Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

"A működés szempontjából a Szőlő utca olyan volt, mint a Fidesz csak kicsiben"

30/10/2025 16:31

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A Szőlő utcában a saját bőrükön tapasztalták, milyen, amikor egy nárcisztikus vezető megérzi, mindent megtehet. Akik kontrollt gyakorolhattak volna felette, azokat láthatóan jól tartotta, megetette, közben valószínűleg lepapírozták egy vizsgálatot – mondta Gergely Zsófia a Reggeli gyorsban. A HVG munkatársa számos korábbi dolgozóval beszélt, olyan visszaélésekről szóló információk is eljutottak hozzá, amelyekben nemcsak a letartóztatott volt igazgató, hanem jelenleg is a Szőlő utcában vagy ezen a területen más intézményben dolgozók érintettek.

2025. október 30. Reggeli gyors - részlet l Gergely Zsófia 2025.10.30.
11:22
00:00
"Erősen központosított tekintélyuralmi rendszert épített a Szőlő utcai javítóintézetben Juhász Péter Pál. Sok szempontból olyan volt, mint a Fidesz kicsiben, most nem a bűnügyek, hanem a működés szempontjából. A volt igazgató egy csomó dolgot konkrétan hazavitt, beleértve a szakembereket is, onnan lett kertésze, asztalosa, kőművese, általában véve minden létező előnyt kihasznált. Közben leépítette az oktatást, pedig nagyon fontos lenne, hogy ezekre a fiatalokra hatást gyakoroljanak, amíg ott vannak, megállítsák őket a bűnözésben. Közben elvárta, hogy mindenki felpattanjon, mikor belép a szobába, mint a katonaságnál" – mondta Gergely Zsófia a Reggeli gyorsban.

A HVG munkatársának a minap jelent meg cikke arról, milyen viszonyok uralkodtak a Szőlő utcai javítóintézetben a májusban letartóztatott Juhász Péter Pál igazgatása alatt. Elmondta, nagyon nehéz elérni olyanokat, akik hosszabban dolgoztak az intézményben, hiszen nagy volt a fluktuáció. Akik ismerhették a belső működést, nem csupán azért nem szólalnak meg névvel, mert a botrány erősen átpolitizálódott, hanem, azért sem, mert különböző szerződéseket írattak alá velük, mialatt az intézményben dolgoztak. Sokan pedig most sem szólalnak meg, egyszerűen félnek, hiszen látva azt, hogy a bejelentések ellenére milyen sokáig nem történt semmi, az merült fel bennük, valaki védheti Juhászt.

A dolgozók a saját bőrükön, folyamatában érezték, milyen az, ha egy nárcisztikus vezető megérzi, hogy mindent megtehet és sorra újabb és újabb szabályok jönnek – mondta Gergely a beszámolóik alapján. Ami ugye kontrollt jelenthetett volna, az a felettes szervek ellenőrinek megjelenése, de azt lehetett látni, amikor elmentek az intézménybe, hogy milyen jóban vannak Juhásszal, akiket a fiúk szeme láttára etett-itatt a menzán, jól tartotta őket, közben pedig valószínűleg lepapíroztak valamilyen vizsgálatot – rakta össze a képet az újságíró az elbeszélésekből.

A lányok futtatására – ami miatt Juhászt végülis májusban letartóztatták – a korábbi dolgozók nem annyira láttak rá. Mégiscsak egy javítóintézetről van szó, amiben vannak kamerák mindenfelé. Azok a lányok, akiket – a prostitócióra kényszerített két lányon kívül többen is – Juhász gyermekotthonokból vett fel alkalmazásba, több esetben akár már 16 éves korukban nagyon elkülönülten mozogtak az intézményben. Azt azért a dolgozók is látták, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, szabadabban lehettek jelen és kivételeztek is velük – magyarázta Gergely.

Noha Juhász került a botrány középpontjába és nyilvánvalóan bőven van még mit feltárni az ő tevékenységével kapcsolatban, ha a fent leírt módon vezette az intézményt, ráadásul a saját embereire, "patronáltjaira" építette a rendszert, joggal merül fel a kérdés, milyen belső visszaélések történhettek még? Nem lenne meglepő, ha más intézményi dolgozókról is kiderülne, hogy visszaéltek a hatalmukkal vagy épp bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket valamilyen formában.

Én tudok olyan, a fiúk között történt erőszakos cselekményekről, amelyeknek lehetett volna következménye, és nem lett, sőt, olyanok visszaélésekről is, amelyek jelenleg is, akár a Szőlő utcában, akár ezen a területen más intézményekben dolgozókhoz köthető – modnta Gergely.

A minap Dobrev Klára is közzétett egy beszélgetést egy korábbi dolgozóval és jelezte, ő is számos korábbi dolgozóval illetve intézetlakóval beszélgetett és több hasonló videót láthatunk még a következő napokban.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

Reggeli gyors/interjú Gergely Zsófiával
2025. október 30., csütörtök 8:35
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János