mert virágzott a feketekereskedelem, a prostitúció, még az emberkereskedelem is. A tónál dolgozó ügynökök aztán leadták a drótot a rendőrségnek, határőrségnek, így tudtak lebuktatni olyanokat, akik például az autó csomagtartójában próbáltak átvinni a határon embereket.

Persze a gyanútlan nyaralók a napfényt, a romantikát, a fürdést, a lángost, meg a palacsintát látták csak az egészből. A másik, árnyékosabb oldalról az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Sz. Kovács Éva beszélt a Reggeli gyorsban.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Fortepan.

Reggeli gyors
2019.09.20. 06:00
Műsorvezető: Pálinkás Szüts Róbert.