„Vásároljon

A negyedik gyertya – Barna Zsuzsa írása

25/12/2019 09:59

| Szerző: Barna Zsuzsanna

Karácsony alkalmából megkértük kollégáinkat, osszák meg gondolataikat az internetes olvasókkal is. Vannak szép, és vannak kevésbé szívmelengető történetek is. Barna Zsuzsa szerkesztő jegyzete az utóbbi csoportba sorolható.

Amikor jóllakva hátradőlünk végre a karácsonyi asztalnál. Amikor a gyerekek ujjongva bontogatják az ajándékaikat. Amikor a karácsonyi forralt bortól egyszer-kétszer már megbotlik a nyelvünk. Amikor közösen a Mennyből az angyalt énekeljük, és jót röhögünk azon, hogy a zene ellen beoltott nagypapa egyetlen hangot sem talál el. Amikor már csak a szemünk kívánja az ötödik szelet zserbót, de mégis, bűntudat nélkül leerőltetjük. Amikor anyánk előveszi azt az aszút, amit még tíz éve kapott ajándékba, de eddig őrizgette ("Mégiscsak most lett tizennyolc a Mónika, éppen itt az ideje meginni ezt a drága jó bort!").

Amikor eszünkbe jutnak azok, akik viszont nem dőlhetnek hátra karácsonykor, akik nem éneklik a Mennyből az angyalt, akit nem bontanak aszút vidáman.

Az asszony, aki a kétezres évek elején karácsonyra megkapta első mobiltelefonját, ami még aznap este darabokra törve végezte a sarokban.

Az asszony, aki gondosan díszített karácsonyfával és hatfogásos menüvel várta haza családját a délutáni mozimatinéből ("a Jézuska hozta"), hogy két órával később a terített asztal maradékai közül szipogva szedegesse a törött díszek maradványait.

Az asszony, aki minden évben, a két hét megfeszített készülődés után szenteste már szinte rutinszerűen számított a felborított karácsonyfára, az ordításra, a rettegésre.

Aki a melltartójába dugott kocsikulccsal sütötte a bejglit, ha bármikor menekülnie kellene.

Aki karácsony másnapján a nagyszülőkhöz vezetve félt megállni a sarki trafiknál ("csak egy doboz cigiért ugrok ki"), mert tudta, hogy a doboz cigi mellett a zsebbe fog süllyedni a kétdekás üveg is.

Aki karácsony estéken a hálószobába bezárkózva ölelte a négyévesét, s a kérdésre: Anya, ugye holnapra kialussza? Csak annyit válaszolt fojtott hangon: Ki.

Akinek bal szemöldöke húsz év múltán is őrzi egy felé repülő üveg hamutartó nyomát.

És ismerem a kislányt is, akinek a karácsonyi ebéd után be kellett ülnie a Trabantba a részeg apja mellé, végigrettegve az egyórás utat, a nagyszülőktől hazafelé. Ismerem a gyerekeket, akiknek a karácsony éppen olyan, mint az év összes többi napja: bizonytalan és félelmetes. Akik, ha iskolából hazafelé végigsétálnak egy égőkkel gazdagon díszített utcán, tudják, hogy ennek ilyennek kellene lennie: nyugodtnak, kedvesnek, kis veszekedések ellenére is szeretetteljesnek. A téli szünetet viszont gyomorgörccsel és rettegve várják, hiszen olyankor már az iskola sem védi meg őket.

Ismerem, ismerjük őket, még ha nem is tudjuk pontosan, miért olyan szomorú a szemük a szünet előtti utolsó napon. Ismerjük mind a kolléganőt, aki olyan gyakran visel napszemüveget, és olyan ritkán szól hozzánk. Ismerjük a szomszédot, akitől mindig olyan gyanús kiabálás és tompa puffanások szűrődnek ki. És ismerjük magunkat is, mert nem tudjuk, mit tegyünk ilyenkor, egyáltalán tegyünk-e valamit. Nem tudjuk, hogyan segíthetünk, így aztán a kolléganőnek viszünk néhány kókuszgolyót az utolsó előtti munkanapon decemberben, a szomszédasszonynak pedig lesütött szemmel köszönünk.

Ismerjük őket, itt vannak köztünk. Sorba állnak előttünk a közértben, mellénk ülnek a metrón, és ugyanúgy válogatják a karácsonyfadíszeket az Ikeában, ahogy mi is tesszük.

És ismerjük azokat is, akik idén már nem ünneplik a karácsonyt. Sokan vannak, sokan voltak ők, akiket nem védett meg senki, sem a rendőrség, sem az állam. Még a közvetlen környezetük sem. Az adventi koszorú negyedik gyertyája égjen idén - értük is.

Gondoljunk rájuk; ha nem is legvidámabb ünnepi pillanatainkban, de gondoljunk rájuk ilyenkor is.

Barna Zsuzsa jegyzete