"Ez az új Rákosi-korszak”
18/05/2025 17:29
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Az átláthatósági törvény elfogadása ellen tüntettek a Kossuth téren a civilek.
Vasárnap fél hatkor a Facebookon összetrombitált tüntetés kezdődött a Kossuth téren a "közélet átláthatóságról" című törvényjavaslat elfogadása ellen. „Álljunk ki közösen az igazságért, álljunk ki közösen a szólásszabadságért!” – üzenték a pártfüggetlen szervezők – Racskó Ádám egyetemista és barátai – akik állítják: nem kötődnek egyetlen politikai párthoz sem. Tudósítónk arról számolt be, hogy nincsenek pártlogók - leszámítva egy cirillbetűs Fidesz feliratot -, abszolút civil a tüntetés. A felszólalók között sem lesznek politikusok.

A Kossuth tér a meghirdetett kezdésre nagyjából félig telt meg, igen heterogén közönséggel:

Elsőként Hadházy Ákos szólalt fel. Figyelmeztetett:
"biztosak lehettünk benne, hogy a technofasiszta Pride-törvény csak a kezdet volt. Ma van az a nap, amikor igazán megijed a hatalom.”

Ne hallgassanak az öreg emberekre, a mi generációnkra, akik azt mondják, hogy nincs értelme tüntetni. Rosszalkodjanak nyugodtan, de csak békésen! – javallotta a független képviselő.
Aki után maga a szervező, Racskó Ádám hágott a színpadra. Elárulta: Hadházy eseményein verődtek össze, ez pedig egy civil rendezvény, aminek az az egyetlen célja, hogy ne maradjon szó nélkül, amit nem lehet szavak nélkül hagyni.
„A sajtószabadság, a szólásszabadság áll támadás alatt, véget kell vetnünk a szorongásnak, az apátiának” – mondta a harmadik felszólaló, Szabó Márton Csoki youtuber, aki figyelmeztetett, hogy fontos az online kiállás is, a Fidesz látja és érti ezt. Lehet, nem sikerül elérni, hogy visszavonják a javaslatot, de azt igen, hogy esetleg nem ebben a formában fogadják el.

Őt Pankotai Lili követte, aki felidézte: „18 évesen felszólaltam egy jobb oktatási rendszerért, össztűz alá vettetek a propagandátokkal, meghurcoltak a bíróságon, a rendőreitek gumibottal vertek, kimondtátok rólam, hogy ügynök vagyok. Már nincs mit elvennetek: a barátaim külföldön vannak, a családjainkat egymás ellen fordítottátok. Elloptátok azt a pénzt, amivel gyerekek életét lehetett volna megmenteni. És védtétek azokat, akik ezeket a gyerekeket megrontották. Nincs más, amit el lehet venni, mint az életünket. Ide lőjetek először” – mondta. Szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az új ÁVH. A diáktüntetésekről megismert aktivista a törvényjavaslatról azt mondta, szerinte annak valódi célja: listázás, „megfigyelés, kontroll, elhallgattatás”. Ez az új ÁVH, ami szerinte a hatalmat védi. „Ez nem védelem, ez uralom. Ez az új Rákosi-korszak.”

“Jóságos ég! Ezzé vált a polgári Magyarország ígérete?” “Én abban hiszek, hogy annak, akinek nehéz, annak segíteni kell! “Kedves fideszes, vagy a legutóbbi időkig fideszes honfitársaink, tudom, hogy ti is szeretitek a hazánkat" – mondta Mérő Vera. Az aktivista, író felolvasta Iványi Gábor üzenetét. A lelkész azt üzeni: az idősebb generáció szereti a fiatalokra hagyni a feladatokat, hisz abban, hogy ennek a fiatal generációnak sikerülhet, ők már nem engednek.

"Csak az nem fél, akit a remény végképp magára hagyott – közölte Osváth Zsolt youtuber, a tavalyi influenszer-tüntetés egyik felszólalója Kányádi Sándort idézve. Talán lesz egy nap, amikor nem gyűlhetünk így össze, vagy csak olyan lapokat olvashatunk, amiket a hatalom cenzúrája is jóváhagyott, vagy a Tényekben csak olyan hírekről számolhatunk be, amiket a kormány jóváhagyott – illetve ezen már túl vagyunk. De amitől ő a legjobban fél, hogy egyszer lesz egy nap, amikor igényünk sem lesz a tenni akarásra. Viszont a kormány is fél, emiatt szörnyű dolgokra lehet képes.
Ti vagytok a jövő, ti vagytok a remény – mondta Hodász András, korábbi katolikus pap. Nyolcvan éve félholtra vert nagyapját idézte, aki most sem hallgatna. „Miért lettél ellenzéki?” – kérdezték tőle egyházában. Szerinte viszont a Fidesz tagadott meg mindent, amit vallott: mára úgy tűnik, hogy a gyűlöletkeltés és a széthúzás erejében hisznek a szeretet és összefogás helyett.
Ez a törvénytervezet a fekete autó – tette hozzá.
Takács Lara, az Adom Diákmozgalom aktivistája szerint „Ez a törvény nem hangos, nem olyan, ami lángokkal fenyeget. Éppen ezért alattomos”.

Lengyel Tamás színművész úgy látja, a hatalom elfoglalta az Indexet, átvette a TV2-t, és „azt akarja, hogy kipeckelt szemmel nézzük a Megafont, a Patriótát” és a többit. „Nemsokára törvénybe foglalják, hogy a Tényekre aludjunk el, és Bayer Zsoltra keljünk” – mondta. „Tiborcz István Ferrari Spiderjéből több tanár fizetése jönne ki, Rogán Barbara táskájából pedig sok egészségügyi dolgozóé” – mondta. A színész ezután elkezdte ritmusosan skandálni, hogy
"vége van, Viki!"
Ez meglehetős visszhangra talált.

“Ki fog utánunk az utcán élő kiszolgáltatott emberekért dolgozni, ha a civilek hangja nem szólalhat meg? – vetette fel Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesült elnöke. Hozzátette: “Veszít a hatalom is, mert nem fogják megtudni, hogy mit tehetnének egy normálisabb világért”, sőt, a hatalom “már veszített is”. Mindenki, aki a tüntetésen részt vesz, civil, civileket pedig nem lehet betiltani – tette hozzá.

„Magyarország a hazánk” – mondta Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, aki azt kérdezte, „ugye milyen sokféle a hangunk?”. A Fidesz viszont csak a saját hangját akarja hallatni. A törvényjavaslat „nem tilt be szervezeteket név szerint”, de valójában önkényesen célba vett cégeket, újságokat – figyelmeztetett. Szlovákiában és Bulgáriában is sikerült megakadályozni aljas törvényjavaslatokat, itt is ezt kell tenni azzal, hogy felszólalunk, „Legyetek kreatívak, találjátok meg az ellenállás legkülönfélébb módjait! „Szabad sajtó, szabad civilek!” – zárta beszédét.
Ezután elfogadták a tüntetés 12 pontját:
- 1.Szabad, tiszta sajtót!
- 2. Alkotmányt a néptől a népnek!
- 3. Független bíróságokat!
- 4- Szabad oktatást!
- 5. Minőségi közegészségügyet!
- 6. Lakhatást mindenkinek!
- 7. Erős szociális rendszert!
- 8. Tiszta, igazságos választásokat!
- 9. Törvényeket a rendeletek helyett!
- 10.Közpénzt közérdek szerint!
- 11.Védjük a természetet!
- 12.Elfogadást, összetartást, ne uszítást!
Ezután elénekelték a Himunszt. A tüntetés ezzel véget ért.