A Tisza Párt a napokban bemutatja egészségügyi szakértőit – ígérte Kulja András
7/07/2025 18:58
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A Tisza egészségpolitikusa biztosított, hogy a szakmai és a betegszervezetek bevonásával fogják megvalósítani az egészségügy reformot. Szakpolitikai csoportjuk lassan egy éve dolgozik a problématérképen és a megoldási javaslatokon, és hamarosan meg is osztják, mire jutottak.
"Az első képeket azután kaptam, hogy Takács államtitkár a televíziós vitán megmutatta, egyáltalán nem érdekli, mi van a magyar kórházakban, őt az emberi sorsok nem hatják meg" – mondta a Megbeszéljükben Bolgár György érdeklődésére Kulja András, a Tisza Párt egészségpolitikusa, úgy is mint a Péterfy Sándor utcai csótányjárás dokumentátora.
Ami még a hivatkozott tévévitát illeti, Takács Péterről ott egy hónapon belül másodszor derült ki, hogy hazudott – mondta. Az első alkalom az volt, amikor azt állította, hogy a Jahn Ferenc kórházban megjavították a klímát. "Kiderült, hogy ez nem volt igaz, a kollégák azután is 35-36 fokban operáltak. A csótány-ügyben pedig még azt is találta mondani, hogy a felvételek AI-generált képek. Öt napjuk lett volna, hogy tegyenek valamit a helyzet javítására, de az hitték, hogy kommunikációval mindent el lehet fedni."

Mintha saját maguk alatt vágnák a fát – értett egyet a riporterrel Kulja András, aki úgy látja, hogy Takács Péter úgy viselkedik mint egy igazi kommunista pártkatona: győzelmi jelentéseket publikál, abba bele sem gondol, hogy az emberek mit éreznek.
Takács államtitkár azt állítja, hogy ma újabb hazugságokat hordtak össze a szentesi kórházról, tudniillik: szó sincs arról, hogy visszavonták volna az ottani műtők engedélyét. Kulja András erről azt mondta: szóbeli utasításokat adtak, hogy ne legyen nyoma, annyira félnek, hogy kiszivárog valami, hogy már semmit sem mernek leírni, ehelyett felhívják az igazgatókat. A raktárként használt műtőhelyiségben akarják elvégezni a műtéteket.
Az államtitkárság csak olyan egészségügyi adatokat enged nyilvánosságra hozni, tesz elérhetővé, amik nekik tetszenek. Az egészségügyi adatok és statisztikák nagy része csúsztatás, van, ahol negyven százalékos az eltérés a valós és a közreadott adatok között. "Ezt is fogjuk érinteni a Tisza eheti kongresszusán, ahol bemutatjuk majd az egészségügyi szakértőket, akikkel együtt dolgozunk" – vetítette előre a Tisza egészségpolitikusa.
Aki tudatta azt is, hogy sokkal felelősebb, transzparensebb kormányzásra készülnek, mint amilyen a mostani. "Nekünk nem a statisztikák fontosak, hanem az emberek akár betegként, akár dolgozóként vannak a rendszerben. Szakpolitikai csoportunk lassan egy éve dolgozik a problématérképen és a megoldási javaslatokon, és hamarosan be is fogunk számolni arról, hogy mire jutottunk – ígérte, hozzátéve: a szakmai és a betegszervezetek bevonásával fogják megvalósítani az egészségügy reformot. Nem excel -táblákat kell módosítgatni, hanem a valós problémákat kell felismerni és megoldani. Mindig az igazság a leghatásosabb." – tette hozzá.
A teljes interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, a beszélgetés meghallgatásához, lépjenek át a klubradio.hu-ra.
2025. július 7., hétfő 16:20
Riporter: Bolgár György
